Még mindig

Épp mostanság sírtam tele emaileket, telefonbeszélgetéseket (a blog talán kimaradt), hogy mennyire hiányzik a tavaly januári lét. Az, hogy minden új volt. A szokatlan magas ágytól kezdve, az utcára lépve tapasztalt különbségeken át egészen a nagy távolságú és léptékű dolgokig minden. Kár, hogy megszoktam. Törvényszerű, de akkor is sajnálom. Jó volt először szorongani a postán,esetlenül válogatni az érméket, szoktatni magam a közlekedéshez, nem találni citromlevet, tejfölt és élesztőt. A problémák zöme most is meg van, csak már nem ad ízt az életnek.

De tegnap valami történt. A postaládámban várt egy nagy, kékes boríték. Kézzel címezve, nekem, ír bélyeggel. Ez nem Magyarországról jött. Ez nem a világot járó ismerősöktől jött. Ez nem valamely hivataltól jött és ne is olyasmi, amit én rendeltem. Valaki itt gondolt rám és küldött nekem valamit. Az érzés, ami átrobogott rajtam, olyan volt, amilyennek a 'leszokott' dohányosok írják le a hónapok, évek múltán letüdőzött nikotinfüstöt. Ismerős és bizsergető és jó. Megint volt, történt valami itt, ami eddig nem. Kicsi 52 centes bélyeg és a nevem meg a címem kézzel. Ennyi kellett és jól éreztem magam. Akármi is van a borítékban.

Később rájöttem. Esküvői meghívó. Kedves. Ezt sem gondoltam volna. Hogy idegenként meghívnak. És ez is csak tetézte visszatérő kellemesség érzést. Évek óta nem hívtak esküvőre, pedig imádok járni.(Valószínűleg, mert újabb alkalom, amikor kedvenc tettemethajthatom végre - ajándékot adhatok.A tömeg miatt biztos nem.) De idén ez már a harmadik és bár az elsőre nem jutottam el, a másik kettőre elmegyek. Fogadalom.

A boríték még mindig bontatlan. Kajánkodott velem."Hagytam. Élvezze csak." Én meg élvezem az érzést amit okozott.

A Szent Patrik napi parádé 2012

Korán van még. Szombat, alig kilenc. Dublin alszik még. Messze délen, a buszmegállóban - mely mellett eltekerek - egyetlen nő áll. Gondozott külső, csinos kabát, rezzenéstelen arc, mellyel a helyiek a buszt várják ezen a környéken. Egy, csak egyetlen apró részlet üt el a megszokottól: a narancssárga ajakrúzs. Ha a mai nap nem március 17 lenne, talán csodálkoznék. De ma nem teszem. Nemsokára ennél sokkal furább öltözetet látok majd mindenkin (és aki rám néz, detto). Ez a fiatal nő lehet, hogy csupán az ajakfényével tesz a színkavalkádért, de az is elképzelhető, hogy akárhová is tart, a cél közelében felölt egy pici méregzöld kalapot, vagy átvedlik tündérlánnyá esetleg nagy, (szigorúan!) háromlevelű lóherét mintázó napszemüveget biggyeszt az orrára. Ahogyan több ezren ma. Shamrock mintás harisnya, harisnyás pippi paróka - melynek narancssárgájába a mai napon fehér és zöld vegyül -, vagy pici koboldkalap a lányokon, csúcsos süveg, nagy kalap és söröskorsó a férfiakon. És mindenki vidám, ünnepel, s persze megtelnek a csapszékek.

Szent Patrik napja van. Az ünneplés tegnap kezdődött és hétfőig tart. (A hétvégére eső ünnepeket ugyanis humánus módon megadják a következő hétfőn.) Vidámpark, családi rendezvények, utcai ír táncszínház, és mindenekelőtt parádé. Délre hirdetve, egykor kezdve, ennek ellenére tízkor már ott tolongva a korlátoknál. Idény három idősebb amerikai nő jutott szomszédul, pedig a tavalyi finn kisasszonyt vártam vissza titokban. Félénken kérdezték, hogy igaz-e, hogy ennyivel előbb kell kijönni és nem elmászkálni a kezdésig. Az őszinte válaszomtól megijedtek, de odacövekeltek. Tizenegykor, amikor már mögöttünk megtelt a második, harmadik sor, kezdtek hinni nekem. Amikor kezdés előtt megjelentek a taplók, akik gyerekeiket maguk előtt tolva odatolakodtak mögénk, hogy engedjük már a kicsiket a korláthoz (eközben a gyereket használva valójában ők maguk kerültek előre), az amerikaiak már elhitték, amire anno a majdnem üres utcán figyelmeztettem őket. Aztán jött napfény és zápor és végül a parádé. Sok elemében ugyanaz, mint tavaly. De az élőképek teljesen újak és csodásak. Nem tudom, életemben meddig tudok lépést tartani a divatokkal, de a Steampunk ellen semmi kifogásom, már pedig tavaly közepesen volt jelen, idén már ez a vonal dominált.

