2012. augusztus 8., szerda

Olimpiál a Föld

Most jó magyarnak lenni. De bezomány. Említettem volt, hogy akár egy jól eltalált keresztmetszet, a cégemnél a benszülöttek mellett felvonul sok-sok náció: román, brazil, indiai, ukrán, lengyel, francia nomeg magyar. És amikor a munkatársam lelkesen frissítgeti a wikipedia magyar olimpiai éremtáblázatát, bizony jó odanézni. Még jobb lenne látni is a sporteseményeket, de technikai okok miatt az m1/m2 nem nézhető. Az RTE playeren pedig nyilván nem a magyar versenyszámokat szűrik ki. El lehet csípni ezt-azt, de ha valóban biztosra akarok menni, hogy lássam a győztes kenusokat vagy a magyar kézisek mai epikus küzdelmét Izlanddal, nos akkor más megoldást kell keresni.

De a lényeg a lényeg, mindenféle éremtáblázaton - jelenlegin, lélekszámmal elosztotton, all-time - nagyon jól mutatunk. Mint mindig. Gyermekkorom - kb. a Darnyi-Egerszegi-Csipes-stb éra - óta megszoktam, hogy kosárnyi csillogó éremmel jönnek haza sportolóink a világ minden szegletéből.

No, ezért furcsa látni és átélni, mit szurkolnak össze az írek Katie Taylornak. A törékenynek tűnő Bray-i születésű boxolónő ugyanis eme kis ország egyetlen reménye az éremre. Figyelem. Nem aranyéremre, hanem egyáltalán éremre. A mai meccse alatt tehát megállt az élet. Az irodában minden emeleten egy-egy képrenyőre tapadtak. Kifutottam a közeli étzedékbe, ott is állt a kávéfőzőgép és egyikben a rádiót, másikban a tévét szuggerálták.

Katie győzött és bent van a döntőbe, azaz biztosan legalább ezüstérmes. És az írek tombolnak. Dícsérik, szeretik. Nem érdekli őket a döntő. Persze, végig szurkolják majd és titokban kívánják neki az aranyat, de nem ez a lényeg. Írország érmett szerzett idén. Múltidőben. Elvégeztetett. Ez ünnepli ma mindenki. Nincs itt találgatás, hogy hány aranyat várnak. Nincs kesergés, hogy négy éve több volt. Érem van. Öröm van.

Ismétlem, furcsa és érdekes ezt átélni, de legbelül marad az öröm, Magyarországnak sose kell ilyesmit átélnie. Hulljék mindig éremeső nagyszerű sportolóinkra.

--


Utólag kiderült, elég sok valótlanságot összehordtam  a fentiekben. Először is az íreknek, kiderült, volt még esélye éremre és összesen ötöt sikerült összeszedniük. Aztán Katie döntő meccse alatt végleg megállt az élet. Nem csak pár percre, hanem például Brayben százak (ezrek?) követték a tengerparton a kivetítőn a meccset. De mindent felülmúlt a mai ünnep, amikor is az olimpikonok hazaértek, majd Katie-ék Braybe mentek. A sétányon tűt nem lehetett leejteni, és a hangulat leírhatatlan volt. Még a tévén át is megható. (Nem tudtam nem összevetni a piciny, harminc fős klub-beszélgetéssel, melyet Vácon szerveztek Gyulay Zsolt szöuli aranyérmei után. Mindez csupán a fentieket igazolja. Nagyon könnyű örülni sok-sok éremnek, de ez, ahol egy van, valahogy mindent visz.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése