A jövő itt van

Talán nem mindenki emlékszik az Emlékmás című filmre. Sokan tán nem is látták, lévén - leírni is fáj - huszonegy évvel ezelőtt készült, amikor Arnold Schwarzenegger még nem házasságtörő kormányzó volt, hanem szelíd akciófilm-sztár. Akiknek kimaradt volna, mert mondjuk azóta születtek, ne keseredjenek, számukra már készül a remake Hollywood újrahasznosító üzemeiben. A film egy bizonyos jelenetét érdemes feleleveníteni. A két évtizeddel ezelőtt megálmodott jövőben az emberek a reptéren egy röntgen ernyő előtt haladnak el, mely kiszúrja, ha fegyver van náluk.

Nos, az akkor filmen felvázolt jövő itt van. Dublin repterein nemsokára bevezetik a full body scannert, kezdődik a teljes átvilágítósdi.

A szerkezet, a fenti filmrészlettel ellentétben nem röntgensugarat (x-ray), hanem úgynevezett milliméter hullámokat használ, és a kapott kép nem ember belsőjét, hanem a felszínét mutatja, azaz a mezítelen testet. Ezért a szkennert, emberi jogokra hivatkozva, csak úgy szabad használni, ha a képeket nem tárolják, azonnal megsemmisül. Mégis, hacsak valaki nem rendszeres látogatója a nudistra strandoknak, kényelmetlenül érintheti a tudat, hogy pőre testének képét vizsla szemű tisztek mustrálják.

Tetszik, nem tetszik, a rendszert szeptembertől üzembe helyezik, egyelőre egy tizennyolc hónapon át tartó tesztelés céljából. Ennyi ideje van mindenkinek, hogy eldöntse, másfél év múlva hajlandó lesz-e "mezítelenül" pózolni a vámosok előtt, esetleg más utazási módot választ, esetleg alakít kicsit a testén, lefogy, edzi magát, hogy ne kelljen szégyellnie a pocakját. Ez idő alatt lehet tiltakozást benyújtani, tüntetést szervezni.

Mert tiltakozók természetesen akadnak. Ahogyan akadtak Angliában, az Egyesült Államokban. Hiszen nem Dublin az első reptér, mely használni fogja ezt a szerkezetet. A pro és kontra vélemények tárháza óriási, mint mindenütt, ahol a bűnözés elleni harc folyományaként személyiségi jogok sérülnek. Gondoljunk csak az örök témákra. Ha a rendfenntartóknak nem áll módjukban lehallgatni a telefonokat (elolvasni az emaileket), akkor privát társalgásaink valóban azok maradnak, de a bűnözők információváltása is. Motozni sem azért szoktak, hogy jókedvükben az utasok méltóságát sértsék. A nagyobb készpénz összegek befizetésekor sem azért kell igazolnunk magunkat, mert az átlagember anyagi helyzetére kíváncsiak, hanem, hogy a pénzmosásokat visszaszorítsák. Ám mint minden biztonsági intézkedés, ez az úgy csapódik majd le a kisemberre, mint egy újabb kellemetlenség, melyet el kell viselnie, ha civilizált környezetben szeretne élni.

Persze vannak, akik humorosan fogják fel. Az egyik első dublini tesztalany azt nyilatkozta, hogy azt várta, hogy a készülék felteleportálja őt az Enterprise űrhajó fedélzetére. Legyenek ők a mintaképeink, viseljük könnyedén a készülő újabb kihívást.

Csendes húsvét

Sosem volt még ilyen csendes a zuhany, sem az egész környék. Azt hiszem, szabadalmaztatnom kellene. Azt hiszem, már szabadalmaztatták füldugó néven.

Nekem mindenesetre bedugult mindkét fülem a repülőn, úgyhogy alig hallok valamit. Négy rohanós napot töltöttem otthon, Magyarországon. De visszajöttem, a húsvét hétfő már itt ért. Programokból széles választékot tudok (hogy mást ne említsek, még elérném a nagy Star Wars hepaj, az Invasion Dublin utolsó napját), de ünnepi programokat, szokásokat nem ismerek. Így egy alapos alvás után majd a nyakamba veszem a várost, hogy meglessem, itt is igyekszenek-e kiöltözött fiatalok a szomszédságba locsolkodni. :) (Tudom, hogy nem, de ezt tapasztalni is kell.)

--

Éjjel: Nem, természetesen semmiféle locsolkodást nem ismernek itt. De még a tojásfestést is csak az itt dolgozó románok, magyarok űzik. Ellenben valamiféle húsvéttól független ünnep is volt ma, mert a távolból dobpergést és (ír? skót?) dudaszót hallottam, de hiába köröztem, nem sikerült fellelnem a helyet, ahonnan jött. Pedig, úgy informáltak, felvonulás is van ilyenkor.

A fülem továbbra is bedugulva. Kellemes a csend.

