Karácsonyi kiruccanás

Ez eredetileg egy magán-email folyam volt, de tulajdonképpen miért ne kerülne fel ide is?

--

Előszó: emlékszem, azt mondtad nekem, hogy valaki úgy jellemezte Írországot, hogy van Dublin és minden más vidék.

Donegal megyében vagyunk egy Killybegs nevű városkában. 1300 ember lakja, de mégis nagyon fontos hely. Ugyanis egy öbölben fekszik, ide futnak be a halászhajók. Több tucatot számoltam. A "falu" két végén halfeldolgozó, körülötte pedig rengeteg hűtőház. Amikor először voltam itt nyáron, akkor a hajók dízelbűzével keveredő halszag miatt úgy írtam le, hogy a város szaga olyan, mint az éppen sülő rántott halé.

Az első alkalom Kevin és Deridra esküvője volt. Most a lány édesanyjánál vagyunk, aki egyedül él egy nagy házban. Többször elmesélte, hogy amikor ide költöztek, alig pár ház volt a falu, utána épültek az ipari épületek, utak. Dolgozott itt, ott, de nem bírta a várost sosem. Neki jó itt. Ahogy mesél, ugyanazt érzem, mint én Váccal kapcsolatban. A régi városkép jobb volt. A régi emberanyag jobb volt. "Hol van a ház, ami a sarkon állt..."

A városka egyébként most, karácsonykor egészen más. A hajók pihennek, s nem csak csendben ringanak a dokkjukban, hanem pici karácsonyi fények is villognak az árbocaikon. S mivel hal nem érkezik, az üzem is áll. Meglepően tiszta a levegő. Már a múltkorihoz képest. Az idő viszont nem jó. Szürke, nyomasztó. Napot nem láttunk már hetek óta, ellenben öt erős vihar is megtépte az országot november óta. Láttuk a hírekben, hogy Angliában, Skóciában rosszabb a helyzet. Karácsonykor is építették a gátakat az áradások miatt.

A környéket már nyáron felderítettem. Nem volt nehéz. Pár bolt, meglepően nagy számú szépségszalon. A pubok száma öt. Ez nagyon fontos az itteniek. Messze múltba révedő tekintettel emlegetik, hogy volt ez a szám hét is hajdanában danában. A pub szót kell használnom. Több, mint otthon egy kocsma, de kevesebb, mint egy bár. Ahol ma este voltunk, az például egy hotel, mi úgy mondanánk bárja, de az ittenieknek csak pub.

Igen, hotelt mondtam. A városka méretéhez képest rengeteg sok a hotel és B&B (magyarul modjuk "motel". Azt jelenti "bed and breakfast", "ágy és reggeli"). Ez annak köszönhető, hogy a környéken akad jópár gyönyörű esküvőhelyszín és a násznép itt száll meg, valamint igen sűrű az átmenő turistaforgalom. A Wind Atlantic Way-nek nevezet turistaút mellett vagyunk. Rengeteg gyönyörű beach, vízesés, hegyhát várja, hogy az arra kíváncsiak felkeressék. (Ezen a vonalon fekszik a Skellig Michael is, a komor sziget az új Star Wars film legvégéről.) Mi egy szuper kis fürdőhelyen voltunk (Silver Strand a neve, bizonyítva, hogy itt is ismerik ezt a szót, bár a beach az általánosan elterjedt) valamint felkerestünk egy vízesést, ahol inkább az odavezető út volt a kalandos és érdekes, nem maga a zuhatag.

Emiatt viszont kimaradt a karácsonyi úszás. Valahol nem bánom, valahol bánom. Így is jól telt a nap. Gyönyörű a vidék a nyers vonalaival, érintetlenségével.

Este pedig table quiz (de az itteniek szava járásával pub quiz). Nem tudom, otthon mennyire látni ilyet, ha máshol nem ilyen kisvárosi tévésorozatban (most hirtelen a Gilmore Girls jut eszembe). Ahol a pici város lakói mind ismerik egymást, van ilyen közgyűlésük, ahol mindenki kiadja a mérgét a másikkal, de egyébként közösen csinálnak mindenfélét. Ez a kvíz pont ilyen hangulatú volt számomra. Összegyűlt szerintem jó kétszáz ember. Csapatokat alkottunk, körbeültük az asztalokat, kaptunk papírlapokat a válaszoknak. Aztán elkezdődött a játék. Fordulónként tíz kérdés teljesen vegyesen. A fele sajnos ír vonatkozású, a másik fele zömmel olyanoknak való, akik naponta több órát tévéznek, és volt néhány általános műveltség. De nem csak szóbeli kérdés volt. Voltak fotók és fel kellett ismerni, ki van a képen, vagy - illően az ünnephez - karácsonyi dalok felismerése.