Steampunk a domináns

A parádé után bár nem szándékosan, de arra vitt az utam, ahol a menet végén szédszedték a díszleteket és kamionra rakodták az elemeket. Érdekes volt látni, hogyan hullik szét az egy alkalomra szóló varázslat. De semmi szomorú nem volt benne. A fellépők (kiállítók, szobrászok, artisták, pirotechnikusok, koreográfusok) fejben már biztosan a következő évre készülnek.

Ahol a mese és a varázslat véget ér...

Aki nem riad vissza a száz feletti számtól, az kukkantson bele a galériába bártran.

Tavaly nem volt, idén van.

Palacsintás kedd

Közkeletű téveszme, hogy az eszkimóknak 10-20-30-100 különböző szavuk van a hóra. Megjegyzem, a magyarnak is van pár, ahogyan például a kukoricára is. Ám a vice versa elv alapján van két étel, melyet következetesen ugyanúgy palacsintának fordítunk angolból. Az egyik a crepes, a vékony, nagy átmérőjű, és a pancake, a kisebb de vaskosabb haverja, amelyet a hagyomány szerint szigorúan valami tömény édességgel elrontva kell fogyasztani. Persze az utóbbit mondhatnánk, amerikai palacsintának is, de ezt a kifejezést egyrészt harminc év előtt elorozták a gofri sütősök, másrészt ez is téves, mert a pancake, sok máshoz hasonlóan nem amerikai, hanem angolszász.

Ma Pancake Tuesday napja van (volt) Írországban. Ezen a napon mindenki palacsintát (a kicsi, kövér változatot) fogyasztja. Leginkább tejszínnel és émelyítően édes citromszósszal. Amikor rákérdeztem, hogy mi ez, és hogy-hogy tavaly nem vettem észre, azt mondta egy bevándorló, hogy mindig február utolsó keddjén van és erről, a palacsintaevésről szól. Ám nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy nem igaz (mert nem kevés matemaikai műveletek igénybevételével kiszáoltam, hogy februárban lesz még egy kedd) és ezért fellapoztam a lexikont is.

Kedves egybegyűltek: a Pancake Tuesday más nevén Shrove Tuesday az nem más, mint kis hazánkban a Húshagyókedd. A farsang végén a nagyböjt előtti utolsó kedd. Mint ilyen, Húsvét előtti negyvenedik nap, tehát nem a hónap utolsó keddje. Hogy bonyolódjon az etimológia, az orosz ortodox egyház is palacsinta kedd néven elmíti ezt a napot. Úgyhogy messze nem amerikai vagy angolszász a dolog.

Amit az ország vendége ilyenkor tehet, úgy viselkedik, mint a bennszülöttek. Nekiálltam tehát életem első palacsintáinak. Hogyan? Igen, kérem. Egyedülálló. Férfi. Mint ilyen (és természetesen csak a saját szemében) a világ legjobb rántottáját készíti, de jaj, palacsintában járatlan. Eddig. Egyébként az én palacsintám crepes volt, nem pancake, és úgy ettem, ahogyan mindig is a legjobban szerettem: üresen. Aztán szentségtörésként túróval, meg krémsajttal. Hja. Majd pár év múlva biztosan jön a juharszirup, a tripla csokis krém és a cukrozott citromdzsem. De ma nem.

Zárásként annyit, hogy mint a vadkapitalista országokban természetesen az ünnep itt is a boltokban kezdődik. Hetekkel ezelőtt megjelent a Pancake Tuesday polc minden boltban, ahol az alkalomhoz megfelelő alapanyagokat be lehetett szerezni. Kezdve a normál lisztnél kétszer drágább pancake liszttel (mely valószínűleg tökugyanaz), a lusták számára kifejlesztett szerkentyűn át. Ez nem má, mint egy literes műanyag falkon. Benne por (liszt, tojáspor) úgy 1/4 részig. Fel kell önteni tejjel, összerázni és már mehet is a serpenyőbe. De aki a lustánál is lustább, az megvehette az előre sütött, csomagolt pancake-et. Ezt egyébként egész évben lehet kapni a magyarnál egy picit nagyobb választékban. Boltja válogatja, hogy 4-5 vagy 8-10 félét tart belőlük a polcain.

