Egy falat Wicklow Way

Rossz szokásom, hogy szembesítem az embereket azzal, amit valaha mondtak, állítottak. Mert az agyam sajnos ilyen, sok szemetet elraktároz. De most kíméletlen leszek magammal is. Egy éve ígértem, hogy idén tavasszal végigjárom a Wicklow Wayt. Ez egy 127 kilométeres túra a Wicklow hegységben, sok szállással, jelzéssel, térképpel. A hivatalos ajánló szerint legalább egy hét legyalogolni. Vadregényes hegyi ösvények, fenyőerdők, középkori látnivalók (köztük a népszerű Glendalough). Nem olyan hosszú, mint a Kéktúra, nem annyira felkapott, mint az El Camino. Kiváló alkalom lenne némi friss levegőt szívni, megtisztulni szellemileg, lelkileg. (Rám legalábbis mindig ilyen hatással van az erdő a huszadik kilométer után.)

Ám az elmúlt évben minden fogaldalmam ellenére nem hoztam fel a kondíciómat annyira, amennyire kellett volna (Ticknock még mindig nem megy egy menetben bringával.) Valamint a bakancsomat sem találom Magyarországon. De ezt már viccesen szoktam csak hozzátenni. A lényeg, hogy idén tavasszal nem lesz Wicklow Way túra. Elévelve. Aztán majd megátjuk.

A mai napon viszont legyalogoltuk egy részét. Egy erőltetett séta a Stackstown golfpálya melletti parkolóból fel a Ticknockra és vissza. A google mérőke szerint 9,1 km és másfél órán belül letudtuk. Az út nagy részét a Wicklow Way aranyos kis útjelzőtáblái szegélyezték. Ez hát Marlay parkból induló út első pár kilométere. (Illetve, ahogyan én szeretném majd csinálni, ezek lesznek az utolsó kilométerek, mert én Clonegal irányából járnám be.)

Az út egyik leghangulatosabb helye az erdő mélye, ahol a hatalmas, kidőlt fatörzseket ellepi a moha, a patak medrén folyamatosan csöpög a lecsapódó pára, a nap sugarakban tör át a magasban fölénk boruló lombtetőn. A másik emlékezetes hely a Fairy Castle nevű kőrakás, melyről csodás körpanoráma látható Dublintól Powerscourtig és még a Hell Fire Club sziluettje is kivehető.

Dublin és a Howth félsziget látképe a Fairy Castle-ről.

Az a kis túra körülbelül képet adott arról
- mennyire vagyok formában (ezt a tempót kellene bírni egy héten át minden nap)
- mennyire változatos az út, mind szintkülönbségben, mind állagban
- mennyire gyönyörű az egész és mennyire szeretném valóban teljesíteni valamikor

Ezzel a tapasztalattal és a "most már nagyon szükségem lenne a bakancsomra" felkiáltással térek ma nyugovóra.