Tizenhárom mérföld

Végre egy hétvége, amikor nem kell szgép közelben és ügyeleti telefonnal felszerelve várnom, hogy elmúljon a nap. Az idő sem barátságtalan. Uccu, nyeregbe, és irány - a belváros. Nem éppen egy ideális kirándulás, de akadt pár elintéznivalóm. Főként bevásárlások, melyeket a külső részeken már nem lehet megejteni. Hiába van Easons Dundrumban, az az újság, amit kerestem, ott már nem volt polcon, a belvárosban természetesen igen. Ugyanez a helyzet fűszerekkel, aleo vera itallal, de még a Penneys' kínálatával is.

Graduation Day Dublin 2011

Amit a mai napon láttam, erősen megosztó volt. Vidám, taláros, süveges diákokat (graduation day), a pénzükre ácsingozó, nekik a sört olcsóbban mérő pubokat, gazdag, karácsonyi díszbe öltözködő sétálóutcát, nem messze tőle a Central Bank épülete előtt sátorozó, táborozó tiltakozókat. Ők az Occupy Dame Street (Foglaljuk el a Dame Street) mozgalom aktivistái, mely az Occupy Wall Street írországi testvérmegmozfulása.

Furcsa volt ez a kettős élményekkel teli nap. A lényeg azonban, hogy végre tekerhettem egyet.

A Central Bank előtt tüntetők sátrai

A Google Maps újra működő távolságmérője szerint 22 kilométert. De nem lenne Google a gugli, ha nem hozná a sajátos humorát. Ezt a távolságot átválthatjuk közel negyven féle mértékegységre. A mai teljesítményem elenyésző, 0.000000000000023 fényév, de máshonnan nézve négy és fél billió szakállmásodperc. Mi mindenre nem jó az Internet. :)

Megszámolnak

Udvarias plakát a liftben

Nem sokat pihennek a közügyek Írországban. Nemrég zajlottak az előrehozott választások, az új kormány fenekén még ott a tojáshéj, de már látom az első jelét annak, hogy komolyan gondolják, hogy gatyába rázzák az országot. Először is tisztába jönnek azzal, kik laknak itt. Ennek az egyetlen módja a népszámlálás. Tegnap reggel még semmi nyomát nem láttam. Délben hazaugrottam ebédelni, ekkor már ki volt ragasztva a felvonókban egy plakát: egy David nevű úriember mutatkozott be illendően, hogy majd meg fog keresni. Este már az ajtóm alatt becsúsztatott szórólap is várt ugyanezzel a szöveggel.

Egy órára rá a vacsorámat egy eleddig sosem hallott hang zavarta meg: az ajtócsengő. David állt a küszöbömön, bemutatkozott, elmondta a cenzus rendszerét. Szeretek tárgyilagos lenni, ezért mindenek előtt megkérdeztem, nem baj-e, hogy nem vagyok ír állampolgár. Természetesen nem baj. Nem az íreket, hanem az itt tartózkodókat írják össze. Bezony, ha valaki április tizedikén vendégeskedne nálam, őt is megszámolnák.

Miután illendően megkérdezte, hogy angol vagy ír nyelvű nyomtatványt kérek-e, rövidel megmutogatta, mit és hogyan kell kitöltenem, majd a kezembe nyomva a nyomtatványt távozott. Igen. Nem tolakodott be a lakásba, nem olvasta fel hangosan és érthetően helyettem a kérdéseket, de nem is próbált meg helyettem válaszolni rájuk ("Ugye közepesen keresnek?") illetve nem titkolt el kérdéseket. Miért mondom mindezt? Mert ezekre emlékszem a legutóbbi, 2001-es magyar népszámlálásból. A kérdezőbiztos ott trónolt a nappalink közepén. Noha ketten voltunk jelen, de hármunk helyett töltötte a kérdőívet és, mint utólag kiderült, ügyesen továbblapozta a vallási hovatartozásról szóló kérdéseket - ezeket, gondolom, a saját egyháza nevében utólag szépen kitöltöte.

2011 a népszámlálás éve. Tavasszal Írországban, ősszel Magyarországon. Azt hiszem, kis hazámnak még van ideje tapasztalatokat gyűjteni, tanulni és okulni az itteni lebonyolításból.

A kérdőív. Egy hét múlva gyűjtik be.

Politita – választások előtti politikai tájékozódás

A legjobban akkor szerettem a politikát, amikor a szépemlékű Egykutya sorozat ment az akkor még METRO-nak nevezett újságban. Az amerikai elnökválasztás környékén több héten át Republikutya és Demokracica versengését lehetett követni a vicces rajzokon. Mint mindent, a politikát is így szeretem, lazán, viccesen, nem hataloméhesen, erőlködve, izzadva, a választókat hülyének nézve.

Írország választásokra készül. A levegő csöppet sem vidám. Ahogy egy barátom fogalmazott: a kelta tigris kimúlt. Az államcsőd, és EU segély után egyértelmű volt, hogy választások jönnek. Az alsóházat aznap oszlatták fel, amikor munkába álltam. (Nem én voltam. : ) Az utcákat ellepték a táblák és plakátok, sok-sok számomra ismeretlen arc és név és pártjelvény.