A pancake kedd tehát egyszerre a gasztronómia ünnepe, a böjt kezdete, üzleti jelentőséggű nap (mint a Valentin, Húsvét, Karácsony, stb) - de semmiképpen nem a tavaszi fogyókúra jeles állomása.

Húsvét

Ez is egy hetes infó, csak lassú vagyok. A boltokba beköltöztek a csoki csibék és tehenek, az itteni húsvét kellékei. De már meg sem lepődöm. Az ajándék karácsonyi pudingokat is októberben vettem...

Athbhliain faoi mhaise duit

Azt mondták, Írországban nemigen tüzijátékoznak az újév beköszöntekor. Hittem is, nem is, de nem csak a színes robbanások kecsegtető ábrándja szólított ki az utcára. Egyszerűen mehetnékem volt. A lencse, mely levesnek sűrű, főzeléknek (rántás híján) híg, de ízében páratlan, hiszen én főztem : ) ott várt az asztalon, de győzött a mozgásigény. Első tervem az volt, hogy az újévet köszöntő Dublint a kedvenc helyemről, Ticknock tetejéről nézem majd, de a viharos szél lehetetlenné tette a vállalkozást. Így maradt egy csendes biciklizés a környéken. Éjfél előtt mintegy húsz perccel indultam el. Eleinte ismerős utcákon haladtam, majd a mentális térkép építésének jegyében bevágtam ismeretlen fasorokba is. Úgy tűnik, az ünneplés helyszíne a belváros. Itt a Stillorgan - Leopardstown környéken úgy múlt el az éjfél, hogy észre sem vettem. Az egyik percben még 2011-ben tapostam a pedált, a következőben már a maja naptár utolsó évében, de mindennek nyoma sem volt.

Nem először tekertem át az újévbe életem során. De Magyarországon pontosan lehet tudni, mikor jön el a nulla óra nulla perc. A templomok harangjának utolsó kondulásakor (Dublinban még nem hallottam templomi harangot, nem is tudom, van-e, harangoznak-e), de ha épp nincs a közelben templomtorony, akkor sem lehet eltéveszteni, mert éjfélkor felrobban a világ. Tüzijátékok, petárdák, trombiták köszöntik az új esztendőt. Nos, itt egyetlen folyamatosan petárdázó (nem rakétázó, az égen robbant semmi) társaságon kívül senki nem köszöntött hangosan semmit. Ők viszont tizenegykor kezdték, úgyhogy órát hozzájuk sem lehetett igazítani.

Az utcán sem láttam szinte senkit. Üres taxik robogtak fontosságuk teljes tudatában ugyanazon az úton mindkét irányba, mint egy rossz rendezésben. Egy kertikapu előtt tétova házaspár álldogált az eget kémlelve - tán ők is a rakétákra vártak. Minden esetre jó volt valakinek odakiáltani, hogy happy new year, és ők is vidáman visszakiáltották. Aztán ennyi. Minden nyugodt. A Leopardstown lóversenypálya is sötét, csendes. Bödőcs szavai jutnak eszembe "a svájciak olyanok, hogy szilveszterkor a konfettit egyből a porszívóba szórják". Úgy látszik itt is.

Cinizmusomat félre nem téve ezt választottam idei köszöntőnek: nevetésben gazdag, világvégében szegény új évet kívánok mindenkinek!


(A cím gugli keresés eredmény. Gael nyelven sikeres új évet kívánás.)

Szent István napja

Nagyon szeretném, ha nem értené félre senki azt, amiről most szó lesz. Nem vádolok senkit. Csupán ráeszmélek.

István (Sztephanosz) az első vértanú a Bibliában. Karácsony másnapján kövezték halálra, mert a zsidókat Jézus gyilkosának nevezte és istenkáromlásért életvesztése ítélték. Halála a zsidó-keresztény ellentét mementója mind a mai napig. (forrás: Jankovics Marcell jelkép-kalendáriuma) A mártír-szent napja munkaszüneti nap számos keresztény alapú társadalomban. St. Stephen's Day (Lá Fhéile Stiofáin) a csendes, meghitt környezetben eltöltött nap Írországban.

Mindezt harmincikszévesen kellett megtudnom, elszakadva kicsit a saját kulturális közegemtől. Mert Magyaroszágon államalapító Szent István neve mindent elfed. Újradótozza az összefüggések és utalások hálózatát, elszürkíti a többi jelentést, kikoptatja, kilúgozza egy nép közös tudatából azt, amely a környező és távolabbi népek számára még mindig évezredes örökség. Mindezt nem vádlóan vagy rossz indulattal írom, inkább keserű meglepődéssel, egyfajta ráébredéssel. Mennyi emlék kerülhetett a történelem süllyesztőjébe azért, mert egy éra újradefiniálta, vagy egy jelentős történelmi esemény vagy személy elfedte azt? Mit tudunk biztosan egyáltalán a múltról?

