2012. november 21., szerda

The Moment

When you are excited and grab your phone to call or text him/her then you stop for a second. The fact you know he/she is with someone having an important moment makes the thing you wanted to tell small and unimportant and you put your phone down.

[...]

2012. november 6., kedd

Aki keres...

Reggeli tornának is beillett amit ma reggel tettem. Napfelkelte - vagy inkább maradjunk annyiban, hogy kivilágosodás - után egy perccel Sandyfordból indulva végigtekertem a kerékpárutat a Grand Canalig és vissza. Odafelé magán az úton, a lehető leglassabban. Visszafelé ugyanazon az oldal, ahol értelemszerűen nem mehettem a kerékpárúton, hiszen a város felé igyekezte a kétkerekes-társak, ezért fent a járdán, de a lehető legközelebb a padkához.

Tettem mindezt azért, mert tegnap éjjel hazafelé menet egy munkatársam elhagyta a kulcscsomóját ugyanezen az úton. Jó kiscserkésznek lenni néha, főleg, mert megismerteti a világot. Eddig is volt némi fogalmam, mennyien járhatnak biciklivel a környékről a citybe, de most, hogy centik híján szembe mentem velük és a sebességem minimális volt, alkalmam nyílt rácsodálkozni a valós számra. A visszaút mondjuk negyven perc volt ezzel a sebességgel és ez alatt több mint kétszázan tekertek el mellettem a központ felé (valószínűleg mindegyikük azt gondolva, őrült vagyok, aki nem találja a túloldalon a saját sávját). S kifelé is mentek jópáran. És ez csak egy főbb út és nem a teljes reggeli minta.

Azért ez szép. Több ezer bringás reggelente csak befelé. Rendes bicó mögé csatolt egykerekes "pótülésben" utazó háromévestől hatvan-hetvenéves sportmamikig. Ki tandemmel, ki babetta-szerű motorral a lejtőn szigorúan csak a pedálokat használva; ki öltönyben, de a legtöbben szabályos bringás felszerelésben, tapadós latexben, sisakban és szigorúan láthatósági mellényben. A szabálytalankodók aránya magas. Úgy harminc százalék. Egy maga is bringával járó újságíró már megénekelte őket az itteni Metro-ban. Azért mert láthatósági karácsonyfát játszanak és a kerékpársávban mennek, már azt hiszik a közlekedési lámpa, a yield táblák, az egyirányú forgalom már nem vonatkozik rájuk. Aztán csodálkoznak, ha egy kocsi motorháztetején végzik.

A munkatársam is így végezte. Azzal súlyosbítva, hogy tetőtől talpig feketében és világítás nélkült tekert éjszaka. Behorpasztotta egy drága autó elejét és neki állt feljebb, hogy ő szabályosan a kerékpársávban ment. Biciklisként sem értek ezzel egyet. Látni és látszani, tanították a rohadványos szovializmusban is már az óvodában. Brazíliában nem oktatnak ilyesmit. Bár lehet, hogy ott nem csak hideg, de sötét sincs soha. Csak a fejekben.

A lényeg, hogy ma alaposabban megszemlélhettem a dublini bringás társadalmat. Ahogyan a maga mögött hagyott szemetet is a kerékpárúton. A piros lámpánál az MP3 lejátszóban kicserélt majd eldobott elemek, összetört macskaszemek és lámpák, fejhallgató, kesztyűk és zoknik, út mellett kicserélt gumibelső... ezek voltak a mai kutatómunkám gyümölcsei. A kulcsok nem lettek meg. Valószínűleg valamelyik hatalmas őszi levélkupac alján pihennek még mindig, melyeket nem túrtunk fel (pláne nem kilométer hosszan)

A történetnek a jóleső izomláz mellett két haszna van.

Az okos ember más kárán tanul. Én ráírtam a telefonszámomat a kulcscsomómra.

Megtanultam, hogy létezik egy LOST.IE című weboldal elveszett tárgyak keresésére és bejelentésére.

2012. november 3., szombat

Ritmus

"Nem félni kell tőle, hanem számítani rá" - hallottam a gondolataimat átszűrődni a konstans lihegésemen. Még egy meredekebb rész és ha azon túl vagyok, akkor tulajdonképpen felértem a Ticknock tetejére. De tudtam, ez az utolsó emelkedő az, ahol általában feladjuk. Ez a tudás megmérgezi az elmét, azt mondja, most is állj meg inkább,szállj le, told egy kicsit a biciklit. Senkit nem érdekel, ha nem mégy fel egyhuzamban. Ez ellen a gondolatsor ellen küzdöttem amikor a nyitó mondat csak úgy jött. Wow, gondoltam, milyen frappáns kis szállóige. Ha az ókorban találom ki, akkor lehet, hogy fennmarad a nevemmel együtt, ha százhúsz éve, akkor lehet, hogy Molnár Ferenc lenyúlja ("Mától kezdve én mondtam.") De manapság, mindösszesen annyit tehetek, hogy kiírom a Facebookra, hátha valakiben megpendít valamit. Halottak napja utáni reggelen különösképp.

Amíg ekképpen évődtem, szépen - és nagyon, de nagyon lassan - bevettem az utolsó tüdőköptető kanyart is. Még pár tucat nyomás a pedálon és fent vagyok a tetőn. Most már nem kérdés, hogy fel tudok-e jönni egy pihenővel a Ticknockra. Igen. És az a pihenő nagyon bánt, de a 45 fokos részt még mindig nem tudom megcsinálni úgy, hogy ne szívná el az erőmet a későbbiekről.

Az erdőszint felett, a rádiótornyok tövében végre napsütés fogad. Ám a fák hiánya egyben hatalmas erejű szelet is jelent. Pihegek, felveszek egy kapucnis pulcsit, öblögetem a számat - ilyen hidegben ivásról szó sem lehet, ha nem akarok ártani a torkomnak. Csendes még a reggel. A nap alacsonyan, az árnyak végtelen hosszúak és két futót leszámítva senki nincs még az ösvényeken. Csupán egy zömök, tehát nem karcsú, de annál szebb agancsú szarvas képviseli a vadéletet. Átszalad előttem, de aztán megáll, alkalmat adva, hogy megpróbáljam lencsevégre kapni. Aztán indulok vissza...


Szarvas néz le Dublinra a Ticknockról

Nem tudom, hanyadszor tettem meg ezt az utat. És még rengetegszer fogom. Addig nem lesz nyugtom, amíg nem sikerül egy menetben feljönnöm. Aztán tovább. Ugyanígy vagyok mindennel. Black Rock és White Rock, Bray és Tallaght, a szép parkok, a tiszta ég. (New York után duplán tudom értékelni a hatalmas, szabad tereket.)

Mindezt csak azért írtam le, mert tudatában vagyok, hogy leült a blog egy kicsit. Amint már elsírtam korábban, elveszett az újdonság varázsa. Ismerősként köszönnek a sarkok, utcák, terek. A járatlan utakon is egyre jobban eligazodom. A mentális térkép szépen felépült, a napi, heti rutin kialakult. A magam ritmusát élem most már, ahogy mindenki, aki huzamosabb ideig él ésdolgozik egy helyen. Kevés az új, kevés az, amiről érdemesnek találok írni.

De azért vagyok, megvagyok, itt vagyok.

Üdv mindenkinek.

És mivel másutt lemaradt, kellemes novembert mindenkinek. : )