Mivel nincs tévém, nem tudok nyilatkozni, hogy itt is minden sarokból egy politológus szakértő ugrik-e a gyanútlan nézőre a nap bármely szakában, bármilyen tematikájú tévéadásban. A netes hírportálok szépen el vannak eresztve választási mellékletekkel, de a hírek nyolcvan százaléka mégis másról szól. Nem asszisztálnak tehát annyira, mint az otthoni média szokta.

Bár próbáltam tájékozódni, de nem ástam bele magam mélyen a témába, így a pártokról csak felületesen tudom, kifélék, mifélék. Természetesen sokkal inkább megérintettek az otthon nem tapasztalt jelenségek. Például, hogy két hete a bukmékerek közzétették a választási oddszaikat. Azaz lehet fogadni a pártokra, politikusokra, sőt kombinálni is lehet (X párt Y megyében veszít, de az országost megnyeri).

Aztán ott volt a nagyon öltönyös, nagyon illatos, nagyon politikus a villamosmegállóban. A saját szórólapját osztogatta. Reggel nyolckor. Figyelem! Nem pártaktivisták vagy a soha ki nem fizetett posta vitte a röplapot, hanem a jelölt maga. Frissen borotválva, válaszokkal a fejében (mert természetesen kérdezni is lehetett), úgy ahogyan képviselni fogja a szavazóit. Nem a nép közé pólóban, farmerban vegyülve, mintha jeleznie kéne, hogy ő is ember. Nem, itt a politikus, az politikus. Persze a szórólapja szinte minden sorát ki lehetne cserélni a "bullshitbullshitbullshit" betűcsoportra, úgyhogy őket sem kell sokra tartani.

Mi tetszett még? Például ez a játék: http://www.finegael2011.com/game/ Ismét csak a "nem kell izzadságtól tocsogni" felfogás jegyében. Mókás platform játék Mario módra, de aranypénz helyett voksokat lehet gyűjteni, teknőcök helyett az ellenfeleket lehet kigolyózni.

A választási rendszer

Ezen a ponton nem hagyhatok ki egy személyes gondolatot. Amióta a választási rendszereket megtanultam az egyetemen, egyértelműen ellene vagyok a listás, töredékszavazatos magyar rendszernek. Sokkal inkább álmodoztam egy, sorszámozós rendszerről. A magyar választó ugyanis arra van ítélve, hogy egy pártot jelöljön meg, amelyet favorizál. A párt pedig köszönetképpen olyan embereket jutatt a bársonyszékbe, akiket a választó esetleg egy bánya mélyén szeretne látni. Akik népszerűek, megbízhatóak azok nem listán indulnak, hanem vállalják a kapmányharcot. Ha pedig nem szavazunk pártlistára, akkor is szétosztják a listás helyeket. Magyarul, a pártlistáról mindenféle oda nem való elemek kerülnek a Parlamentbe a legkisebb ráhatásunk nélkül.

A sorszámozós választás sokkal emberibb. A választók nem(csak) pártra, hanem a jelöltekre is szavazhatnak, méghozzá úgy, hogy megjelölik, kit szeretnének leginkább bejutattni (ő kapja az 1-es számot), kit látnának még szívesen (2,3,4 stb számok) és kit nem szeretnének egyáltalán a törvényhozás közelébe engedni (ők nem kapnak sorszámot). Az ír rendszer ilyen. És mégsem fenékig tejfel. Úgy látszik egy bizonyos IQ szint alatt ez sem érthető, ahogyan a magyar töredékszavazatos rendszer sem. Viszont van egy jópofa weboldal (http://election2011.ie/), melyen két műkedvelő szakértő - az infotainment jegyében játékmackókkal és kekszekkel - magyarázza el, mire figyeljen a választó. Mindezt népjobbítási szándékkal, és nagyszerű, laza, szarkasztikus stílusban.

A választás napja

Már meg sem lepődtem, amikor megtudtam, hogy itt a voksokat pénteken lehet leadni. Amikor Magyarország választ, valamely okos mindig elmondja öltönyben, komoly arccal, sok pénzért, hogy az időjárás hogyan befolyásolja a szavazatok számát. Ha jó idő van, akkor az emberek vasárnap a telken vannak, kirándulnak, strandolnak, eszük ágában sincs kereszteket rajzolgani mindenféle hazug csoportosulások és alakok neve mellé. Húsz éve csináljuk, és még egyszer sem próbáltuk ki, milyen lenne munkanapon voksolni. Igen, sokan erre hivatkozva késnének a munkából, vagy lépnének le korábban. Mintha amúgy nem tennék egyéb indokokkal nap mint nap. A legnagyobb probléma a környezetemben, hogy a választókörzetekbe autóval mennek, majd utána azzal is jönnek be és ez keresztbe tesz a péntek esti ivászati terveiknek.

A jelölés

Utoljára egy mondat az ír (brit?) gyakorlatról. Itt a kis négyzetekbe, köröcskékbe nem x vagy + jelet rajzolnak, hanem pipálnak. Tick.