Klíma

Essék szó az időjárásról, amely, az itteni viszonyok közt is végletesnek mutatkozik. A tél itt is elhúzódott. Nemhogy szokatlan módon havazott, de kétszer is. A februárban már javában nyíló nárciszokat hótakaró fedte be.

S most eljöve a nyár. Először kilenc napig (két hétvége) nem láttunk felhőt. Már ez csodaszámba ment abban az országban, ahol naponta többször zápor szokta áztatni / locsolni a földet. Nézőpont kérdése. Én állítom, hogy a fű azért zöld és az utak azért nem porosak, mert sokszor esik. Ha ez az ára, legyen. Node vissza az időjárásra, a májusi mini-csoda után jött az igazi. Lassan három hete kánikula van. Felhő, eső, csepp se, napsütés annál inkább. A tengerpartok tömve. Igaz, csak óvatosan. Egy ismerősöm orrom alá dugta az alkarján ékeskedő vörös foltot. "Ezt a pontot kihagytam a naptejjel és ilyen lett. Így égünk le mi, írek." Öregek esküsznek, hogy csak nagyon régen, fiatal korukban volt utoljára ilyen nyaruk.

Én nem tudom, hogy ez jó-e vagy sem. A paradicsomjaim, melyek olyan szépen indultak, mindenesetre kiégtek. Valahogy nem akar sikerülni ez az év...

Ez is elmúlt

Egy kedves rokon szerint még lehetett volna 11 fok és 11km/h szélerősség. Azt mondtam, még azt hinnék az emberek, valami baj az éghajlattal. Olyan gyenge szél...

A viharmadik nap

Az üvegacél épület, ahol dolgozom, lassan kezdi feladni. Ma négyzetméteres alulemezek potyogtak le a tetőről, egy ürge pedig körbejárt, hogy ha lehet, ne használjuk a hátsó kijáratot. A szél süvítése állandó, lassan megszokom. A hangja más a nagy nyílt tereken, az irodaház aulájában, a parkolóban, az utcán, de mindenütt hallani. Lassan megszokom, most már nem ébreszt fel és nem tart ébren hajnalban.

Mielőtt valaki azt hinné, ez is olyan dolog, mint az eső, el kell mondjam, nem. Az itteniek sem tudnak mit kezdeni vele. De akit nem érintett negatívan a vihar, az mind élvezi. A nagy gyermekek örömmel rángatják a kocsijuk kormánykerekét, hogy megtapasztalják a szél erősséget. A kis gyermekek kifordítják a kabátjukat és felugranak a  szélirány ellenében. Már most látszik, ki lesz jó siklóernyős nagy korában. Bevallom én is szupermeneztem egy kicsit reggel, befelé jövet. Aztán rájöttem, ez nem is játék, ha nem gombolom be a kabátom, nem tudtam volna feljönni az emelkedőn. Így, évek óta először, nem a hideg miatt, a szél miatt, kénytelen voltam összehúzni a cipzáramat.

A félkész épületek érdekesek. A valóság - nem valóság történetek jutottak eszembe róla. A befejezetlen toronyházakat ugyanis befedték egy hatalmas hálóval, melyre a kész épület látványát nyomtatták. A takarórétegről befejezett erkélyeken vidám emberek tekintenek le a térre. Nos, ez a háló az erős szél hatására szereszét szakadozott, mint a hazugság hálója a jól dramatizált történetekben. A szökőkút sugarai sosem látott szögben hajlanak mindenféle irányba a megszokott függőleges (latinul normális) helyett. Az ember csak nézi, és közönyösen ennyit mond: "nincs kanál".

A vihar természetes velejárója az elemi kár, a pusztulás. Egy kicsavart fa tegnap agyonütött nőt. Ezzel indultak a mai hírek. De nagyon sok az anyagi veszteség. Itt az irodában humorizálnak: ha ránk esik valami a tetőről, akkor rögtön itt van mellettünk a kórház, azonnal ellátnak. S amíg a humorérzék dolgozik, addig nincs mit félni.

Egy viharos éjszakán

Hajnal három, és én ébren vagyok. Már unom belinkelni a 3.A.M. Eternal című számot, úgyhogy nekiveselkedem, felöltözöm és kimegyek az erkélyre, hogy a laptop mikrofonjával megpróbáljam Nektek rögzíteni, mi ébresztett fel. Szeretnék arra gondolni, hogy a törődés. De sajnos nem. Olyan orkán erejű szél fúj odakint, hogy harminc fokban hajlítja a fákat és az iránya épp olyan lehet (nyugatról jön, a tenger felé tart), hogy mint egy szélcsatornán, keresztülsüvít az emeleteink közt. A hangja pedig mély és erős, mintha ezernyi lélek kiabálna benne. Be kell kapcsolnom valami zenét, vagy szöveget, hogy elnyomja. De elébb még visszamegyek a lodzsára és hozzáadom az én hangomat a szélhez. Ha elég erős, akkor meg sem áll és keletre viszi a jókívánságaimat.

Eső és madárdal

Azt hallom, hogy Magyarországon esik a hó és a nemzet ismét egyként reggeli tornára ragadtatja magát. Ki félkaros seprűvel, ki hólapáttal végez testmozgást. Kivéve a trehány szomszédokat, akik sohasem sepernek, csak sunyítva várják, hogy valaki helyettük is elvégezze. És ilyen disznó szomszédja mindenkinek van. Szóval, ismét csak a fél nemzet...

Miközben egyik felem annak drukkol, hogy essen tovább a hó, hogy síelni, snowboardozni szerető ismerőseim csúszhassanak, a másik azt kívánja, hogy többiek számára legyen kedvező az idő, akiknek már elegük van a télből, itt csendben tavaszodik. A múlt héten még itt is a fagy visszatértét ígérték, volt is hideg, pénteken havazott is (egy milliméternyit), vasárnap ellenben már beleizzadtam a télikatomba. Tegnap megvolt az első eső, és ezt külön kiemelném. Félre a sztereotípiákkal: nyolc egész napot töltöttem itt eső nélkül!

Ma reggel pedig madárfüttyre ébredtem. Január 26. Azt hiszem, itt vége a télnek.