És a jelenről? Mert azt mondtam, hogy ma St. Stephen napja van. De már csak az ittlakók egy része számára. A nagyobb angolszász közösség ugyanis immár a rövidebb, bibliai terhektől mentes és legfőképp vidámabb Boxing Day névvel illeti a mai napot. Bár nem tiszta, hogy honnan jön ez a kifejezés, de legfőbb forrás egy évszázados hagyomány, az adakozás, amikor is papírdobozokban adományokat helyeztek el a templomok bejáratánál azok akik tehették, azok számára akik rászorultak.

De a folyamat nem áll meg. Manapság a kereskedők próbálják újradefiniálni, elfedni a boxing day fogalmát. December 26 az első nap, melyen újranyitnak üzletek (főleg internetes, emberi személyzet nélküli áruházak) és megkezdődik a karácsony utáni kiárusítás. Tehetik azért, mert az adományozás, az erőszakolt adomány gyűjtés eltolódott karácsony előttre. (Lásd cipősdoboz adományok.) S lehet, hogy kétszáz év múlva már ennek az ünnepe lesz a mai nap. Ám egyelőre maradjon egy csendes, elmélkedős nap. A rokonok látogatásának napja. Mely Magyarországon is az, csak Szent István (Sztephanosz) említése nélkül.

St Stephen's Day másik neve Wren's Day. Az ehhez kapcsolódó
gyermekversnek ez a legnépszerűbb feldolgozása.

Anyák napja

Amikor az alábbi fényképet március 13-án készítettem, azt hittem, hogy rosszul látok.

Anyák napi ebédre invitálás,
a Dublin csatornáján úszó hajón.

De nem! Kiderült, hogy itt a szigeteken (Angliában is), az édesanyák napja április 3-án vasárnap lesz. Mára már elözönlötték a virágcsokrok az áruházakat (miközben az út mellett továbbra is zavartalanul nyílnak a nárciszok, krókuszok, senki nem szedi le őket és nem árulja pénzért az aluljáróban, és ennek nem az az oka, hogy Dublinban nincsenek aluljárójuk.) A város készülődik az édesanyák köszöntésére. Kíváncsi leszek, ők tartanak-e valamit május első vasárnapján?

A Szent Patrik napi felvonulás

A felvonulás a Szent Patrik nap és a Szent Patrik fesztivál (körülbelül hat nap) leglátványosabb programja. A városon élőképek és együttesek vonulnak végig felváltva. Az együttesek közt vannak hagyományőrző dudások, táncosok, mazsorettek, rézfúvósok, zászlósok; akadnak modern fúziós jazzt vagy freestyle rapet játszók. Vannak írek, Írországban élő más kommunák (pl. a Fülöp-szigeteki táncosok) és külföldi vendégek (amerikaiak, franciák).

Ezek sorát szakítják meg időről-időre utcaszínház-jellegű, zenés, táncos, jelmezes élőképek. Ezek a képek a dublini kortárs író Roddy Doyle harminckét oldalas novelláját elevenítik meg. A történet egy testvérpárról szól, akik a szüleiket, rokonaikat kihallgtva tidják meg, hogy Dublin azért szomorú, azért szenved mert egy fekete kutya elvette a vidámság-csontját. Több sem kell a gyermekeknek, felkerekednek, hogy elkapják a kutyát. Varázslatos lények, például az Ernie nevű vámpír segíti őket útjukon, de természetesen a legnagyobb segítséget más gyermekektől kapják. A vége természetesen happy end. A tanulság, gondolom, hogy a gazdasági válság miatt tavaly végképp összeroppant Írország szedje össze magát.

Elég a szavakból, jöjjenek a képek.

Parádé előtt

Még talán nem említettem, hogy Dublin rettentő lusta város. Vasárnap tíz-tizenegy körül kezd ébredezni. A mai, ünnepnap sem volt kivétel. Az evezősversenyek hajnali nyolckor kezdődtek, és nagyon gyér érdeklődéstől kísérve zajlottak. A felvonulás útvonala kilenckor már állt, de az utcákon alaig lézengtek.