Tíz kérdés egy forduló. A válaszadásra van némi plusz idő a kérdések után. Ezalatt a csapatok megpróbálnak tisztesen válaszokat cserélni (A "melyik az a főváros, melynek neve az ország előző fővárosának nevének anagrammája" válaszért cserébe megmondjuk "Christiano Ronaldo ki után kapta a nevét".), vagy megpróbálnak trükkel válaszokat kicsikarni. A haveromat behúzták a csőbe. Csajok: "Mi volt a hatos kérdés?" Ő pár sör után már így felelt: "Idén milyen versenyt nyert Miss Fülöp Szigetek". A miss nem volt része a kérdésnek, ezzel elszólta magát. De nem ritka a kémkedés sem, átmenni másik asztalhoz "csevegni", közben lelesni a papírjukat. És ennek ellentéte a hamis információ szórása is része a játéknak. ("Mi Törökország fővárosa?" kérdésre hangosan Istanbult mondani.)

Az egész egy laza társasjáték. Az igazi célja nem a győzelem, hanem a közösségi szórakozás. Közben persze mennek a körök, mindenki issza a magáét. A hangulat parádés. Főleg az ír vonatkozású kérdések aratnak sikert. Mi volt rövidebb. XY ír boxoló kiütéses győzelme (13 másodperc) vagy a fény útja a napról a Földig. Ki mondta XY politikusról, hogy egy "hisztis p*csa (bocsánat)". Ki volt a műsorvezető, aki Galwayből a vihar közepéről tudósított. Apropó vihar. Mint mondtam, most év végén nagyon sok a 100kmh feletti erősségű vihar. S most már nevük is van. Az egyik kvíz kérdés az volt, hogy soroljuk fel az eddigi öt vihart (sajnos F, mint Frank a héten várható, még az év vége előtt). Ekkor kerültek elő minden asztalnál a google-lel felfegyverzett telefonok. Ami aztán agyon is csapta a játékot. Mindenhol csaltak, pedig igazán nincs miért. A nyertesek egy italt kapnak. Ami a nevezési díj (5EUR) ára kb. Ennél sokkal többet megisznak és a nevezés pedig jótékonyságra megy, ahogy a tombola is.

A tombola is érdekes volt, ugyanis az emberek maguk hozták a nyereményeket. Egy üveg ital, egy utalvány a helyi szépségszalonba, egy nagy doboz csoki. Mind becsomagolva. Szóval aki hozott ajándékot, sorsjegyet vett és nyert, az maximum kb elcserélte az ajándékát valaki máséval. Mint a Secret Santa. De még egyszer, a lényeg nem ez, hanem a közösségi szórakozás és az adakozás. Az egész kvízt egyébként a helyi postamester szervezi, akinek sok ideje van (a posta, mint a válágon mindenütt, egyre kevesebb forgalmat bonyolít). Mindezt ingyen teszi. A mikrofonja sokszor gerjed. A felismerendő zenéket kazettás magnóról játsza. Az egésznek van valmi múltba fordító hangulata, amatőr varázsa. Mint a kezdő tévés műsor volt a váci tévében a kilencvenes években. Ám eközben olyan kérdéseket tesz fel, hogy "2015. október 31 melyik filmben játszott fontos szerepet". Amikor a válaszokat felolvassa, azt mondja "Vissza a jövőbe". A pub egyik fele csalódottan sóhajt, a másik, fiatalabb fele örömittasan felkiált "Yeeeah", és ekkor a játékmester hozzáteszi "... második rész". És akkor mind az asztalra csapunk, mert a kettest nem tettük a név mögé. Aztán mindenki felnevet hangosan.

Ilyen lehet az élet errefelé. Mindenki mindenkit ismer, esténként pub, péntekenként kvíz (a mostani karácsony miatt tolódott), rengeteg pletyka, ármány, vidámság, együtt örülés és sírás. Minden, ami elveszik a nagyvárosokban, vagy átalakul klubboká, amik jók, csak ritkán téved be idegen, mint mi. Őszintén: élveztem és jó volt, de hosszú távon nem bírnám itt.

