Reggeli tornának is beillett amit ma reggel tettem. Napfelkelte - vagy inkább maradjunk annyiban, hogy kivilágosodás - után egy perccel Sandyfordból indulva végigtekertem a kerékpárutat a Grand Canalig és vissza. Odafelé magán az úton, a lehető leglassabban. Visszafelé ugyanazon az oldal, ahol értelemszerűen nem mehettem a kerékpárúton, hiszen a város felé igyekezte a kétkerekes-társak, ezért fent a járdán, de a lehető legközelebb a padkához.
Tettem mindezt azért, mert tegnap éjjel hazafelé menet egy munkatársam elhagyta a kulcscsomóját ugyanezen az úton. Jó kiscserkésznek lenni néha, főleg, mert megismerteti a világot. Eddig is volt némi fogalmam, mennyien járhatnak biciklivel a környékről a citybe, de most, hogy centik híján szembe mentem velük és a sebességem minimális volt, alkalmam nyílt rácsodálkozni a valós számra. A visszaút mondjuk negyven perc volt ezzel a sebességgel és ez alatt több mint kétszázan tekertek el mellettem a központ felé (valószínűleg mindegyikük azt gondolva, őrült vagyok, aki nem találja a túloldalon a saját sávját). S kifelé is mentek jópáran. És ez csak egy főbb út és nem a teljes reggeli minta.
Tettem mindezt azért, mert tegnap éjjel hazafelé menet egy munkatársam elhagyta a kulcscsomóját ugyanezen az úton. Jó kiscserkésznek lenni néha, főleg, mert megismerteti a világot. Eddig is volt némi fogalmam, mennyien járhatnak biciklivel a környékről a citybe, de most, hogy centik híján szembe mentem velük és a sebességem minimális volt, alkalmam nyílt rácsodálkozni a valós számra. A visszaút mondjuk negyven perc volt ezzel a sebességgel és ez alatt több mint kétszázan tekertek el mellettem a központ felé (valószínűleg mindegyikük azt gondolva, őrült vagyok, aki nem találja a túloldalon a saját sávját). S kifelé is mentek jópáran. És ez csak egy főbb út és nem a teljes reggeli minta.
Azért ez szép. Több ezer bringás reggelente csak befelé. Rendes bicó mögé csatolt egykerekes "pótülésben" utazó háromévestől hatvan-hetvenéves sportmamikig. Ki tandemmel, ki babetta-szerű motorral a lejtőn szigorúan csak a pedálokat használva; ki öltönyben, de a legtöbben szabályos bringás felszerelésben, tapadós latexben, sisakban és szigorúan láthatósági mellényben. A szabálytalankodók aránya magas. Úgy harminc százalék. Egy maga is bringával járó újságíró már megénekelte őket az itteni Metro-ban. Azért mert láthatósági karácsonyfát játszanak és a kerékpársávban mennek, már azt hiszik a közlekedési lámpa, a yield táblák, az egyirányú forgalom már nem vonatkozik rájuk. Aztán csodálkoznak, ha egy kocsi motorháztetején végzik.
A munkatársam is így végezte. Azzal súlyosbítva, hogy tetőtől talpig feketében és világítás nélkült tekert éjszaka. Behorpasztotta egy drága autó elejét és neki állt feljebb, hogy ő szabályosan a kerékpársávban ment. Biciklisként sem értek ezzel egyet. Látni és látszani, tanították a rohadványos szovializmusban is már az óvodában. Brazíliában nem oktatnak ilyesmit. Bár lehet, hogy ott nem csak hideg, de sötét sincs soha. Csak a fejekben.
A lényeg, hogy ma alaposabban megszemlélhettem a dublini bringás társadalmat. Ahogyan a maga mögött hagyott szemetet is a kerékpárúton. A piros lámpánál az MP3 lejátszóban kicserélt majd eldobott elemek, összetört macskaszemek és lámpák, fejhallgató, kesztyűk és zoknik, út mellett kicserélt gumibelső... ezek voltak a mai kutatómunkám gyümölcsei. A kulcsok nem lettek meg. Valószínűleg valamelyik hatalmas őszi levélkupac alján pihennek még mindig, melyeket nem túrtunk fel (pláne nem kilométer hosszan)
A munkatársam is így végezte. Azzal súlyosbítva, hogy tetőtől talpig feketében és világítás nélkült tekert éjszaka. Behorpasztotta egy drága autó elejét és neki állt feljebb, hogy ő szabályosan a kerékpársávban ment. Biciklisként sem értek ezzel egyet. Látni és látszani, tanították a rohadványos szovializmusban is már az óvodában. Brazíliában nem oktatnak ilyesmit. Bár lehet, hogy ott nem csak hideg, de sötét sincs soha. Csak a fejekben.
A lényeg, hogy ma alaposabban megszemlélhettem a dublini bringás társadalmat. Ahogyan a maga mögött hagyott szemetet is a kerékpárúton. A piros lámpánál az MP3 lejátszóban kicserélt majd eldobott elemek, összetört macskaszemek és lámpák, fejhallgató, kesztyűk és zoknik, út mellett kicserélt gumibelső... ezek voltak a mai kutatómunkám gyümölcsei. A kulcsok nem lettek meg. Valószínűleg valamelyik hatalmas őszi levélkupac alján pihennek még mindig, melyeket nem túrtunk fel (pláne nem kilométer hosszan)
A történetnek a jóleső izomláz mellett két haszna van.
Az okos ember más kárán tanul. Én ráírtam a telefonszámomat a kulcscsomómra.
Megtanultam, hogy létezik egy LOST.IE című weboldal elveszett tárgyak keresésére és bejelentésére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése