Száraz duatlon

A nagyérdemű most aztán végképp semmi hasznot nem profitálhat az elkövetkező pár sorból. Rögtön a legelején elmondom a tanulságot, aztán mindenki szépen be is fejezheti az olvasást. A konzekvencia így hangzik: kerékpártúrára csak felszereléssel szabad elindulni. Mini pumpa, pót belső, szerszámkészlet.

Murphy kaján kiegészítése: akkor sem úszod meg!

A mai napon 44 kilométert tettem meg. Elméletben kerékpáron, de a valóságban az utolsó hat kilométert és előtte vagy kettőt gyalog. A túra során három kerékpárbelső összesen négy alkalommal eresztett le. A három kivizsgált defekt mindegyike más-más helyen volt az abroncson.

Mi is történt pontosan? Elindultam két rendezvényre. Az első mintegy tíz kilométerre volt az otthonomtól. (Dunlin City) Oda minden zökkenő nélkül elgurultam. Majd elindultam a másik helyre (Citywest, Saggart). Ez egy 18 kilométeres táv. Valahol félúton éreztem, hogy a fenekem alatt a kerék már a felnin gurul. Apró pánik. Mit csinálok most ily távol az otthonomtól...? Buszra nem szállhatok a biciklivel. A LUAS-ról is lerugdosnak a bakancsos őrök. Az első benzinkútnál volt Air automata, de mattot adott, mint Kemplen Farkas sakk-gépe. Hiába dobtam bele pénzt, hiába nyomkodtam a gombokat, nem jött levegő belőle. Pár száz méterrel odébb egy Topaz kúton ingyen volt a levegő. Ott kiderült, ami bele megy a tömlőbe azonnal ki is jön. Ez biza nagy defekt.

Az első "szerelőműhely", Aldi parkoló

Szerencsére megláttam egy Aldit. Ahol most a héten - ezt tudtam - kerékpárcucc-vásár van. Azonnal vettem egy pár belsőt, szerszámokat. Pumpát nem, levegő van a Topaz kúton. (Ez volt a nap legnagyobb hibája. Azt leszámítva, hogy nem vittem magammal cuccot, pedig otthon van minden. Belső, szerszám, pumpa.) Eltekertem Saggartba, majd onnan indultam haza. Egy kilométer után a kerék, immár az új belsővel ismét lapos volt. Mivel kutat nem találtam, betoltam a zájgot Tallaght-ba. Ott, isoraz, kerék leszed, belső ki, új belső be, kerék vissza, felfúj.

Második depó,Tallaght

A vadiújonnan berakott belső egy perc alatt ott a kútnál leeresztett. Megnéztem. Míg az előzőnek a külső ívén volt a lyuk, ennek a belső ívén. Természetesen az ujjaimmal ellenőriztem, hogy nem maradt-e a külső abroncsban szeg vagy üveg, de ez a tény végképp megerősített, itt nem arról van szó, hogy ugyanott kiszúródik háromszor a köpeny, hanem egy nagyszabású pechsorozatról. Azt már nem is reméltem, hogy keréken jutok haza. Ott a kútnál megfoltoztam az egyik belsőt, de felfújva láttam, hogy ez a folt nem olyan, mint amit 24 órán át satuval (vagy itt téglával) préselek a tömlőhöz. Tudtam, hogy nem fogja kibírni, de elindultam. Tallagh és Sandyford közt minden eltelt percért, amit még tekerve töltöttem, hálát adtam. Aztán a Marlay park túlsó végén ismét csak kopogott alattam a kerék. Kicsit szomorúan bámultam a táblát, amely előtt épp álltam "Sandyford 6 km".

Peterdi Pálnak van egy története egy maratoni futóról, aki annyira lassú volt az olimpián, hogy már mindenki hazament a stadionból, mire ő befutott a célba. Na, valahogy így éreztem magam én is. Ám mint mindig, most is csak ezt mondhatom:

"Utólag már csak kaland."

Nagyon durva útvonalrajz
(Nincs GPS-em, nem volt kedvem végigpötyögni minden sarkot.)