A munkatársam alig egy hete vásárolt kerékpárját ellopták. Az ő kiírása tette be a kulcsot. Álljon itt pár villanás az elmúlt három emlékképeiből.
Nagyon élénken él bennem a kép, a O'Connell Streeten, a turisták sűrűjében villanásszerűen elsuhan valami, mögötte jól felismerhetően láthatósági mellényben és sapkában egy rendőr (garda). Üldözés közben a jobb válla környékén rengő adóvevőjébe próbál beszélni. Akárhogyan mérlegeltem, a golyóálló mellényes, övén kismillió ketyerével (fegyver, bilincs, gázspray) teleaggatott rendőrlánynak nem sok esélyt adtam a villámgyors üldözött elfogására. Akármit is követett el az illető, valószínűleg megúszta.
A nyílt szembeszegülés ellenpontja az itt is tűrt-szőnyeg alá söpört hajláktalanok. Láttam már olyat, aki Parnell Streeten (szintén forgalmas turistagyűjtő) a közeledő rendőrjárőrt látva elővarázsolt egy furulyát és alibiből beállt az engedéllyel rendelkező utcazenészek közé. Szeméből csak úgy sütött a félelem, ahogyan a közeledő gárdistákat figyelte. Amikor fél óra múlva ismét arra jártam, már a turistáktól kéregetett, és aki adott neki, annak hálálkodva próbált visszaadni, győzködve, hogy neki nincs szüksége a teljes bankóra.
Sokkal rémesebb történeteket hallani az ebédeknél a munkatársaktól, akik nem tesznek féket a nyelvükre és nincs számukra tabu téma étkezés közben. Az egyik történet tanulsága az, hogy éjjel semmiképpen se sétáljunk haza a bárból egymagunk, mert vérben fagyva végezhetjük, mint egy tévébemondónő. A másik történet szerint még otthon sem vagyunk biztonságban. Betörnek, kirabolnak, fényes nappal a belvárosban. A (vélt) értékekért bezúzott autóablakokról pedig hetente hallok említést.
És emelett a napi sajtó természetesen itt is a rémes, erőszakos történeteket látja el nagyobb hírérték címkével, úgyhogy számomra körülbelül egy hét alatt világossá vált az, amit szerettem volna érzékeltetni: Dublin nem a kánaán, nem jobb a közbiztonság, mint Magyarországon, mások munkájának gyümölcsét, életének értelmét elorzók itt is élnek bőven.
Nem árt az óvatosság.
Az óvatosság tényleg nem árt, de - lekopogom - az elmúlt tucatnyi évben (még?) nem esett bajunk. Igaz, nem is jártunk rossz környéken, vagy az éjszakában :-) Amikor dolgunk volt a rendőrséggel, az a szolídnak tartott "lakótelepünk" (Sandyford) középosztálybeli, ám neveletlen kölykei miatt volt, akik az uram kocsijáról lopkodták a pressure guard-ot...
VálaszTörlésSose legyen Neked se nagyobb bajod.
Megjegyzem, most már a LUAS-on is golyóálló mellényes nagydarab fickók járőröznek. A Red Line-nak elég rossz a híre...
Köszönöm a megnyugtató szavakat. Valójában jobban félek attól, hogy kizárom magam a lakásból ezekkel az automata ajtókkal, mintsem attól, hogy betörnek.
VálaszTörlésA LUAS biztonságáról szóban már beszámoltam pár ismerősnek. A blogon jó kis fényképes ismertető kéne, de megvallom, nem merem lefotózni őket, mert én - bár nem követtem el semmit - nem mernék összeakaszkodni velük.