Már csak azért is, mert ugye kilógok a sorból azzal, hogy nem iszom. Magyarországon durvábban beszólnak, itt elfogadják, de azért jelzik, hogy kívülállónak tekintenek. Én meg minden ilyen alkalommal azt érzem, hogy lehet, hogy életemben egyszer rászokok az alkoholra, de nem ezek miatt az emberek miatt fogok. Cserébe azt kapom, amíg ők kiheverik az éjszakákat én reggel totálisan üres utakon tudok futni, a birkák rezignáltan megbámulnak, a néptelen apró beach-ek (kettőt is találtam) hangulata feltölt. Jó volt itt, de már pár óra és megyek vissza a nyüzibe.

Esküvők közt

Az öböl parti falu, ahol megszálltunk, nem hal szagú. Rántott hal szagú. A tenger és hajnalban kifogott gyümölcseinek össze nem keverhető bukéja keveredik a fáradt olaj (dízel) kimoshatatlan odórjával, ám az egészre rátelepszik valami más is. Mintha a hajókon nem csupán kifognák és megtisztítanák a halakat, hanem egyből elősütnék, paníroznák és gyorsfagyasztanák, hogy a hat órára már nyitva levő piacon azonnal a hűtőházaknak adják el.

Sok rövid móló. Yacht, hétvégi hajócska egy sem. Csupa testes halászbárka. Úszásra - akármennyire is kecsegtettek az itteniek, hogy hosszam a neoprént - biztosan nincs lehetőség. De másra sem nagyon. Reggeli futásom során megpróbáltam a parton, de nem a műúton maradni. Lehetetlen feladat. Magánterület itt, sűrű bozótossal elzárt szakasz amott.

Ahogyan tavalyi kerry látogatásunkból okultam, ezek a települések arra szolgálnak, hogy az itteniek megkeressék a kenyerüket és az ide látogatóknak csupán szállást adjanak. A programlehetőségekhez autóba, de minimum kerékpárra kellene pattanni.

Esküvőre jöttünk egyébként. Killlybegsben, Donegal megyében vagyunk. A legszebb partú megye Írországban. A szörfösök zöld szigeti paradicsoma. Ebből persze semmit sem látunk ezen a hétvégén. Puccparádé, mosoly-áradat és az ifjú pár.

Lesz tehát indok visszajönni ide valamikor. Talán jövőre.


.

Gondolatfolyam

Belépéskor azt mondja a tábla, hogy "Ácsi, haver. Mielőtt továbbmégy, fertőtlenítsd a kezedet! Ha megteszed, abból senkinek semmi baja nem lehet. De ha nem..." Persze az ismerkedés nem itt kezdődik. A kórház kerítésén belül mindenütt jól hallhatóan hangosbemondó sorolja a tudnivalókat. Kerékpártároló van bőségesen. És fedett! Kár, hogy emiatt a dohányosok használják. Valamiért a begyükben vannak az egészségesen élő futók és kerékpárosok.

Aztán úton a bejárathoz egy tábla bontakozik ki egyre kevésbé látó szemeim számára. Ha ön megfázott, köhög, influenzás... "No" - ítélkezem csípőből, helytelenül - "itt is a reklám, mindenütt a reklám". De nem!  A mondat így végződik: ... akkor kérjük ne látogassa a kórházat. Ezután jön a kézmosó. Négy darab, rögtön a forgóajtó után. De aztán ötméterenként a falakon mindenütt. Komolyan veszik.

Első utam a vécébe vezet: utcai ruhát kell öltenem. A helyiség tágas és világos. Azt leszámítva, hogy neon kék fényben úszik. A láthatósági mellényem és csíkjaim természetfeletti színnel világítanak. :) Tudom ám, mi az oka. Nem tesz vidámmá. (A magukat szúró drogosok ennél a fénynél nem látják a kék vénájukat, nem tudják magukat fecskendezni.)

A recepció hatalmas. A nap vége felé egy ember van itt, de látható, hogy nap közben többen látják el a feladatot. A számítógépbe pötyögve azonnal megmondja, melyik szárnyban fekszik, akit keresek. Odébb egy tájékoztató fény-ember. Még nem három dimenziós, mint a filmekben, de valódi méretű, konszolidált nő-alak, aki nyugodt angolsággal ismétli a tudnivalókat, attól függően, hogy mely menüt választja a látogató a gombsorról. Az előtér kulturált. Rengeteg ülőhely és növény.

Azt értem, hogy a Maguire Ward-ra kell mennem, de nem tudom, merre. A recepciós elmondhja, hogy hívjam a liftet, nyomjam meg a hármas gombot és ott ki lesz írva. Itt ér a meglepetés. Nyolc (!) lift van. Szinte másodpercenként nyílik valamelyik ajtaja.