Aztán tíz körül megváltozott a helyzet. A Szent Patrik napi parádé ugyan csak délben kezdődött, ám én is azt a fülest kaptam, hogy legalább két órával előbb foglaljam el a helyemet a korlát mellett. Mert ha elfogy a hely, a második-harmadik sorból már semmit nem látni. És valóban, nem csak én lézengtem tíz körül a korlátok közelében, hanem mások is. Tíz harmincra elfogytak a helyek. Innentől egy helyben álldigálás és csendes rimánkodás következett. Reméltük, nem megy el a pici meleget adó nap, de elment és kemény, hideg szélben kellett kivárnunk a delet, amikor két szpíker (MC) elkezdte a közönséget szórakoztatni.

A parádé csak később, majdnem egy órakor ért oda, ahol álltam.

Paddy's Day előtt

Ha valaki a nyelvtankönyvből szépen megtanulja, hogy Pécsett, Vácott, Kaposvárott és Győrött, aztán eljön a szülővárosomba, talán meglepődve fogja észrevenni, hogy egyetlen benszülött sem mondja így. (Kivéve az affektálókat.) Hanem csak úgy, simán: Vácon születtem. Bár ez nem szembeötlő eltérés, én mégis tisztában vagyok vele, ezért nem lett volna szabad csodálkoznom azon, hogy Írország nemzeti ünnepét senki, ismétlem senki, akivel találkoztam, nem nevezi St. Patrick's Day-nek. A jeles naphoz kapcsolódó rendezvénysorozat programfüzetén valóban ez áll. Ám az utca embere, a munkatársak szájából - még a nem ír származásúakéból is - csak ennyit hallok hetek óta: Paddy's Day.

Amikor az ünnepre gondoltam tapasztalatok nélkül, csupán az olvasmányaimra és fényképekre, youtube videókra támaszkodva, azt gondoltam, a mi Szent István ünnepünkhöz, augusztus huszadikához tudnám hasonlítani. Ideje lenne végleg leszoknom arról, hogy összehasonlítok dolgokat, noha ez a legkézenfekvőbb módja a dolgok megismerésének. Szent Patrick ünnepe ugyan állami ünnep - az országról, államról szól -, egy napos, a nemzeti büszkeség hatja át, mégsem fogható hazám ünnepéhez. A hozzá kapcsolódó rendezvénysorozata ugyanis egy hetes és semmi másról nem szól, csupán az ünneplésről. A tegnapi napon már világoszöldbe öltözött csöppségek masíroztak az irodaházban, az utcákon. Dublin belvárosa pedig elkezdte felvenni ünnepi díszét, tereit ellepték a népzenét játszó zenekarok. Még a csendes külváros is zajos, élettel teli volt egész éjszaka. S most, kora reggel nem tudtam eldönteni, hogy az utcán kiabálók még nem feküdtek le, vagy már felkeltek, hogy mihamarabb beérjenek a belvárosba.

A rendezvénysor szétszórtságára jellemző, hogy a híres felvonuláson kívül az összes jelentős esemény, például a Skyfest azaz a tűzijáték, hétvégén lesz.

Előzetesen ennyit tudok mondani Paddy Napjáról. Ideje bele vetni magam az ünnepségbe.

Kokárdátlanul

A készülődést karácsony táján kezdtem el, és onnantól szinte minden munkanapra jutott valami intéznivaló, bürokracica, személyes dolog, munkahelyi feladat. És egyáltalán nem gondoltam arra, hogy majd március 10-e táján arra kell döbbennem, hogy nincs kokárdám. Mit tegyek? Ahhoz már késő, hogy küldessek valakivel postán. Nem maradt más hátra, minthogy a péntekemet és a hétvége mindkét napját az általam ismert üzletek, plázák, boltsorok végigjárásával töltöttem, ezúttal méterárut lesve. Bántam is én, ha három színű krepp-papírból, szövetből, keménypapírból is kell összeraknom, csak legyen.

Mármost egyrészt furcsa tapasztalat volt ilyen szemmel végigmenni a már félig megismert boltokon. Betérni az eddig mellőzött kreatív és hobbiüzletekbe. Másrészt szomorú tapasztalattal gazdagodtam. Krepp-papírból nincsen piros. Egyáltalán. Arra természetesen nem számítottam, hogy piros-fehér-zöld szalagot találok, de titkon reméltem, hogy narancs-fehér-világoszöldet igen, és akkor majd filctollal megoldom. Vagy sima fehéret és akkor szintúgy filccel megoldom. Nyista. Nuku.

Ez van, hosszú idő óta először, kitűző nélküli lesz az ünnep. A tisztesség és az ünnepélyesség természetesen a szívben lakozik, a kokárda csak a külső megjelenítése. De azért jó lett volna.