Olimpiál a Föld

Most jó magyarnak lenni. De bezomány. Említettem volt, hogy akár egy jól eltalált keresztmetszet, a cégemnél a benszülöttek mellett felvonul sok-sok náció: román, brazil, indiai, ukrán, lengyel, francia nomeg magyar. És amikor a munkatársam lelkesen frissítgeti a wikipedia magyar olimpiai éremtáblázatát, bizony jó odanézni. Még jobb lenne látni is a sporteseményeket, de technikai okok miatt az m1/m2 nem nézhető. Az RTE playeren pedig nyilván nem a magyar versenyszámokat szűrik ki. El lehet csípni ezt-azt, de ha valóban biztosra akarok menni, hogy lássam a győztes kenusokat vagy a magyar kézisek mai epikus küzdelmét Izlanddal, nos akkor más megoldást kell keresni.

De a lényeg a lényeg, mindenféle éremtáblázaton - jelenlegin, lélekszámmal elosztotton, all-time - nagyon jól mutatunk. Mint mindig. Gyermekkorom - kb. a Darnyi-Egerszegi-Csipes-stb éra - óta megszoktam, hogy kosárnyi csillogó éremmel jönnek haza sportolóink a világ minden szegletéből.

No, ezért furcsa látni és átélni, mit szurkolnak össze az írek Katie Taylornak. A törékenynek tűnő Bray-i születésű boxolónő ugyanis eme kis ország egyetlen reménye az éremre. Figyelem. Nem aranyéremre, hanem egyáltalán éremre. A mai meccse alatt tehát megállt az élet. Az irodában minden emeleten egy-egy képrenyőre tapadtak. Kifutottam a közeli étzedékbe, ott is állt a kávéfőzőgép és egyikben a rádiót, másikban a tévét szuggerálták.

Katie győzött és bent van a döntőbe, azaz biztosan legalább ezüstérmes. És az írek tombolnak. Dícsérik, szeretik. Nem érdekli őket a döntő. Persze, végig szurkolják majd és titokban kívánják neki az aranyat, de nem ez a lényeg. Írország érmett szerzett idén. Múltidőben. Elvégeztetett. Ez ünnepli ma mindenki. Nincs itt találgatás, hogy hány aranyat várnak. Nincs kesergés, hogy négy éve több volt. Érem van. Öröm van.

Ismétlem, furcsa és érdekes ezt átélni, de legbelül marad az öröm, Magyarországnak sose kell ilyesmit átélnie. Hulljék mindig éremeső nagyszerű sportolóinkra.

--

Utólag kiderült, elég sok valótlanságot összehordtam  a fentiekben. Először is az íreknek, kiderült, volt még esélye éremre és összesen ötöt sikerült összeszedniük. Aztán Katie döntő meccse alatt végleg megállt az élet. Nem csak pár percre, hanem például Brayben százak (ezrek?) követték a tengerparton a kivetítőn a meccset. De mindent felülmúlt a mai ünnep, amikor is az olimpikonok hazaértek, majd Katie-ék Braybe mentek. A sétányon tűt nem lehetett leejteni, és a hangulat leírhatatlan volt. Még a tévén át is megható. (Nem tudtam nem összevetni a piciny, harminc fős klub-beszélgetéssel, melyet Vácon szerveztek Gyulay Zsolt szöuli aranyérmei után. Mindez csupán a fentieket igazolja. Nagyon könnyű örülni sok-sok éremnek, de ez, ahol egy van, valahogy mindent visz.)

Nyárbúcsú Brayben

Szerdán felvilágosítottak, hogy augusztus elseje az ír ősz első napja. Kinéztem azt ablakon. Oké, többet esett, mint a múlt héten, de a tendencia akkor is ugyanaz. Esik és süt minden nap, a tenger sem lett hidegebb még (többet kéne lejárni úszni).

Volt ám repülőnap Bray-ben még a nyárnak számító 28-án. Erről került fel néhány keresetlen fotó az albumba:

Url: https://picasaweb.google.com/102784025938826552374/BrayAirShow?authuser=0&feat=directlink
Ezt a linket a Google maga generálta és nem működik. Szép.

Próbáljuk meg így:
https://plus.google.com/photos/102784025938826552374/albums/5774363796343536625/5774363797506138210

Szép napot!

Ittlétem óta most először hallottam valaki szájából a "Top of the morning to you" köszönést. Ez van, ha az ember munkatársai csak kis részben valódi írek. A multi-kulti erősen tönkrevágja a hagyományokat.