A beteg szint már más hangulatú. Kevésbé világos. Használt. És betegek. Minden ajtó mögött. Mej ajtók itt is nyitva vannak, ígyhát az elhaladó óhatatlanul látja mások kisebb - de inkább nagyobb - gondjait. Megtalálva a szárnyat, útbaigazítást kérek. A betegek nevei filccel egy white board-ra vannak írva. Itt már nincs számítógépes rendszer. De a barátom karján ott a vonalkód. Amikor más részekre kerül, ott nyomon követik pontosan.

Sokat beszélünk. Nem vagyunk közeli barátok, de láthatóan jól esik neki a látogatás. Nincs tévéje és könyvet, újságot sem látok a szobában. Modern kor modern embere. A telefonja tökéletesen elég számára. A szoba kopott. Nem tudom megítélni, mennyi idős, látszik, hogy időnként lefestik és tisztán tartják, de funkcionális. Megtudom, hogy itt sincs elég kerekes szék, néha sokat kell várni, hogy egy ápoló felbukkanjon. De az ellátás rendben van. (Mert a biztosító fizeti.)

Kifelé menet óhatatlanul is felmerül bennem a látogatásom a Váci kórházban és szakrendelőben pár hete, decemberben. Lerobbant épület, melyet gyermekkorom óta alig tataroztak. Talán sohasem. Az ajtók de még a kilincsek is ugyanazok, mint a hetvenes években. Parkoló a kerítésen belül nincs. Kint lehet megállni köztéren. Ahol a közterület-felügyelet ügyesen kihelyezett táblákkal csapdába ejti és naponta bírságolja azokat, akik figyelmetlenül parkolnak. Ha igazán zavarnának az ott álló autók, elkertenék azt a részt. De nem zavarnak senkit. Egyszerűen arról van szó, hogy minden nap 4-5 autóstól be lehet hajtani ugyanazt az összeget. Lásd még Gundel étterem előtti rész Pesten. Velem is megtették. Fontosabb volt nagymamámat minél előbb orvos elé vinnem, mint mindkét irányból figyelmesen elolvasni minden táblát és feliratot.

Kerékpár tároló van. Négy darab, ujjnyi vékony drót a föld felett tíz centivel, egymástól arasznyira. Két kerékpár megtölti. Ha valaki megpróbálna a kerítésen belülre menni biciklivel a kapuőr keresetlen szavakkal elküldi.

A bejáratál és a földszinti folyosón árusok. Ruha, méz, lekvár, műanyag játék... Mindegy mi. Amely árus hajlandó helypénzt fizetni, jöhet. Az intézménynek kell a pénz. Az információ - talán a dolgozók ellenállása miatt is - a múlt évszázadot idézi. A lift, az az egyetlen, nem jön. Ez alapállapot. Általában valaki egy másik emeleten nyitva tarja az ajtót. A másik lift csak dolgozói kulccsal használható. Ha valaki figyelmesen szemmel tarja fél óráig - tán mert reménytelenül várakoztatják - észreveheti, hogy ugyanaz az ember jön-megy ezzel a lifttel. Ez az ember a kis fizetéséért gyakorlatilag semmit nem csinál, csak a leheletnyi hatalmát (liftkulcsa van!) gyakorolja álló nap. A folyosók sötétek. A szobák zsúfoltak és végtelenségig elhasználtak.

A kontraszt nem túl nagy. Az áplók mind - ehun fehérben, mind ahun kékben - csinosak és végtelenségig eltökéltek, vakulásig dolgoznak. A betegek száma - ahogyan a világ népessége - egyre nő, a hely egyre kevesebb. Az épületek elhasználtak. A folyosókon elszórva orvosi műszerek kerekeken, sziszifuszi munkát végző takarítók, útjukat vesztett látogatók és néhány növény nagy cserépben. És persze tengernyi, gyógyulást váró beteg.

A kontraszt túl nagy. Az egyik jól prosperál és még egy dekádig kibírja gond nélkül. A másikat már tíz éve fel kellett volna újítani. De hogyan? Ha csak egy szárnyat lezárnak, nincs hová tenni a betegeket. És immár nincs másik kórház a közelben. A barátom azt mondja, ez Írországban is gond volt és valószínűeg mindenütt. Az egyetlen megoldás, hogy építenek egy újat és aztán az egész átköltözik. Egyetértek, mert eszembe jut a régi kórház Vácon. (Ma már csak kevesen tudják, hogy hol volt.) De az is, hogy nincs hely egy másiknak. Minden területet beépítettek zsúfolt lakóparkokkal és templomokkal.

A barátom tegnap elhagyta a kórházat. Gyengén, de felépülve. Éljen még sokáig. Egy másik ember, valahol messze örökre elment. Sokáig és sikeresen élt. Nyugodjék békében.

