Száraz duatlon

A nagyérdemű most aztán végképp semmi hasznot nem profitálhat az elkövetkező pár sorból. Rögtön a legelején elmondom a tanulságot, aztán mindenki szépen be is fejezheti az olvasást. A konzekvencia így hangzik: kerékpártúrára csak felszereléssel szabad elindulni. Mini pumpa, pót belső, szerszámkészlet.

Murphy kaján kiegészítése: akkor sem úszod meg!

A mai napon 44 kilométert tettem meg. Elméletben kerékpáron, de a valóságban az utolsó hat kilométert és előtte vagy kettőt gyalog. A túra során három kerékpárbelső összesen négy alkalommal eresztett le. A három kivizsgált defekt mindegyike más-más helyen volt az abroncson.

Mi is történt pontosan? Elindultam két rendezvényre. Az első mintegy tíz kilométerre volt az otthonomtól. (Dunlin City) Oda minden zökkenő nélkül elgurultam. Majd elindultam a másik helyre (Citywest, Saggart). Ez egy 18 kilométeres táv. Valahol félúton éreztem, hogy a fenekem alatt a kerék már a felnin gurul. Apró pánik. Mit csinálok most ily távol az otthonomtól...? Buszra nem szállhatok a biciklivel. A LUAS-ról is lerugdosnak a bakancsos őrök. Az első benzinkútnál volt Air automata, de mattot adott, mint Kemplen Farkas sakk-gépe. Hiába dobtam bele pénzt, hiába nyomkodtam a gombokat, nem jött levegő belőle. Pár száz méterrel odébb egy Topaz kúton ingyen volt a levegő. Ott kiderült, ami bele megy a tömlőbe azonnal ki is jön. Ez biza nagy defekt.

Az első "szerelőműhely", Aldi parkoló

Szerencsére megláttam egy Aldit. Ahol most a héten - ezt tudtam - kerékpárcucc-vásár van. Azonnal vettem egy pár belsőt, szerszámokat. Pumpát nem, levegő van a Topaz kúton. (Ez volt a nap legnagyobb hibája. Azt leszámítva, hogy nem vittem magammal cuccot, pedig otthon van minden. Belső, szerszám, pumpa.) Eltekertem Saggartba, majd onnan indultam haza. Egy kilométer után a kerék, immár az új belsővel ismét lapos volt. Mivel kutat nem találtam, betoltam a zájgot Tallaght-ba. Ott, isoraz, kerék leszed, belső ki, új belső be, kerék vissza, felfúj.

Második depó,Tallaght

A vadiújonnan berakott belső egy perc alatt ott a kútnál leeresztett. Megnéztem. Míg az előzőnek a külső ívén volt a lyuk, ennek a belső ívén. Természetesen az ujjaimmal ellenőriztem, hogy nem maradt-e a külső abroncsban szeg vagy üveg, de ez a tény végképp megerősített, itt nem arról van szó, hogy ugyanott kiszúródik háromszor a köpeny, hanem egy nagyszabású pechsorozatról. Azt már nem is reméltem, hogy keréken jutok haza. Ott a kútnál megfoltoztam az egyik belsőt, de felfújva láttam, hogy ez a folt nem olyan, mint amit 24 órán át satuval (vagy itt téglával) préselek a tömlőhöz. Tudtam, hogy nem fogja kibírni, de elindultam. Tallagh és Sandyford közt minden eltelt percért, amit még tekerve töltöttem, hálát adtam. Aztán a Marlay park túlsó végén ismét csak kopogott alattam a kerék. Kicsit szomorúan bámultam a táblát, amely előtt épp álltam "Sandyford 6 km".

Peterdi Pálnak van egy története egy maratoni futóról, aki annyira lassú volt az olimpián, hogy már mindenki hazament a stadionból, mire ő befutott a célba. Na, valahogy így éreztem magam én is. Ám mint mindig, most is csak ezt mondhatom:

"Utólag már csak kaland."

Nagyon durva útvonalrajz
(Nincs GPS-em, nem volt kedvem végigpötyögni minden sarkot.)

