Beköltözésem után nem sokkal történt egy eset, melyről úgy döntöttem végül, hogy hallgatok, ezért nem jegyeztem le eddig. Gondolataimba merülve jöttem fel a lépcsőházban, ajtó kinyit, ismerős puha szőnyeg, jobbra, előre, balra, ajtó, kulcs bedug... Bentről hallom, hogy valami kisgyermek karattyol, miközben konstatálom, hogy a kulcs nem fordul a zárban. Rögtön rájöttem: rossz emelet! Spuriztam ezerrel, mert ha kijönnek és kérdőre vonnak még magyarul sem jut eszembe semmiféle védőbeszéd, nemhogy angolul.
Bénázok épp eleget, a mókásabb részét meg is osztom a világgal. Ezt a közjátékot inkább a feledés kútjának ítéltem.
Öt perccel ezelőttig, amikor valaki az én záramat próbálgatta kintről. Aztán a megvilágosodás hangja hagyta el a száját (a homlokra csapást nem hallottam) és a kulcscsörgés abbamaradt.
1:1
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése