A Szent Patrik napi parádé 2012

Korán van még. Szombat, alig kilenc. Dublin alszik még. Messze délen, a buszmegállóban - mely mellett eltekerek - egyetlen nő áll. Gondozott külső, csinos kabát, rezzenéstelen arc, mellyel a helyiek a buszt várják ezen a környéken. Egy, csak egyetlen apró részlet üt el a megszokottól: a narancssárga ajakrúzs. Ha a mai nap nem március 17 lenne, talán csodálkoznék. De ma nem teszem. Nemsokára ennél sokkal furább öltözetet látok majd mindenkin (és aki rám néz, detto). Ez a fiatal nő lehet, hogy csupán az ajakfényével tesz a színkavalkádért, de az is elképzelhető, hogy akárhová is tart, a cél közelében felölt egy pici méregzöld kalapot, vagy átvedlik tündérlánnyá esetleg nagy, (szigorúan!) háromlevelű lóherét mintázó napszemüveget biggyeszt az orrára. Ahogyan több ezren ma. Shamrock mintás harisnya, harisnyás pippi paróka - melynek narancssárgájába a mai napon fehér és zöld vegyül -, vagy pici koboldkalap a lányokon, csúcsos süveg, nagy kalap és söröskorsó a férfiakon. És mindenki vidám, ünnepel, s persze megtelnek a csapszékek.

Szent Patrik napja van. Az ünneplés tegnap kezdődött és hétfőig tart. (A hétvégére eső ünnepeket ugyanis humánus módon megadják a következő hétfőn.) Vidámpark, családi rendezvények, utcai ír táncszínház, és mindenekelőtt parádé. Délre hirdetve, egykor kezdve, ennek ellenére tízkor már ott tolongva a korlátoknál. Idény három idősebb amerikai nő jutott szomszédul, pedig a tavalyi finn kisasszonyt vártam vissza titokban. Félénken kérdezték, hogy igaz-e, hogy ennyivel előbb kell kijönni és nem elmászkálni a kezdésig. Az őszinte válaszomtól megijedtek, de odacövekeltek. Tizenegykor, amikor már mögöttünk megtelt a második, harmadik sor, kezdtek hinni nekem. Amikor kezdés előtt megjelentek a taplók, akik gyerekeiket maguk előtt tolva odatolakodtak mögénk, hogy engedjük már a kicsiket a korláthoz (eközben a gyereket használva valójában ők maguk kerültek előre), az amerikaiak már elhitték, amire anno a majdnem üres utcán figyelmeztettem őket. Aztán jött napfény és zápor és végül a parádé. Sok elemében ugyanaz, mint tavaly. De az élőképek teljesen újak és csodásak. Nem tudom, életemben meddig tudok lépést tartani a divatokkal, de a Steampunk ellen semmi kifogásom, már pedig tavaly közepesen volt jelen, idén már ez a vonal dominált.

Steampunk a domináns

A parádé után bár nem szándékosan, de arra vitt az utam, ahol a menet végén szédszedték a díszleteket és kamionra rakodták az elemeket. Érdekes volt látni, hogyan hullik szét az egy alkalomra szóló varázslat. De semmi szomorú nem volt benne. A fellépők (kiállítók, szobrászok, artisták, pirotechnikusok, koreográfusok) fejben már biztosan a következő évre készülnek.

Ahol a mese és a varázslat véget ér...

Aki nem riad vissza a száz feletti számtól, az kukkantson bele a galériába bártran.

A Szent Patrik napi felvonulás

A felvonulás a Szent Patrik nap és a Szent Patrik fesztivál (körülbelül hat nap) leglátványosabb programja. A városon élőképek és együttesek vonulnak végig felváltva. Az együttesek közt vannak hagyományőrző dudások, táncosok, mazsorettek, rézfúvósok, zászlósok; akadnak modern fúziós jazzt vagy freestyle rapet játszók. Vannak írek, Írországban élő más kommunák (pl. a Fülöp-szigeteki táncosok) és külföldi vendégek (amerikaiak, franciák).

Ezek sorát szakítják meg időről-időre utcaszínház-jellegű, zenés, táncos, jelmezes élőképek. Ezek a képek a dublini kortárs író Roddy Doyle harminckét oldalas novelláját elevenítik meg. A történet egy testvérpárról szól, akik a szüleiket, rokonaikat kihallgtva tidják meg, hogy Dublin azért szomorú, azért szenved mert egy fekete kutya elvette a vidámság-csontját. Több sem kell a gyermekeknek, felkerekednek, hogy elkapják a kutyát. Varázslatos lények, például az Ernie nevű vámpír segíti őket útjukon, de természetesen a legnagyobb segítséget más gyermekektől kapják. A vége természetesen happy end. A tanulság, gondolom, hogy a gazdasági válság miatt tavaly végképp összeroppant Írország szedje össze magát.

Elég a szavakból, jöjjenek a képek.

Paddy's Day előtt

Ha valaki a nyelvtankönyvből szépen megtanulja, hogy Pécsett, Vácott, Kaposvárott és Győrött, aztán eljön a szülővárosomba, talán meglepődve fogja észrevenni, hogy egyetlen benszülött sem mondja így. (Kivéve az affektálókat.) Hanem csak úgy, simán: Vácon születtem. Bár ez nem szembeötlő eltérés, én mégis tisztában vagyok vele, ezért nem lett volna szabad csodálkoznom azon, hogy Írország nemzeti ünnepét senki, ismétlem senki, akivel találkoztam, nem nevezi St. Patrick's Day-nek. A jeles naphoz kapcsolódó rendezvénysorozat programfüzetén valóban ez áll. Ám az utca embere, a munkatársak szájából - még a nem ír származásúakéból is - csak ennyit hallok hetek óta: Paddy's Day.

Amikor az ünnepre gondoltam tapasztalatok nélkül, csupán az olvasmányaimra és fényképekre, youtube videókra támaszkodva, azt gondoltam, a mi Szent István ünnepünkhöz, augusztus huszadikához tudnám hasonlítani. Ideje lenne végleg leszoknom arról, hogy összehasonlítok dolgokat, noha ez a legkézenfekvőbb módja a dolgok megismerésének. Szent Patrick ünnepe ugyan állami ünnep - az országról, államról szól -, egy napos, a nemzeti büszkeség hatja át, mégsem fogható hazám ünnepéhez. A hozzá kapcsolódó rendezvénysorozata ugyanis egy hetes és semmi másról nem szól, csupán az ünneplésről. A tegnapi napon már világoszöldbe öltözött csöppségek masíroztak az irodaházban, az utcákon. Dublin belvárosa pedig elkezdte felvenni ünnepi díszét, tereit ellepték a népzenét játszó zenekarok. Még a csendes külváros is zajos, élettel teli volt egész éjszaka. S most, kora reggel nem tudtam eldönteni, hogy az utcán kiabálók még nem feküdtek le, vagy már felkeltek, hogy mihamarabb beérjenek a belvárosba.

A rendezvénysor szétszórtságára jellemző, hogy a híres felvonuláson kívül az összes jelentős esemény, például a Skyfest azaz a tűzijáték, hétvégén lesz.

Előzetesen ennyit tudok mondani Paddy Napjáról. Ideje bele vetni magam az ünnepségbe.