Athbhliain faoi mhaise duit

Azt mondták, Írországban nemigen tüzijátékoznak az újév beköszöntekor. Hittem is, nem is, de nem csak a színes robbanások kecsegtető ábrándja szólított ki az utcára. Egyszerűen mehetnékem volt. A lencse, mely levesnek sűrű, főzeléknek (rántás híján) híg, de ízében páratlan, hiszen én főztem : ) ott várt az asztalon, de győzött a mozgásigény. Első tervem az volt, hogy az újévet köszöntő Dublint a kedvenc helyemről, Ticknock tetejéről nézem majd, de a viharos szél lehetetlenné tette a vállalkozást. Így maradt egy csendes biciklizés a környéken. Éjfél előtt mintegy húsz perccel indultam el. Eleinte ismerős utcákon haladtam, majd a mentális térkép építésének jegyében bevágtam ismeretlen fasorokba is. Úgy tűnik, az ünneplés helyszíne a belváros. Itt a Stillorgan - Leopardstown környéken úgy múlt el az éjfél, hogy észre sem vettem. Az egyik percben még 2011-ben tapostam a pedált, a következőben már a maja naptár utolsó évében, de mindennek nyoma sem volt.

Nem először tekertem át az újévbe életem során. De Magyarországon pontosan lehet tudni, mikor jön el a nulla óra nulla perc. A templomok harangjának utolsó kondulásakor (Dublinban még nem hallottam templomi harangot, nem is tudom, van-e, harangoznak-e), de ha épp nincs a közelben templomtorony, akkor sem lehet eltéveszteni, mert éjfélkor felrobban a világ. Tüzijátékok, petárdák, trombiták köszöntik az új esztendőt. Nos, itt egyetlen folyamatosan petárdázó (nem rakétázó, az égen robbant semmi) társaságon kívül senki nem köszöntött hangosan semmit. Ők viszont tizenegykor kezdték, úgyhogy órát hozzájuk sem lehetett igazítani.

Az utcán sem láttam szinte senkit. Üres taxik robogtak fontosságuk teljes tudatában ugyanazon az úton mindkét irányba, mint egy rossz rendezésben. Egy kertikapu előtt tétova házaspár álldogált az eget kémlelve - tán ők is a rakétákra vártak. Minden esetre jó volt valakinek odakiáltani, hogy happy new year, és ők is vidáman visszakiáltották. Aztán ennyi. Minden nyugodt. A Leopardstown lóversenypálya is sötét, csendes. Bödőcs szavai jutnak eszembe "a svájciak olyanok, hogy szilveszterkor a konfettit egyből a porszívóba szórják". Úgy látszik itt is.

Cinizmusomat félre nem téve ezt választottam idei köszöntőnek: nevetésben gazdag, világvégében szegény új évet kívánok mindenkinek!


(A cím gugli keresés eredmény. Gael nyelven sikeres új évet kívánás.)

Tizenhárom mérföld

Végre egy hétvége, amikor nem kell szgép közelben és ügyeleti telefonnal felszerelve várnom, hogy elmúljon a nap. Az idő sem barátságtalan. Uccu, nyeregbe, és irány - a belváros. Nem éppen egy ideális kirándulás, de akadt pár elintéznivalóm. Főként bevásárlások, melyeket a külső részeken már nem lehet megejteni. Hiába van Easons Dundrumban, az az újság, amit kerestem, ott már nem volt polcon, a belvárosban természetesen igen. Ugyanez a helyzet fűszerekkel, aleo vera itallal, de még a Penneys' kínálatával is.

Graduation Day Dublin 2011

Amit a mai napon láttam, erősen megosztó volt. Vidám, taláros, süveges diákokat (graduation day), a pénzükre ácsingozó, nekik a sört olcsóbban mérő pubokat, gazdag, karácsonyi díszbe öltözködő sétálóutcát, nem messze tőle a Central Bank épülete előtt sátorozó, táborozó tiltakozókat. Ők az Occupy Dame Street (Foglaljuk el a Dame Street) mozgalom aktivistái, mely az Occupy Wall Street írországi testvérmegmozfulása.

Furcsa volt ez a kettős élményekkel teli nap. A lényeg azonban, hogy végre tekerhettem egyet.

A Central Bank előtt tüntetők sátrai

A Google Maps újra működő távolságmérője szerint 22 kilométert. De nem lenne Google a gugli, ha nem hozná a sajátos humorát. Ezt a távolságot átválthatjuk közel negyven féle mértékegységre. A mai teljesítményem elenyésző, 0.000000000000023 fényév, de máshonnan nézve négy és fél billió szakállmásodperc. Mi mindenre nem jó az Internet. :)

Sean Walsh Park (a csavargó meg a térképe)

Ez a park csak úgy az utamba került. De örülök neki, hogy az utamba került. Imádom a tavas, vizes, hidas helyeket. S bár itt a fém dominál - mind a tó vizéből kiemelkedő állatszobrok, mind a hidak esetében - mégis valahogy a japán kertek jutottak eszembe, amikor először körbejártattam a szemem a területen.

