A Szent Patrik napi parádé 2012

Korán van még. Szombat, alig kilenc. Dublin alszik még. Messze délen, a buszmegállóban - mely mellett eltekerek - egyetlen nő áll. Gondozott külső, csinos kabát, rezzenéstelen arc, mellyel a helyiek a buszt várják ezen a környéken. Egy, csak egyetlen apró részlet üt el a megszokottól: a narancssárga ajakrúzs. Ha a mai nap nem március 17 lenne, talán csodálkoznék. De ma nem teszem. Nemsokára ennél sokkal furább öltözetet látok majd mindenkin (és aki rám néz, detto). Ez a fiatal nő lehet, hogy csupán az ajakfényével tesz a színkavalkádért, de az is elképzelhető, hogy akárhová is tart, a cél közelében felölt egy pici méregzöld kalapot, vagy átvedlik tündérlánnyá esetleg nagy, (szigorúan!) háromlevelű lóherét mintázó napszemüveget biggyeszt az orrára. Ahogyan több ezren ma. Shamrock mintás harisnya, harisnyás pippi paróka - melynek narancssárgájába a mai napon fehér és zöld vegyül -, vagy pici koboldkalap a lányokon, csúcsos süveg, nagy kalap és söröskorsó a férfiakon. És mindenki vidám, ünnepel, s persze megtelnek a csapszékek.

Szent Patrik napja van. Az ünneplés tegnap kezdődött és hétfőig tart. (A hétvégére eső ünnepeket ugyanis humánus módon megadják a következő hétfőn.) Vidámpark, családi rendezvények, utcai ír táncszínház, és mindenekelőtt parádé. Délre hirdetve, egykor kezdve, ennek ellenére tízkor már ott tolongva a korlátoknál. Idény három idősebb amerikai nő jutott szomszédul, pedig a tavalyi finn kisasszonyt vártam vissza titokban. Félénken kérdezték, hogy igaz-e, hogy ennyivel előbb kell kijönni és nem elmászkálni a kezdésig. Az őszinte válaszomtól megijedtek, de odacövekeltek. Tizenegykor, amikor már mögöttünk megtelt a második, harmadik sor, kezdtek hinni nekem. Amikor kezdés előtt megjelentek a taplók, akik gyerekeiket maguk előtt tolva odatolakodtak mögénk, hogy engedjük már a kicsiket a korláthoz (eközben a gyereket használva valójában ők maguk kerültek előre), az amerikaiak már elhitték, amire anno a majdnem üres utcán figyelmeztettem őket. Aztán jött napfény és zápor és végül a parádé. Sok elemében ugyanaz, mint tavaly. De az élőképek teljesen újak és csodásak. Nem tudom, életemben meddig tudok lépést tartani a divatokkal, de a Steampunk ellen semmi kifogásom, már pedig tavaly közepesen volt jelen, idén már ez a vonal dominált.

Steampunk a domináns

A parádé után bár nem szándékosan, de arra vitt az utam, ahol a menet végén szédszedték a díszleteket és kamionra rakodták az elemeket. Érdekes volt látni, hogyan hullik szét az egy alkalomra szóló varázslat. De semmi szomorú nem volt benne. A fellépők (kiállítók, szobrászok, artisták, pirotechnikusok, koreográfusok) fejben már biztosan a következő évre készülnek.

Ahol a mese és a varázslat véget ér...

Aki nem riad vissza a száz feletti számtól, az kukkantson bele a galériába bártran.

A Szent Patrik napi felvonulás

A felvonulás a Szent Patrik nap és a Szent Patrik fesztivál (körülbelül hat nap) leglátványosabb programja. A városon élőképek és együttesek vonulnak végig felváltva. Az együttesek közt vannak hagyományőrző dudások, táncosok, mazsorettek, rézfúvósok, zászlósok; akadnak modern fúziós jazzt vagy freestyle rapet játszók. Vannak írek, Írországban élő más kommunák (pl. a Fülöp-szigeteki táncosok) és külföldi vendégek (amerikaiak, franciák).

Ezek sorát szakítják meg időről-időre utcaszínház-jellegű, zenés, táncos, jelmezes élőképek. Ezek a képek a dublini kortárs író Roddy Doyle harminckét oldalas novelláját elevenítik meg. A történet egy testvérpárról szól, akik a szüleiket, rokonaikat kihallgtva tidják meg, hogy Dublin azért szomorú, azért szenved mert egy fekete kutya elvette a vidámság-csontját. Több sem kell a gyermekeknek, felkerekednek, hogy elkapják a kutyát. Varázslatos lények, például az Ernie nevű vámpír segíti őket útjukon, de természetesen a legnagyobb segítséget más gyermekektől kapják. A vége természetesen happy end. A tanulság, gondolom, hogy a gazdasági válság miatt tavaly végképp összeroppant Írország szedje össze magát.

Elég a szavakból, jöjjenek a képek.