Hell Fire Club

A tél végi, csípősen friss napsütésben állunk a hegy tetején, alattunk Dél-Dublin Woodtown irányából. P azt kérdezi a masszív kőépítményre mutatva, hogy el tudom-e képzelni, milyen volt itt az élet, amikor építették. A kétszintes ház embernyi vastag falaival, apró ablakréseivel olyan hideg, hogy rövid úton kizavarja magából az embert. P kérdésére elmondom, hogy tudtommal ablaküveg nem létezett akkoriban és vastag függönyökkel takarták az ablakokat, ami - valljuk be - nem éppen a hőszigetelés netovábbja. De, teszem gyorsan hozzá, történelemből mindig is gyenge voltam.

Csak itt a net előtt ülve vagyok olyan okos, hogy leírjam, a vadászházat az ezerhétszázas évek elején építtette egy vagyonos ember. Itt szállt a Dublinból érkező csapat, hogy aztán innen járjanak állatokat űzni a közeli erdőbe. A park és a ház a következő gazdájáról, a Hell Fire (Pokoltűz) nevű klubról kapta a nevét. A hagyományos magas támlájú, süppeső foteles klubok unalmával szakítani kívánó társaság tagjai jelmezekben jártak, vezetőjük Sátánnak öltözött. Hogy ez mennyire volt titkos, ezoterikus szekta illetve mennyire csupán a mai szerepjáték klubokhoz hasonló lángoló fantáziájú csapat, azt hagyjuk a találgatókra. A lényeg, hogy amíg övék volt a birtok, a környék lakói közt számtalan babonás történet terjedt el és az évszázadokat ezek a hiedelmek élik csak túl.

A Hell Fire Club épülete mindezek ellenére teljesen másnak tűnt. Amikor komor falihoz közelítettünk, több tucat gyermeket láttam rohangálni körülötte és benne. A kislányok elnyújtott sikításai, a fiúk csatakiáltásai egyértelművé tették: a Club ma nem más mint egy tökéletes mászóka és labirintus. Az ablakain bizonyos kor és testmagasság alatt kényelemesen közlekedik ki s be az ember gyermeke, a vastag falak kisértetiesen verik vissza a sikoltásokat, a számtalan kis szoba, kamra, lépcső és beugró kiváló búvóhely. Azaz minden tekintetben megfelel kergetőzésre és bújócskázásra.

A napunk második fele a közeli Massy birtokon telt. A hatalmas fákkal teleszórt erdő, a kacskaringós vonalban átfolyó kis patakok itt-ott trópusi látvánnyal gyönyörködtetnek. A hatalmas páfrányok, mohával borított fák és a szokatlan, rozsdavörös színű patak együttese bizonyítja, hogy a Természetnek is van érzéke a színek elegáns megválasztásához. Itt-ott a sűrűben, messze a fejünk felett a fák vastag ágairól kötelek lógnak le, ám ezek szisztemtikusan , két méterre a földtől el vannak nyiszálva. A parkőröknek minden bizonnyal nem tetszett a park emígyen történő játszótérré alakítása. Aztán, már kifelé jövet, a sűrűbb részen találunk egy bántatlan hintát. A kötél aljára erősített letört tuskódarab az ülőke. És itt, távol elektromosságtól, térerőtől, benzingőztől, egy picit a felnőttek is hintáznak a gyerekek után. Mégis csak homo ludensek lennénk.

A szokásosnál bővebb képanyag ebben a Picasa albumban tekinthető meg.