Tallaght-ba igyekeztem, mert több jóakaróm is azzal kecsegtetett, hogy a Homestore And More nevű áruházlánc üzleteiben biztosan találok porzsákot a porszívómhoz. Sajnos az albérlethez olyan porszívó járt, melyhez sehol, de sehol (Dunnes, Tesco, Woodies...) nem kapok belevalót. A HaM üzleteit viszont többen ajánlották. A legközelebbi a 15 kilométerre levő Tallaght-ban található, úgyhogy felnyergeltem a drótszamaram (fékállítás, keréknyomás), aztán uccu neki!

Mit mondjak?! Még életemben nem kerékpároztam 30-50 kilométer/órás szélben (ennyit írt a google weather), hát nem is szeretnék többé. Nem kellemes érzés, amikor a kerékpársávból csak úgy befúj az autók közé. Még szerencse, hogy itt többnyire vigyáznak ránk, biciklistákra.

Ahogyan az lenni szokott, időnként megálltam, hogy a térképkönyvben lecsekkoljam, jó irányba haladok-e. Ennek az irgalmatlan sok körforgalomnak az az átka, hogy mégha négy útvonalat is kapcsol össze, az átellenes utak nem mindig pontosan egymás folytatásai. Néhány fokos eltérést nem venni észre a nagy kanyar megtétele után, így sokszor fordult már elő, hogy két-három körforgalom után derékszögben haladtam az előre tervezett útirányomhoz képest. Nagyon kellene már egy GPS(-es telefon), de ahogy a költségvetésemet nézem, idén már semmiképpen nem lesz rá keret. Marad a jó öreg (és bazi nehéz) térkép az előre beragasztott kis post-itekkel ("Itt a bolt", "Itt fordulj fel!" stb).

A mai második pihenőmet terveztem épp, mert úgy éreztem, vagy már ott kéne lennem, vagy megint eltévedtem, amikor megláttam ezt a parkot balkéz felé. Ha már megállok, soha rosszabb környezetben ne kerüljön rá a sor - gondoltam. Az öröm még nagyobb lett, amikor kiderült, hogy tulajdonképpen helyben vagyok. A HaM üzlet a parktól pár percnyire van.

Azt már nem szívesen osztom meg a világgal, hogy nemhogy nem kaptam porzsákot az én masinámba, de semmilyen porzsákot nem árulnak. Nulla, nyisto, kein. Úgyhogy most fordulok a kedves olvasóközönségem (hah!) felé. Aki tud olyan boltot, ahol széles választékban találni porzsákot, ossza meg velem. Köszi.

Következzenek a képek. Akit idegesít a diavetítősdi, annak itt a link az albmhoz: https://picasaweb.google.com/102784025938826552374/SeanWalshParkTallaght

Three Rock View

Vettem fél literes, ízesített ásványvizeket. Akciósan. Túrára jó lesz - gondoltam. Az egyetlen gond, hogy az itteni citromos, málnás, barackos stb. ásványvizek legfőbb ízfokozója a cukor. Az összes fajtának egyeníze van, melyet egy szóval jellemezhetek: geil. (Nyákos, nyúlós, szirupos.) Én barom pedig megvettem egy négyes csomagot. Elhatároztam, hogy olyan helyzetbe hozom a szervezetemet melyben annyira fáradt és annyira szomjas leszek, hogy még ez is jól fog esni.

A másik ösztönzőm a mai túrára az időjárás-előrejelzés volt. Ahogyan Magyarországon holnaptól derülni fog az idő, itt szépen beborul és vasárnapig esni fog. Úgyhogy uccu neki, munka után kitekertem a közeli hegycsúcsra. Közeli, mert alig 10 kilométer. De mire kiér az ember fia, alaposan leizzad, zihál és valóban, még a nyákos üdítő is jól esik neki.

Szégyellem, de képtelen vagyok kimenni egyhuzamban a Three Rock View-ra. Háromszor is le kellett szállnom legutóbb is, most is. A célom, hogy még idén olyan formába jöjjek, hogy pihenő nélkül ki tudjak tekerni, mint az összes mai sporttárs tizenévestől ötvenévesig.