A mi kis emeletünk 2.

Én nem tudom, hogy ez mennyire szokványos itt Írországban, de az öt ajtót számláló emeletemen immár a második fura alakkal hozott össze a sors. Ezen a kartárson a múltkorival ellentétben volt ruha, ám teljesen kinyújtva a földön feküdt. Mindezt reggel fél hétkor.

A csendes szomszéd

Óvatosan megkocogtatom. "Are you okay?" Majd kicsit erőteljesebben. Erre halkan odasúgja "Yes." Hagyom hát. Hazamegyek, lezhanyzom (futás után voltam), reggelizem estébé Kilenc előtt indulok munkába: az illető még mindig ugyanott.

Meggyőződöm róla, hogy él és még mindig "Yes" a felelet az "Are you all right?"-ra és hagyam. Elég volt a meztelen emberrel kínlódni. Még átfut a fejemen, hogy hozok neki egy pládet és párnát, de rájövök, nincs plédem (throw). A párnám pedig túl személyes (értsd azon fekszem, izzadt).

Délutánra már nem volt ott.

Bundáskenyér

Írország, ahogyan a világ minden szeglete, sok gasztronómiai meglepetést tartogat a máshunnan odatévedők részére. A pudingnak nevezett hurkát és társait tán sokan ismerik. Azt a tényt is feszegettem, már, hogy egyszerűen nem ismerik a sós péksüteményt. A scone (pogácsa) édes, a leveles tésztás dolgok mind lekvárosak, édes krémesek. A sausage roll pedig nem található reggelizőkben mifelénk. Nem tudom, mire számítottam, amikor kértem egy french toast-ot, azaz bundás kenyeret reggelire... Talán valamire kenyérbűl és toljásbúl, amit kicsi sóval fogyasztok immár negyven éve.

Ez itten egy bundás kenyér

Nos, a fenti képen látható dolgot kaptam.
- bundás kenyér
- piros bogyós gyümölcskompót (savanyú)
- méz
- porcukor
- tejföl

Én azért csak megsóztam egy picit... : )

Leesik egy centiméter hó

Leesik egy centiméter hó. Az aszfalton még csak meg sem marad, rögtön latyakká válik. A végeredmény mégis mellbevágó. Nemcsak a környékbeli utcák dugulnak be mindkét irányban, de a kocsisor bekígyózik azirodakomplexum udvarára, le a garázsba és teljesen kitölti a parkoló garázs minden "utcáját". Szó szerint dugó van lent, arra várnak, hogy kint megmozduljon valami... Ahelyett, hogy leparkolnának (hely van, hiszen erre való a létesítmény), várnának két órát a közeli kávézóban, a kórház tévés előcsarnokában... Hiába, no. Aki nincs szokva a "kemény" télhez, az így jár.

Az utca

A garázs

..

Négy

Pontosan négy évvel ezelőtt - vasárnapra esett - az Aer Lingus szokásos, éjjel érkező járatával a sok ingázó és turista közé vegyülve írföldre érkeztem. Egy útra szólt a jegyem és fogalmam sem volt, meddig maradok. Ha jól belegondolok, még ma sincs. De akkor másként nem tudtam. Sejtésem sem volt, beválok-e angol nyelvterületen. Beválok-e a munkakörben. Estébé. Aki segített kijönnöm, azt mondta, hogy ha nem tetszik, hazamegyek és maximum egy jó kaland volt. Igyekszem így felfogni a mai napig. Egy jó kaland. Már amikor nem dögunalmas munka.

Hogy mivel és hogyan telt a négy év - nos erről épp ez a blog nem számol be. Ahogyan négy éve és pár hete mondtam valakinek a Mátra havas lankái felé robogva, az embernek vagy van ideje írni, de nincs miről, vagy tele az élete eseményekkel és nincs ideje lejegyezni. Körülbelül ez van velem is.

De nem tettem le arról, hogy a négy évet valahogy összefoglaljam. Mert érdekes, emberileg mély négy év volt. Úgyhogy... talán... remélhetőleg... nemsokára a süket fülek elé dobom. És akkor kezdődhet az új négy év.

(Általános iskola óta négy éves ciklusokban élem az életem. Mint a sportolók, tornatanárok. Egy két hár négy, másik láb. Egy két hár négy újra váltunk... Nekem a főiskola is négy év volt. A négyes bele van valahol kódolva az életvonalamba. Ideje váltani. Sőt már meg is történt egy szinten. Ezért lenne jó írásban lezárni az elmúlt négyest.)