Leesik egy centiméter hó

Leesik egy centiméter hó. Az aszfalton még csak meg sem marad, rögtön latyakká válik. A végeredmény mégis mellbevágó. Nemcsak a környékbeli utcák dugulnak be mindkét irányban, de a kocsisor bekígyózik azirodakomplexum udvarára, le a garázsba és teljesen kitölti a parkoló garázs minden "utcáját". Szó szerint dugó van lent, arra várnak, hogy kint megmozduljon valami... Ahelyett, hogy leparkolnának (hely van, hiszen erre való a létesítmény), várnának két órát a közeli kávézóban, a kórház tévés előcsarnokában... Hiába, no. Aki nincs szokva a "kemény" télhez, az így jár.

Az utca

A garázs

..

Négy

Pontosan négy évvel ezelőtt - vasárnapra esett - az Aer Lingus szokásos, éjjel érkező járatával a sok ingázó és turista közé vegyülve írföldre érkeztem. Egy útra szólt a jegyem és fogalmam sem volt, meddig maradok. Ha jól belegondolok, még ma sincs. De akkor másként nem tudtam. Sejtésem sem volt, beválok-e angol nyelvterületen. Beválok-e a munkakörben. Estébé. Aki segített kijönnöm, azt mondta, hogy ha nem tetszik, hazamegyek és maximum egy jó kaland volt. Igyekszem így felfogni a mai napig. Egy jó kaland. Már amikor nem dögunalmas munka.

Hogy mivel és hogyan telt a négy év - nos erről épp ez a blog nem számol be. Ahogyan négy éve és pár hete mondtam valakinek a Mátra havas lankái felé robogva, az embernek vagy van ideje írni, de nincs miről, vagy tele az élete eseményekkel és nincs ideje lejegyezni. Körülbelül ez van velem is.

De nem tettem le arról, hogy a négy évet valahogy összefoglaljam. Mert érdekes, emberileg mély négy év volt. Úgyhogy... talán... remélhetőleg... nemsokára a süket fülek elé dobom. És akkor kezdődhet az új négy év.

(Általános iskola óta négy éves ciklusokban élem az életem. Mint a sportolók, tornatanárok. Egy két hár négy, másik láb. Egy két hár négy újra váltunk... Nekem a főiskola is négy év volt. A négyes bele van valahol kódolva az életvonalamba. Ideje váltani. Sőt már meg is történt egy szinten. Ezért lenne jó írásban lezárni az elmúlt négyest.)