Apanázs vagy lazsnak

Apanázs vagy lazsnak! - szólt úgy húsz évvel ezelőtt a fordítás, és azóta sem igazán született megfelelő magyar változata a Trick or Treat! felkiáltásnak. Olvastam már Csokit vagy csalunk! formában, Cukrot vagy Csínyt!, de hű társunk a gugli Pénzsegély vagy pokróc! változatot is kidob.

Képzeljünk el egy maroknyi jelmzebe öltözött kisgyermeket, akik odasettenkednek a kertesházak bejáratához, leguggolnak elé, majd halkan kopogtatni, vakargatni kezdik az ajtót. Majd egyre hangosabban, hangosabban kopognak, hiszen el kell nyomniuk a háttérben folyamatosan durrogó petárdák és tüzijátékok zaját (aztán a modern befejezés az, hogy becsengetnek). Amikor kinyílik az ajtó, felkiáltanak, hogy Trick or Treat! Azaz vagy kapnak valamit (treat = ellát, megvendégel) vagy megfélemlítik a házigazdákat, vagy megátkozzák a házat (a trick ez esetben a kéregetőkre vonatkozik, ezért nem helyes egyik fenti fordítás sem).

Ezt úgy körülbelül mindenki ismeri regényekből, filmekből. A valóság pedig alig tér el ettől. Tény, hogy a gyermekek nagy részét szülők kísérik, csak a nagyobbak járnak felügyelet nélkül. Ám az is tény, hogy a kísérő szülők is be vannak öltözve. Találkoztam felnőtt Elvis-szel, Beetlejuice-szal, űrkatonával és olyan családdal is, ahol a szülők jelmeze összepasszolt a gyermeikével (pl. a kisfiú volt a cowboy, az anyuka a cowgirl). Az is csak árnyalja a képet, hogy azon túl, hogy a házak roskadásig vannak dekorálva csontvázakkal, pókhálóval, rémpofákkal és töklámpákkal, nem mindenhol látják szívesen a kéregetőket. Mint megtudtam, van egy íratlan szabály, ahol a ház ablakában vagy előkertjében töklámpás világít, oda lehet menni kopogtatni, a többi házat illik békén hagyni.

A fiatalok jelmeze változatos, akár egy februári farsangi buliban. Természetesen a rémisztőbb változatok dominálnak, láttam zombi Hófehérkét, Halott menyasszonyt, tengernyi Drakulát. Ami viszont megnyugtatással töltött el az, hogy a boltokban hetek óta árult dömping jelmezek alig jöttek szembe az utcán. A zömük házi készítésű volt. A legbájosabb kéregető pedig a barátom hétéves kisfia, feketébe öltöztetve, négy művégtaggal. Ő volt a pici pók, hasán a felirat, I'm too cute to scare. (Túl cuki vagyok hogy ijesztgessek.)

A Trick or Treat! az én szememben teljesen analógnak tűnt a húsvéti locsolkodásunkkal. Ismerős és idegen házak meglátogatása, valami nyújtása (locsolóvers és rózsavíz helyett jelmez és kiabálás) és valami kapása (hímes tojás, csoki tojás, pénz helyett szigorúan édesség). Megtetézve rengeteg külsőséggel, mint a csontvázak az ablakban, a mű sírkövek a kert füvén. Sok esetben az ajtót nyitó házigazdák is jelmezben vannak és láttam olyan élethű dementor maszkos háziurat, akitől szó szerint visszarettentek a gyerekek és nem merték elvenni a csokit.

Mit mondjak, filmen látni, olvasni és élőben átélni egy Halloween éjszakát, merőben más. Mint minden az életben. És most már elmondhatom, hogy magam mögött van egy.