Summersalut

Szép csendben túlfordtunk nyár delén. Június 20 volt az év leghosszabb nappala. Furcsa véletlen, de ez volt a leghosszabb munkanapunk is. Senkinek semmi kedve nem volt a nyakába venni a várost, a világot, figyelni, hogy éjjel tizenegy után még világos van. Pláne nem pogány rituálékon részt venni, mondjuk tüzet ugrani. Valahogy minden összejött, mint amikor a közelgő vihar kihat az élettani dolgainkra. No majd ma este. Körbenézek van-e Midsummer related event. Vagy bármi ahol esély van rá, hogy tündéreket és koboldokat látok.

Ha furcsa dolgok történnének a blogomban a jövőben, akkor tudja mindenki, hogy elcserélődtem.

Gamble

A kulturális eltérések kismillió téren tetten érhetők. A "half ten" értelmezésében, kézfogásban, koccintásban, a hús átsütésének mértékében, a vég nélküli hajdujudúzásban és bábábábábábábábájozásban. Essen most szó - előrevetem nagyon felületesen - a szerencsejátékról. Még 2008-ban feltűnt mennyi könyvkészítő van Dublinban. Ahová a területtervezés lepottyant egy mini ABC-t és egy keleti takeaway kifőzdét, ott van Bookmaker is. Persze, volt ám nevetéssel egybefűzött szégyenkezés, amikor rájöttem, hogy ez a bukméker, azaz fogadóiroda. De akkor is meglepő, mennyire virágzó üzletág a szerencsejáték.

Otthon magam körül mindössze annyit láttam, hogy a nép kiéli magát a totó és hetvenféle lottó variációban. (Ha valaki szeretne képet alkotni, mennyi buki van a világnak ezen a felén, azt kell mondjam, épp annyi mint otthon lottózó.) Akiket elkap a gépszíj, azok pedig a kocsmai vesztőautomatákon teszik tönkre az életüket. Rendszeres és általános sportfogadás? Nálunk nem dívik. Itt igen. Túl sokat erről mesélni nem tudok, mivel egyszer fordultam meg egy ilyen belsejében, akkor is sikítva rohantam ki, amikor rámzúdították az egymásra tevések, kombinált fogadások útvesztő-szabályrendszerét. A lényeg, hogy nem csak fogadni lehet, hanem fogadásunk tárgyát (a futamot, meccset) tévéképernyőn követni is. S azt hiszem itt lehet mefogni annak egyik gyökerét, miért nincs Mo-n ilyesmi. Csak annyit próbáljunk elképzelni, hogy minden lottózót fel kellene szerelni két-három LCD tévével, sportcsatornák vételi lehetőségével...

Vannak aztán kaszinók. Puccosabbtól, a kocsma szerű elektronikusig. Ebben körülbelül hasonlít a két ország. S végül van a baráti, munkahelyi fogadás. Pontosabban nem fogadás, hanem sorsolás. A tegnap kezdődött foci EB kiváló példa ennek illusztrálására. Kell ugye egy sportesemény, ahol a kimenetek száma körübelül megegyezik azok számával, akik a cégnél éppen nincsenek úton, szabadságon és van kedvük játszani. Az EB-n tizenhat csapat indul. Tizenhat embert épp össze tudtak gereblyézni az ötletgazdák. A fogadók mindegyike betesz x összeget egy "kalapba", aztán mindenkinek kisorsolnak egy csapatot. A betett teljes összeget az nyeri, akinek a csapata nyeri az EB-t.

Ugyanezt a játékot eljátszották már lovas derby nagydíj idején, rugby szezon kezdetén stb. Számomra a legfurcsább, hogy olyanok mennek bele először a játékba, akik a hétköznapokon állandóan húzzák a szájukat, hogy nem jönnek el közös ebédre, de még a marketre sem, mert drága és nekik meg kell fogni minden garast. Azt kell, gondoljam (és lehet, hogy tévedek), hogy ők valóban azért játszanak, mert remélik, hogy megnyerik a pot-ot és egy picit jobb lesz nekik anyagilag.

Jómagam azt gondoltam, ez az egész a mókáról szól. Mint a közös foci, frizbi, paintball. A közös ebédek és kocsmázás. Botor módon azt hittem, akárki nyeri a többiek pénzét, másnap megjelenik pár rekesz sörrel és közösen elisszuk. Nem! Aki nyert, az mosoly nélkül, máskor elengedhetetlen vicces kiszólás mellőzésével, mohón eletette a pénzt.

No, ebben látom igazán a velejét a szerencsejátékhoz való hozzáállásunknak. (És ezért nem játszom velük az első alkalom óta.)