A Three Rock a tengerparthoz hasonlóan kedvelt kiruccanó hely. Rengeteg a kerékpáros, ritka holló a kocogó, de nagyon sok a sétáló, kutyát sétáltató. Mondjuk ők kocsival mennek egészen a sorompóig. Illetve, amikor nyitva van (este nyolcig nyitva van), akkor a sorompón túl is. A hegycsúcs valószínűleg a három sziklatömbről kapta a nevét, melyek a kopár tetőn díszelegnek. Méretük emberes, két emberes, mászhatóak, felületük szélkoptatta, sima. Valaha már messziről látható tájékozódási pontok lehettek. Ma szerényen bújnak meg a tetőn felállított tucatnyi rádiótorony árnyékában. Ezek sci-fi filmek díszleteként meredeznek kisezer parabolaantennával tekintve minden égtáj irányába.

Jöjjön pár kép a helyről. A felfelé vezető, fenyveserdőn át kanyargó útról most nem készült kép. Felfelé tartani nem tudtam volna a kamerát a zihálástól, lefelé menet pedig már sötétedett, igyekeztem vissza. És jól tettem, mert mire lefürödtem és ezen sorokat írom, már zuhog az eső. További képek egy derűsebb időszak beköszöntével várhatók.

A képek teljes méretben megtekinthetők a Picasa albumban.

Terhelés

Egy testmozgást különféle módokon lehet hatékonyabbá tenni. Például súlyokat rakunk a csuklóra, bokára, vagy Yoda beleül a nyakunkba. De tökéletesen megteszi egy rosszul kalibrált kerékpáros-kilométeróra, melynek hatására a nyeregben ülő nem érti, miért nem a megszokott átlagsebességével halad, és a 16 sebességet, a saját tunyaságát és az ellenszelet felváltva szidva minden erejét beleadja, hogy legalább a közelébe jusson az áhított értéknek. Kár, hogy amikor a vétlen elkövetett trükk kiderül, már nem annyira hatékony ez a módszer.

A Marlay Park

A Marlay-ház

A legutóbb munkatársaim csábítottak, hogy az (aznapi) szép időben ebédeljünk ebben a parkban. Én akkor nem tartottam velük, de mindenképpen pótolni szerettem volna az élményt, így ma nyeregbe pattantam és elkarikáztam a Marlay Parkba.

Már a térképet böngészve is feltűnt, hogy a parkban rengeteg sportpálya van. Kezdve az óriási golf területtel, folytatván a futballpályákkal, egészen a tenisz és softball-pályákig. Ám ezek nem szokásos szerint blokkosan egymás mellett terülnek el, hanem ötvözve a 'public park' jelleggel erdős, vizes, árkos részekkel, kanyargós ösvényekkel tarkítottak. Akad itt kicsi botanikus rész, krikett pálya, egy régi kápolna. Miután már a zömét bejártam, eljutottam a Marlay-házhoz. Ekkor értettem meg, hogy ez nem eredendően egy park, hanem egykori nagybirtokon járok. 

Lehet olvasni a letűnt kor nagy házairól és óriási birtokairól, filmen is láttam elégszer ilyet, de amikor ott álltam a sokablakos, sokkéményes ház mellett, és körbenézve befogadtam a füves, erdős terület hatalmas méretét, most értettem meg, milyen egy birtok. A történelem szele egyből megcsapott, elképzeltem a munkájába forduló birtokost, az unatkozó és romantikus élményekre váró, magát börtönben érző úrinőt, a sergő-forgó személyzetet. (A wiki szerint egy bankáré volt a ház, de ezt csak másnap olvastam el.)

A parkból sok mindent nem láttam. Nem találtam meg a vízesést, lemaradtam egy kirakodóvásárról (éppen pakoltak már, volt kézműves, festő, könyvárus és rengeteg házi étel), nem találtam meg, hol juthatok be a virágoskertbe, és a Marlay Park egyik nevezetességét, a modellvasút-pályát is csak üresen láthattam. (Pedig szívesen készítettem volna képeket a működő modellekről is a 'svájci olvasónak' dedikálva.)

Mint mindig, a kimaradt élmények csak ösztönöznek, hogy máskor, talán épp a jövő héten, újra felkeressem ezt a csodás helyet.

Dún Laoghaire (Ha megköveztek sem lövöm el a let's see the sea szóvirágot)

A számomra legkönnyebben megközelíthető tengerparti rész Dún Laoghaire kikötője. Még derekasan eltévedve, több kilométeres kerülőt téve is egy óra alatt lent voltam a tengernél. A 12 fok és a napsütés miatt egyáltalán nem bántam a kitérőt, és egyébként is, az eltévedés a legjobb módja a mentális térkép építésének.

