Egy nem felejtő nép

Az ír (dublini) Metro újság (mely Magyarországon az áruházlánc pere miatt egy ideje Metropol néven jelenik meg) minden nap közli a születésnapjukat ünneplő hírességek névsorát. A mai napon a következőképpen jelent meg.

Írország köszönti a csaló és focista Thierry Henryt.

Aki nem tudná, szűk két évvel ezelőtt világbajnoki selejtezőt játszott az ír és francia focicsapat. Ha az írek nyernek, akkor kijutnak a VB-re, de ami fontosabb Franciaország nem jut ki. Ki látott már ilyet? A gallok azóta vébécsapat, amióta a focit feltalálták, sőt ők találták fel - gondolhatta a bíró, aki nagyon megijedt az esetleges lehetőségtől, ezért "nem vette észre", hogy a francia csapatkapitány megfogta a labdát, majd kosaras módon áthúzta a lába alatt, majd egy kicsit pörgette a mutatóujján, végül rugby stílusban két kézzel lepasszolta a csapattársának, aki gólt lőtt.

Na jó, maradjunk a tényeknél. Henry kezezett. Ő ezt elismerte, a szurkolók is látták, a videofelvétel döntően bizonyította, mindezek ellenére a franciák győztek, kijutottak a világbajnokságra, a kis ország pedig magára maradt a dühével és szomorúságával.

A történtet idején még Magyarországon éltem. Egy olyan országban, amely akkor volt jelen utoljára VB-n, amikor úttörőnyakkendőben kellett parádéznom az általános iskolában, egyszóval egy másik rendszerben, egy másik évszázadban. Én, akárcsak a világ 99,9%-a pár nap alatt elfelejtettem az esetet. Most szembesültem vele, hogy ha fáj valami, az mennyire tud fájni. Ebben a mai újságszegletben benne van minden. Azon túl, hogy stílusos és gúnyos (és ezt szeretem), felhívta a figyelmem arra, hogy milyen az, amikor egy ország nem felejt. Legyen az egy bírói döntés, mondjuk ki: egy játékban.

Nem szeretnék hatalmas szavakat használni, lázítani, túlzásba esni, de be kell valljam, elkapott egy érzés, hogy sokkal-sokkal bátrabban kellene otthon például a trianoni döntést ostorozni. Az a maroknyi elszánt, aki évente felonul a Versailles-i kastély előtt kevés, nyugodtan be-be lehetne szólni a franciáknak. És amikor ez a gondolat keresztülfutott az agyamon, megrettentem. Elkezdődött! Kijöttem, otthagytam hazámat, és most bátrabban kinyitom a számat, és innen dirigálok az otthoniaknak, hogy hogyan legyenek magyarok. Hát ki vagyok én? Amerikás magyar? Kossuth Lajos? Egyik sem, úgyhogy pofa súlyba, maradok a hétköznapi dolgaimnál. :)

Paddy's Day előtt

Ha valaki a nyelvtankönyvből szépen megtanulja, hogy Pécsett, Vácott, Kaposvárott és Győrött, aztán eljön a szülővárosomba, talán meglepődve fogja észrevenni, hogy egyetlen benszülött sem mondja így. (Kivéve az affektálókat.) Hanem csak úgy, simán: Vácon születtem. Bár ez nem szembeötlő eltérés, én mégis tisztában vagyok vele, ezért nem lett volna szabad csodálkoznom azon, hogy Írország nemzeti ünnepét senki, ismétlem senki, akivel találkoztam, nem nevezi St. Patrick's Day-nek. A jeles naphoz kapcsolódó rendezvénysorozat programfüzetén valóban ez áll. Ám az utca embere, a munkatársak szájából - még a nem ír származásúakéból is - csak ennyit hallok hetek óta: Paddy's Day.

Amikor az ünnepre gondoltam tapasztalatok nélkül, csupán az olvasmányaimra és fényképekre, youtube videókra támaszkodva, azt gondoltam, a mi Szent István ünnepünkhöz, augusztus huszadikához tudnám hasonlítani. Ideje lenne végleg leszoknom arról, hogy összehasonlítok dolgokat, noha ez a legkézenfekvőbb módja a dolgok megismerésének. Szent Patrick ünnepe ugyan állami ünnep - az országról, államról szól -, egy napos, a nemzeti büszkeség hatja át, mégsem fogható hazám ünnepéhez. A hozzá kapcsolódó rendezvénysorozata ugyanis egy hetes és semmi másról nem szól, csupán az ünneplésről. A tegnapi napon már világoszöldbe öltözött csöppségek masíroztak az irodaházban, az utcákon. Dublin belvárosa pedig elkezdte felvenni ünnepi díszét, tereit ellepték a népzenét játszó zenekarok. Még a csendes külváros is zajos, élettel teli volt egész éjszaka. S most, kora reggel nem tudtam eldönteni, hogy az utcán kiabálók még nem feküdtek le, vagy már felkeltek, hogy mihamarabb beérjenek a belvárosba.

A rendezvénysor szétszórtságára jellemző, hogy a híres felvonuláson kívül az összes jelentős esemény, például a Skyfest azaz a tűzijáték, hétvégén lesz.

Előzetesen ennyit tudok mondani Paddy Napjáról. Ideje bele vetni magam az ünnepségbe.

H mint...

Kezdhetném a nyelvvel. De nem fogom, mert még gondjaim vannak a megértéssel, a beszéddel. Egyetlen elemét emelném csak ki, azt a bizonyos H betűt. Azt, amelyet mi is egész jól ismerünk, hiszen Hazánk nemzetközi rövidítése, sőt jó tíz éve országunk szimbólumának is jelölték. A H betűt itt a munkatársaim kemények „heics”-nek ejtik. De úgy, hogy otthon a Rigó utcában ettől az alapfokú nyelvvizsga léce azonnal megrezdülne. Szerencsére van wikipedia, mely gyorsan és csendben eloszlatta a csodálkozásomat, nem kellett megkérdeznem és esetleg megsértenem senkit erről. A H-t az angol a „há” fonéma nélkül ejti, kivéve a tradicionális ír formát. Így már érthető. Lám, Ebben a H-ban benne van a nemzeti öntudat. Még azok is így ejtik, akik egyébként nem beszélnek írül.  Mintha mi odahaza teszemazt még újra valáznánk, vagy nagyon bátran használnánk a dzs és dz hangjainkat (és most nem a Dzsenifer név terjedésére gondolok).

A másik példám az áruházi blokk. Mi otthon évek óta keserves harcot vívunk a magyar termékek megmentéséért, népszerűsítéséért. Magor termékek, Magyar áruk fóruma... Megannyi kis harc a multi áradat ellen. Itt az áruház pénztárától távozva az elköltött összeg mellett nem csak arra csodálkozhatok rá, hogy ha lenne szuper pontgyűjtő kártyám, akkor most mennyi pontot kaptam volna, hanem arra is, hogy mekkora összeget költöttem ír termékekre. Aztán dagadhat az öntudatom vagy sem. Mert furcsa mód én büszke voltam a minap, hogy a levásárolt hat és fél euróm minden centjét az ír gazdaságra fordítottam, nem vettem – itteni szemmel – külföldi árut. Nem támogattam az importtal és vámmal ügyeskedőket, a környezetszennyező több száz kilométernyi fuvarozást, a csak azért a polcokra került terméket, mert az áruház beszerzőjét valaki megkente.*

A lényeg, hogy az ír büszke nép. Hétköznapi színtereken is.

* Olvasnivaló a Tesco titok.