Summersalut

Szép csendben túlfordtunk nyár delén. Június 20 volt az év leghosszabb nappala. Furcsa véletlen, de ez volt a leghosszabb munkanapunk is. Senkinek semmi kedve nem volt a nyakába venni a várost, a világot, figyelni, hogy éjjel tizenegy után még világos van. Pláne nem pogány rituálékon részt venni, mondjuk tüzet ugrani. Valahogy minden összejött, mint amikor a közelgő vihar kihat az élettani dolgainkra. No majd ma este. Körbenézek van-e Midsummer related event. Vagy bármi ahol esély van rá, hogy tündéreket és koboldokat látok.

Ha furcsa dolgok történnének a blogomban a jövőben, akkor tudja mindenki, hogy elcserélődtem.

Gamble

A kulturális eltérések kismillió téren tetten érhetők. A "half ten" értelmezésében, kézfogásban, koccintásban, a hús átsütésének mértékében, a vég nélküli hajdujudúzásban és bábábábábábábábájozásban. Essen most szó - előrevetem nagyon felületesen - a szerencsejátékról. Még 2008-ban feltűnt mennyi könyvkészítő van Dublinban. Ahová a területtervezés lepottyant egy mini ABC-t és egy keleti takeaway kifőzdét, ott van Bookmaker is. Persze, volt ám nevetéssel egybefűzött szégyenkezés, amikor rájöttem, hogy ez a bukméker, azaz fogadóiroda. De akkor is meglepő, mennyire virágzó üzletág a szerencsejáték.

Otthon magam körül mindössze annyit láttam, hogy a nép kiéli magát a totó és hetvenféle lottó variációban. (Ha valaki szeretne képet alkotni, mennyi buki van a világnak ezen a felén, azt kell mondjam, épp annyi mint otthon lottózó.) Akiket elkap a gépszíj, azok pedig a kocsmai vesztőautomatákon teszik tönkre az életüket. Rendszeres és általános sportfogadás? Nálunk nem dívik. Itt igen. Túl sokat erről mesélni nem tudok, mivel egyszer fordultam meg egy ilyen belsejében, akkor is sikítva rohantam ki, amikor rámzúdították az egymásra tevések, kombinált fogadások útvesztő-szabályrendszerét. A lényeg, hogy nem csak fogadni lehet, hanem fogadásunk tárgyát (a futamot, meccset) tévéképernyőn követni is. S azt hiszem itt lehet mefogni annak egyik gyökerét, miért nincs Mo-n ilyesmi. Csak annyit próbáljunk elképzelni, hogy minden lottózót fel kellene szerelni két-három LCD tévével, sportcsatornák vételi lehetőségével...

Vannak aztán kaszinók. Puccosabbtól, a kocsma szerű elektronikusig. Ebben körülbelül hasonlít a két ország. S végül van a baráti, munkahelyi fogadás. Pontosabban nem fogadás, hanem sorsolás. A tegnap kezdődött foci EB kiváló példa ennek illusztrálására. Kell ugye egy sportesemény, ahol a kimenetek száma körübelül megegyezik azok számával, akik a cégnél éppen nincsenek úton, szabadságon és van kedvük játszani. Az EB-n tizenhat csapat indul. Tizenhat embert épp össze tudtak gereblyézni az ötletgazdák. A fogadók mindegyike betesz x összeget egy "kalapba", aztán mindenkinek kisorsolnak egy csapatot. A betett teljes összeget az nyeri, akinek a csapata nyeri az EB-t.

Ugyanezt a játékot eljátszották már lovas derby nagydíj idején, rugby szezon kezdetén stb. Számomra a legfurcsább, hogy olyanok mennek bele először a játékba, akik a hétköznapokon állandóan húzzák a szájukat, hogy nem jönnek el közös ebédre, de még a marketre sem, mert drága és nekik meg kell fogni minden garast. Azt kell, gondoljam (és lehet, hogy tévedek), hogy ők valóban azért játszanak, mert remélik, hogy megnyerik a pot-ot és egy picit jobb lesz nekik anyagilag.

Jómagam azt gondoltam, ez az egész a mókáról szól. Mint a közös foci, frizbi, paintball. A közös ebédek és kocsmázás. Botor módon azt hittem, akárki nyeri a többiek pénzét, másnap megjelenik pár rekesz sörrel és közösen elisszuk. Nem! Aki nyert, az mosoly nélkül, máskor elengedhetetlen vicces kiszólás mellőzésével, mohón eletette a pénzt.

No, ebben látom igazán a velejét a szerencsejátékhoz való hozzáállásunknak. (És ezért nem játszom velük az első alkalom óta.)