Ezen a részen, a Cumberland Streeten található hétvégenként a piac. Nem car boot sale (azokról majd máskor) és magyarul sem használnám rá a bolhapiac kifejezést. Az utca két oldalán a járdát foglalják el a zömében nem ír nők és férfiak. Kemping asztala csak az egyetlen élelmiszer árusnak van, de még doboza is keveseknek. Leginkább a földre terített mocskos takaróikról kínálják a portékáikat. De milyen portékát! Ránézésre minden kétséget kizáróan használt tárgyak piaca ez. Rádió, tévét, monitort, könyvet, DVD filmet, puzzle-t, plüss állatot és más gyermek játékot, párnát, szobadíszt lehet itt kapni többek közt. És cipőt. Rengeteg cipőt.
De valami nem stimmel az egésszel. Az eladók és a tárgyak a kinézetük, az állapotuk mind azt az összképet súgják, hogy ezek lomtalanításból és szemétből kitúrt dolgok. Tehát nem egy megunt, de pénzé tenni kívánt-, hanem az enyészetnek ítélt, elnyűtt, hibás, csorba, hiányos dolgok. Némely tárgynál (bolti árat viselnek magukon) pedig jobb egyáltalán nem belegondolni, milyen úton kerültek az eladó pokrócára.
Ez itt nem egy jó hangulatú használtcikk- hanem egy szomorú ócskapiac. A vevők teszik azzá. A vevők: akik egymást tolva, tapsova tolongnak, méregetik a cipőket és egyéb ruhákat, főleg a ruhákat. Dublin lakosságának az a része, amely még dolgozik, robot, megél, de arra már nem futja számára, hogy akár egy bolti turkálóba téjen be, ahol legalább mosott a használt ruha. Nem túrja végig a Penny's olcsó kínálatát árleszállítás idején sem, mert még az is túl dága neki. Ezek az emberek tartják életben ezt az újrahasznosító piacot.
Ez a vásár is olyasmi, amelyről kb egy éve hallottam, de csak ma tudtam meglátogatni. Hosszabb bejegyzést nem is érdemel, talán még ennyit sem. Amiért mégis leírtam, hogy éreztessem, Dublin sem más, mint bármely nagyváros a világban. Lehet áradozni róla, ömlengő cikkeket írni a szponzorált blogokon, de az csak egyfajta megközelítés. A magyar átlaghoz képest jobb fizetés, az eleven történelmi légkör, a temészet közelsége, a tenger, az alkoholmámor (akinek inge az vegye) könnyen ragadtatja el a Dublinról mesélőket. Ám ha felveszünk egy másfajta szemüveget, akkor itt is lövöldözésről, késelésekről, rablásokról hallani és kérgetőket, zsebeseket, guberált áruval kereskedőket látni. A lényeg, hogy nem szabad szemüveget viselni. Sem ilyet, sem olyat. Már írtam régebben, Dublinnak is vannak árnyoldalai. Ez teszi fényesebbé a napos részeket.