Utazás haza

A zsidót megvádolják, hogy minden reggel keresztet vet. Ezt alávaló rágalomnak nevezi, de azért elgondolkodik rajta és felderül. Ugyan, uraim, igaz, ami igaz. Minden reggel, amikor kilépek az ajtón a fejemhez kapok, hogy feltettem-e a kalapom, majd megnézem, felhúztam-e a sliccem, majd az ingzsebemhez nyúlok, hogy nálam van-e a pénztárcám, végül a másik zsebemhez, hogy beletettem-e a szemüvegem.

Nos, efféle emlékeztetőkre nekem is szükségem lenne. Hiába szólt P hetekkel ezelőtt, hogy minden utazás előtt nézzem meg, mind a magyar, mind az ír kulcs nálam van-e, mára elfelejtettem. Még szerencse, hogy az első naptól fogva attól félek, hogy kizárom magam a lakásból. Legalább tíz éve nem lakom ugyanis olyan lakásban, ahol ki tudom magam zárni, és még sosem laktam olyanban – a szállodáktól eltekintve –, ahol az ajtó automatikusan behúz mögöttem. E félelmem miatt, hatalmas betűkkel kiírtam a bejárati ajtómra, hogy „Got the keys?”. Ez a felirat juttatta ma eszembe, hogy a magyar kulcsok nincsenek nálam. Pedig már épp elhagyni készültem volna a lakást. Kabát, laptop, bőrönd és még a szemeteszsák is. Ácsi! Vissza az egész! S miközben lepakoltam, még eszemben volt, hogy a laptopot itt ne hagyjam. Meglettek a kulcsok, felcuccoltam, levittem a szemetet és indultam volna a buszmegállóba. Épp eme bejegyzést fogalmazgattam magamban, amikor rájöttem, nincs nálam a laptop, amin majd bepötyögöm. Erre mondják, hogy akinek nincs a fejében, annak a lábában. Még jó, hogy a buszra szállás előtt jutott eszembe ez is.

A blog bejegyzés, amelyet körvonalaztam egyébként arról szólt, hogy nagyszüleim még nem utazhattak, szüleim már repülhettek, de korlátozottan, én még a repülőtársaság irodájában vásároltam a repülőjegyemet és ott kellett görcsölni, nehogy otthon felejtsem. A mai kor gyermeke pedig egy SMS-t kap, amelyben emlékeztetik, melyik terminálról indul a járata és a beszállókártyához szükséges kód is ott pihen a telefonján. Lassan, nagyon lassan eljön a papírmentes élet és én ennek rettenetesen örültem.

Egészen addig örültem csak, amíg meg nem próbáltam felszállni a reptéri buszjáratra. Ekkor a sofőr közölte, hogy az nem elég, ha bemondom az igazoló kódot. Neki oda kell adnom kinyomtatva. Nem egészen értettem a szituációt. Én kifizettem a jegyet, levonták a bankszámlámról. Ha többen használják fel a kódot, az úgyis látni fogják. Ám sofőr csak azt hajtogatta, hogy kinyomtatott igazolás nélkül a cég nem adja vissza a jegy árát. Szakáccsal, sofőrrel ne vitatkozz, ez ősi igazság. Később megértettem, miről van szó. Ő nem kapja vissza a jegy árát. Ha én felmutattam volna a ki nem nyomtatott igazolásomat, akkor ő nyomtatott volna nekem egy 14 eurós jegyet ingyen, és az árát a busztársaságtól kapta volna meg. Így viszont a kinyomtatott jegy árát az ő zsebébe fizetem. Megint arról van szó, hogy a pénz nem vándorol feleslegesen a buszról a társaság kasszájába, majd vissza a sofőrhöz. Ám ennek most én ittam meg a levét.

Épp tegnap mondta nekem valaki, hogy Írországban meg kell majd tanulnom jobban bízni az emberekben. Ez rendben van, de mi van, ha ők nem bíznak bennem? Tovább mennék, de nem akarok spekulálni, rendszert hekkelni. Két tanulságot viszont leszűrtem. Egy: nem érdemes környezetvédőnek lenni. Egy ki nem nyomtatott A4-es papírlap ma 14 eurómba került. Kettő: kurvára nem érdemes ennél a cégnél interneten vásárolni. Ugyanannyiba kerül, mint a buszon vett jegy. Akkor meg?

A napnak nem volt még vége. Bőven nem. A reptéren nem tudtam lemérni a csomagom, és a feladásnál derült ki, hogy 23 kiló. Húsz az engedélyezett. És még nem szálltam fel. Ahogyan az Airplane! című csodálatos repteres, repülős vígjátékban elhangzik, „nem ma fogok leszokni a cigiről”, „nem ma fogok leszokni a drogokról”, úgy én most kijelenthetem, nem ma fogom megszeretni a repülést.

---

A mérleg lét gyönyörűsége, hogy ha a fentiekhez hasonló történik velem, akkor valami jónak is kell. Ez az egynesúly. Ablak melletti helyem és csodálatos utazásom. Igen, Európa felett egységes felhőtakaró húzódott ma, ami azt jelentette, hogy odafent szikrázó napsütésben hófehér "táj" felett jöttünk végig Magyarországra. A lenti "dombokra" odaképzeltem az összes síelő és hódeszkás arcot, akiket ismerek miközben megírtam a fenti bejegyzést.