Az öböl parti falu, ahol megszálltunk, nem hal szagú. Rántott hal szagú. A tenger és hajnalban kifogott gyümölcseinek össze nem keverhető bukéja keveredik a fáradt olaj (dízel) kimoshatatlan odórjával, ám az egészre rátelepszik valami más is. Mintha a hajókon nem csupán kifognák és megtisztítanák a halakat, hanem egyből elősütnék, paníroznák és gyorsfagyasztanák, hogy a hat órára már nyitva levő piacon azonnal a hűtőházaknak adják el.
Sok rövid móló. Yacht, hétvégi hajócska egy sem. Csupa testes halászbárka. Úszásra - akármennyire is kecsegtettek az itteniek, hogy hosszam a neoprént - biztosan nincs lehetőség. De másra sem nagyon. Reggeli futásom során megpróbáltam a parton, de nem a műúton maradni. Lehetetlen feladat. Magánterület itt, sűrű bozótossal elzárt szakasz amott.
Ahogyan tavalyi kerry látogatásunkból okultam, ezek a települések arra szolgálnak, hogy az itteniek megkeressék a kenyerüket és az ide látogatóknak csupán szállást adjanak. A programlehetőségekhez autóba, de minimum kerékpárra kellene pattanni.
Esküvőre jöttünk egyébként. Killlybegsben, Donegal megyében vagyunk. A legszebb partú megye Írországban. A szörfösök zöld szigeti paradicsoma. Ebből persze semmit sem látunk ezen a hétvégén. Puccparádé, mosoly-áradat és az ifjú pár.
Lesz tehát indok visszajönni ide valamikor. Talán jövőre.
.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése