Késik a felirat

4:30 - kezdődik a szokásos tavaszi korán ébredés minden indok nélkül. Pedig úúúúúúúgy maradtam még volna az álmomban. Egy kedves ismerősöm készülődött esküvőre és a meghívókat válogattuk. (Onnan lehet tudni, hogy álom volt, hogy a tervező-grafikus-nyomdász csak sorolta, sorolta, miket lehet tenni a meghívókkal. Például pólóra vasalni.) És használhattam a szuper fényképezőgépét. Jól éreztem magam vele. (Ahogyan sok hiányzó ismerőssel jól érezném.) És az álom minden részletére emlékszem. A toronyházas részre, a társasjátékozásra, a zenélős jelenetre. Arra kiváltképp, hogy a meghívózás előtt valamiféle élő szerepjátékon, társasjátékon vettem részt másodmagammal (csak párosok indulhattak), az egyik feladatban egy ajtó kinyitásához egy kulcsszót találtunk ki. Rám jellemző módon én segítettem az előttünk ott ragadt és az utánunk érkező párosnak is. Arra is tisztán emlékszem, hogy a jelenlegi munkatársaim is szerepeltek az álomban, ennél a vetélkedős résznél. Egyetlen fontos mozzanatra nem emlékszem, hogy milyen nyelven kommunikáltam velük. Pedig évek óta, és mióta kint vagyok, azóta egyre türelmetlenebbül várom azt a bizonyos álmot, melyet nem magyar nyelven álmodom. Állítólag az jelzi azt, hogy az agy átállt egy idegen nyelvre, mely ettől fogva nem is annyira idegen. Oly sok ismerősömnek már középiskolás korában megvolt ez az álom... Úgy szeretnék már én is angolul álmodni - természetesen magyar felirattal.*

(*Kőváry György (Georg Kovary): Träume deutsch - mit ungarischen Untertiteln című, kávéházakról szóló, két nyelven megjelent könyecskéjének és az író emlékének adózva.)