A következő címkéjű bejegyzések mutatása: húsvét. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: húsvét. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. február 21., kedd

Palacsintás kedd

Közkeletű téveszme, hogy az eszkimóknak 10-20-30-100 különböző szavuk van a hóra. Megjegyzem, a magyarnak is van pár, ahogyan például a kukoricára is. Ám a vice versa elv alapján van két étel, melyet következetesen ugyanúgy palacsintának fordítunk angolból. Az egyik a crepes, a vékony, nagy átmérőjű, és a pancake, a kisebb de vaskosabb haverja, amelyet a hagyomány szerint szigorúan valami tömény édességgel elrontva kell fogyasztani. Persze az utóbbit mondhatnánk, amerikai palacsintának is, de ezt a kifejezést egyrészt harminc év előtt elorozták a gofri sütősök, másrészt ez is téves, mert a pancake, sok máshoz hasonlóan nem amerikai, hanem angolszász.

Ma Pancake Tuesday napja van (volt) Írországban. Ezen a napon mindenki palacsintát (a kicsi, kövér változatot) fogyasztja. Leginkább tejszínnel és émelyítően édes citromszósszal. Amikor rákérdeztem, hogy mi ez, és hogy-hogy tavaly nem vettem észre, azt mondta egy bevándorló, hogy mindig február utolsó keddjén van és erről, a palacsintaevésről szól. Ám nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy nem igaz (mert nem kevés matemaikai műveletek igénybevételével kiszáoltam, hogy februárban lesz még egy kedd) és ezért fellapoztam a lexikont is.

Kedves egybegyűltek: a Pancake Tuesday más nevén Shrove Tuesday az nem más, mint kis hazánkban a Húshagyókedd. A farsang végén a nagyböjt előtti utolsó kedd. Mint ilyen, Húsvét előtti negyvenedik nap, tehát nem a hónap utolsó keddje. Hogy bonyolódjon az etimológia, az orosz ortodox egyház is palacsinta kedd néven elmíti ezt a napot. Úgyhogy messze nem amerikai vagy angolszász a dolog.

Amit az ország vendége ilyenkor tehet, úgy viselkedik, mint a bennszülöttek. Nekiálltam tehát életem első palacsintáinak. Hogyan? Igen, kérem. Egyedülálló. Férfi. Mint ilyen (és természetesen csak a saját szemében) a világ legjobb rántottáját készíti, de jaj, palacsintában járatlan. Eddig. Egyébként az én palacsintám crepes volt, nem pancake, és úgy ettem, ahogyan mindig is a legjobban szerettem: üresen. Aztán szentségtörésként túróval, meg krémsajttal. Hja. Majd pár év múlva biztosan jön a juharszirup, a tripla csokis krém és a cukrozott citromdzsem. De ma nem.


Zárásként annyit, hogy mint a vadkapitalista országokban természetesen az ünnep itt is a boltokban kezdődik. Hetekkel ezelőtt megjelent a Pancake Tuesday polc minden boltban, ahol az alkalomhoz megfelelő alapanyagokat be lehetett szerezni. Kezdve a normál lisztnél kétszer drágább pancake liszttel (mely valószínűleg tökugyanaz), a lusták számára kifejlesztett szerkentyűn át. Ez nem má, mint egy literes műanyag falkon. Benne por (liszt, tojáspor) úgy 1/4 részig. Fel kell önteni tejjel, összerázni és már mehet is a serpenyőbe. De aki a lustánál is lustább, az megvehette az előre sütött, csomagolt pancake-et. Ezt egyébként egész évben lehet kapni a magyarnál egy picit nagyobb választékban. Boltja válogatja, hogy 4-5 vagy 8-10 félét tart belőlük a polcain.

A pancake kedd tehát egyszerre a gasztronómia ünnepe, a böjt kezdete, üzleti jelentőséggű nap (mint a Valentin, Húsvét, Karácsony, stb) - de semmiképpen nem a tavaszi fogyókúra jeles állomása.


2011. április 25., hétfő

Csendes húsvét

Sosem volt még ilyen csendes a zuhany, sem az egész környék. Azt hiszem, szabadalmaztatnom kellene. Azt hiszem, már szabadalmaztatták füldugó néven.

Nekem mindenesetre bedugult mindkét fülem a repülőn, úgyhogy alig hallok valamit. Négy rohanós napot töltöttem otthon, Magyarországon. De visszajöttem, a húsvét hétfő már itt ért. Programokból széles választékot tudok (hogy mást ne említsek, még elérném a nagy Star Wars hepaj, az Invasion Dublin utolsó napját), de ünnepi programokat, szokásokat nem ismerek. Így egy alapos alvás után majd a nyakamba veszem a várost, hogy meglessem, itt is igyekszenek-e kiöltözött fiatalok a szomszédságba locsolkodni. :) (Tudom, hogy nem, de ezt tapasztalni is kell.)

--

Éjjel: Nem, természetesen semmiféle locsolkodást nem ismernek itt. De még a tojásfestést is csak az itt dolgozó románok, magyarok űzik. Ellenben valamiféle húsvéttól független ünnep is volt ma, mert a távolból dobpergést és (ír? skót?) dudaszót hallottam, de hiába köröztem, nem sikerült fellelnem a helyet, ahonnan jött. Pedig, úgy informáltak, felvonulás is van ilyenkor.

A fülem továbbra is bedugulva. Kellemes a csend.