Dún Laoghaire városáról most egy szó, egy fénykép nem fog esni. A legizgalmasabb része ugyanis a kikötő. Két hatalmas, ölelő karokat mintázó móló nyúlik a tengerbe. Az egyik végén piros, a másikon zöld színű világítótorony. Az így képzett öböl kissé csendesebb vízén hajók százai várják, hogy időről-irőde eloldozzák őket és nekivághassanak a tajtékzó vizeknek. Van itt minden, hatalmas halászhajótól kezdve az egyszemélyes kis vitorláshajókig (optimist), melyeken gyermekek rajzanak ki a nyílt vízre, természetesen motoros csónakokban ülő felnőttek felügyelete alatt. [Emlékek, emlékek, amikor mi hajóztunk ki evezőseinkkel, és három motoros sem tudta megakadályozni, hogy egyikünk-másikunk be ne forduljon a Dunába. Ez pedig itt a háborgó tenger.]

A móló kedvelt sétáló- és sportolóhely. Rengeteg a kocogó, görkoris. Biciklistát nem láttam, ám biciklit tiltó táblát sem. Akármilyen jó az idő, a mólón már a tengeri időjárás erős szele és hűvös érezhető. Erre kiválóan építenek a mólók elején standoló frissen darált kávéból forró italt készítő vállalkozók.

Az ide látogatók érdeklődésére még számot tarthat a parton látható erődítményvonal (romjai). Nem meglepő, hiszen a település neve is árulkodik erről (a Dún jelentése: erőddel védett). Ám erre az érdekességre az olvasók már nemigen szoktak kíváncsiak lenni, így következzenek a képek.

Plázázom

No, most lenne jó egy fürdőszobamérleg. A saját súlyomra nem nagyon vagyok kíváncsi, de arra igen, mennyit hoztam haza. Két és fél kiló krumpli, egy kilónyi zöldség, nyolcvan deka husi, fél kiló kenyér, egy késkészlet, egy vágódeszka stb. Mindezt egyetlen a hátizsákban. Igaz, a tartalék pólómat már nem tudtam visszagyömöszölni bele, magamra húztam szépen, és a fényképező is a nyakamban jött visszafelé. Amikor elindultam, csak annyit terveztem, hogy biciklizem egy keveset, és a baloldali közlekedés tanulását összekötöm azzal, hogy felfedezem a már többek által ajánlott Dundrum nevű helyet. Persze, gondolhattam volna, hogy pláza. Most már tudom. Az igazság természetesen az, hogy nem csak pláza. Olyan, mint Dublin külterületei. Nagyon öreg, nagyon szép utcák közé vegyült modern épületek. Ígérem, még írok róla, mert tudom, csak egy szeletét láttam a helynek. Csakhogy a plázában a szokásos felhozatal közt ott van a szokásos Tesco, nekem pedig lapult a zsebemben egy csinos bevásárló lista. Természetesen itt is van Tesco Club kártya. Az enyém magyar változatát elhoztam ugyan, de a forintjaimmal és az összes otthoni törzsemberségemet szimbolizáló plasztik lappal együtt kitettem a bőröndömbe. Nem valószínű, hogy a magyar Tesco kártyát elfogadja az itteni gép, de egy próbát megér majd. (Vicces lenne, ha működne. Otthon 200 Forint után jár egy pont, itt pedig 1 Euro után. Végre lenne egy pici szeglete a világnak, ahol a nemzeti pénzünk erősebb lenne az európai valutánál.) A boltok közt természetesen a ruhaüzletek száma a legnagyobb. Lehet pfujolni, de egy cipőüzleten kívül egyikbe sem mentem be. Oda is csak azért, hogy belőjem a futócipők árát. A kedvencem is megvan már, az ESOMS nevű könyv és újságbolt.  És nem kis örömmel töltött el, hogy itt is van running sushi. De mindent a maga idejében. A plázában van mozi és McD-KFC-PH-TGIF sarok is, de külön bejáratú épületrészben. Így nem terjeng a gyorsbüféillat az üzletek közt. Az egyik sarokban épp zene volt. Az Ireland Got a Talent (itteni Megasz**r / X-F**ktor) egyik versenyzője mutatta meg élőben, milyen kincs rejtőzik a torkában, majd kérte a jelenlévők szavazatait. Operabetéteket énekelt és az én botfülem szerint tökéletes, kristálytiszta hangon. A plázát elhagyva megpróbáltam ugyan sétálni, felfedezni a jégpálya mögött bújkáló templomot, majd két keréken igyekeztem felderíteni a környéket, de a plusz kilók a hátamon arra ösztökéltek, hogy inkább induljak vissza. Dundrum nincs messze, sokszor fogok én még oda menni. Talán már holnap.