2014. december 19., péntek

Karáthczsony

Ahogyan minden évben, Halloween másnapján eltűnnek a boltok polcairól az osztogatni való apró csokoládék és átveszi a helyüket a karácsonyi témájú tömegárú. Aztán pár hét sem kell hozzá, azaz még javában november derekán, felcsendülnek az unalomig ismert zeneszámok az áruházakban, és szerencsétlen eladóknak napi 10-12 órában kell hallgatniuk, hogy "It's Christmas again". Pedig még a kanyarban sincs.

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem nem lesz karácsonyi hangulatom ezektől a jelektől. Egyáltalán nem. Aztán eljöve a Black Friday, amit elegánsan hálaadáshoz kötnek. Szerény véleményem szerint, arról van szó, hogy november utolsó péntekén megjön a fizetés és el lehet kezdeni költekezni. Akárhogy is, a híradások tele vannak egymást taposó, leárazott(nak tűnő) cikkekért versengő emberek képeivel. És a karácsony hangulata, ha volt egyáltalán, még messzebb száll.

A fordulat számomra idén most jött el, amikor a szokásos food marketünk helyszínén, ahol általában valami kezdő DJ adja háttérnek a lounge zenét, most megjelent félszáz kisiskolás, és karácsonyi dalokat énekeltek. Nem úgy, ahogyan a filmeken, díjnyertes kórus színvonalán, hanem nagyon is emberi módon. Kicsit hamisan, de szívvel. Már aki. Mert természetesen van, aki lámpalázas lett, volt, aki a háta közepére kívánta, de zengtek a dalok. És én csak álltam egy félreeső sarokban és élveztem, hogy átsuhant felettem az a bizonyos angyal.

Persze nem lennék én, ha nem vettem volna észre valamit. Minden elismerésem, hogy a picik, egy olyan országban, ahol a legtöbben idegen nyelvként az írt tanulták (de kevesen beszélik), egyszóval az angolon kívül mást nem nagyon gyakorolnak, nos a diákok előadták a Csendes éj kezdetű dalt eredeti, német nyelven. S rögtön rá utána angolul. S ekkor ütötte meg a fülemet valami. Míg a német verzóban a Stille Nacht végén a t keményen, katonásan hangzott, úgy amikor "Silent Night"-ot énekeltek, a t rögtön átváltott abba a számomra produkálhatatlan hangba, amit annyiszor hallok a but, let stb szavak végén. Elindul egy t-vel, de összekeveredik valami h szerű hanggal, majd nagyon rövid ideig mintha megjelenne egy c vagy z is.

Akárhogy is, boldog karácsony várásthcz mindenkinek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése