Riadó

No, most megtudtam, mennyire higgadtan és józanul fel tudok öltözködni, be tudok dobni egy váltás fehérneműt, pénzt és kommunikációt a táskámba, amikor megszólal a riasztó a lakásban. A három percbe még az is belefért, hogy meggyőződtem, hogy ez nem az én lakásom füst- vagy betörés riasztója sikít, hanem az épület tűzlejzője, valamint az erkélyre kilépve alapsoan megnéztem, hogy a mi oldalunkon nincsenek lángok. Volt bennem késztetés, hogy gyorsan elpakoljak szem elől szennyest, széjjel hagyott újságot, könyvet, leveleket. Mégiscsak kinézzen valahogy az apartman, ha netán egy tűzoltó tiszteletét teszi, amíg távol vagyok. De aztán el is hessent egy pillanat alatt. Mint mondtam, józanul, higgadtan. Lakásból ki, lépcsőházban le, épület elé, a többiek közé ki.

Tűz nem volt. A riasztót, ha jól láttam, pár lakó kapcsolta ki, a kutya (értsd gondnok, hatóság) nem dugta ide az orrát. Tapasztalat: megismertem pár új arcot a lépcsőházból. Álmosság: maximális.

Intermezzo

Beköltözésem után nem sokkal történt egy eset, melyről úgy döntöttem végül, hogy hallgatok, ezért nem jegyeztem le eddig. Gondolataimba merülve jöttem fel a lépcsőházban, ajtó kinyit, ismerős puha szőnyeg, jobbra, előre, balra, ajtó, kulcs bedug... Bentről hallom, hogy valami kisgyermek karattyol, miközben konstatálom, hogy a kulcs nem fordul a zárban. Rögtön rájöttem: rossz emelet! Spuriztam ezerrel, mert ha kijönnek és kérdőre vonnak még magyarul sem jut eszembe semmiféle védőbeszéd, nemhogy angolul.

Bénázok épp eleget, a mókásabb részét meg is osztom a világgal. Ezt a közjátékot inkább a feledés kútjának ítéltem.

Öt perccel ezelőttig, amikor valaki az én záramat próbálgatta kintről. Aztán a megvilágosodás hangja hagyta el a száját (a homlokra csapást nem hallottam) és a kulcscsörgés abbamaradt.

1:1

'zuccám

Ott lakom a másodikon. : )



Klikk a nagyobb verzióért (Azon sem látszom. :- )

Tükrök

Az egész a zuhannyal kezdődik. Valami isteni zuhanyom van. Dögönyöz, masszíroz, az ember fiának nem akarózik kijönni alóla. (Ha majd lesz vendégem, akkor elmondom, mi a helyzet az ember lányaival.) Maga a tökély, egy apró szépséghibával. Mindezt a fal felé fordulva kell végezni, mintha büntetésben lennék. Amennyiben megfordulok, úgy a fürdőkád-zuhany króm kezelőpaneljében láthatom a teljes mezítelen valómat. Na jó, csak egy részét, de annyi épp elég belőlem. Aztán kilépek a kádból és jobbra tekintve a fürdőszobaszekrény tükrében ismét csak saját magamban gyönyörködhetem. Ha morcosan hátat fordítok a lemásolt énemnek, akkor a törölköző szárító krómos felületében látszódom. Igaz, ez legalább mókás. Nem a hasam kockás benne, hanem az egész testem van sávokra osztva, majd rosszul újra egymás alá illesztve. Amikor már végképp elegem van az egészből, dühösen kilépek a fürdőből és szembe találom magam énvelem. Ugyanis az előszobatükör éppen a fürdőszoba ajtajára néz. És nincs menekvés, a hálóban is van egy tükör, valamint a ruhásszekrény ajtajában is kacsintgathatok magamra. No, ilyen ez a lakás. Sokan mondták, milyen jól van berendezve. Én abban is biztos vagyok, hogy nő volt a lakberendező. Bár, elgondolkodtat, hogy a munkahelyemen a női és férfi mosdók ajtajai közül az utóbbira van kiírva, hogy „Vanity Room”.

Főzőcske 2.

Midőn megszületik az elhatározás, hogy ha már egyszer grillrács és grillező funkció is van a sütőben, nosza, próbáljuk ki, tegyük sorban a következőket.

Egy: vágjuk fel a grillezni kívánt zöldséget, húsneműt, és közben dúdoljuk el a Hungária együttes Vízparti twist-party számát, de a ’grillparti’ kifejezést használva. A paradicsomnál káromkodjunk egy picit, hogy még mindig nem vettünk oregánót, sem más őrölt fűszernövényt. Marad a Kucharek, amely tulajdonképpen Vegeta, csak az itt kapható lengyel változata.

Kettő: a sütő kézikönyve szerint melegítsük elő a sütőteret grill fokozaton, öt percig. Közben helyezzük el a grill tepsiben a grill rácsot, a rácson pedig a sütnivalókat.

Három: az öt perc elteltével próbáljuk meg berakni a tepsit a sütőbe és csodálkozzunk, hogy túl kicsi. Álljunk tanácstalanul, majd forduljunk a kézikönyvhöz, majd a kézikönyvet a sarokba vágva tegyünk be egy nagy tepsit vagy rácsot és helyezzük rá arra a grill tepsit.

Négy: A grillezés idejének tíz percet ír a könyv, majd a cucc megfordítását javasolja és újabb 6-8 perc grillezést. Tíz perc (!) sütés éppen csak eltelik, amikor a sütő vidáman sípolva jelzi, hogy kész az előmelegítéssel. Vessünk újabb megvető pillantást a sarokban kushadó kézikönyv irányába.

Öt: Óvatosan nyissuk ki a sütő ajtaját, hiszen mégis csak 300 fok van odabent. Erős, nehéz pára szabadul ki odabentről. De nem füst. Az ennek ellenére bekapcsoló füstjelző sivítását szüntessük meg az ablak azonnali kinyitásával és gyors szellőztetéssel. (Aki azt hiszi, hogy a füstjelzőt, a rajta feltüntetett módon ki lehet kapcsolni, és egy székre állva azzal próbálkoznak, az halláskárosodást fog szenvedni!)

Hat: A lárma elültével szembesüljünk vele, hogy a grillezés kész. Megfordítás nélkül is finomra sült minden. A pudding így már ehetőbb, a krumpli és a hagyma isteni, a paradicsomból meg hiányzik az oregánó. Miközben csendben reménykedünk, hogy hamarosan nem kopogtat az ablakunkon kívülről egy, a létrája végén álló tűzoltó, lássunk neki az ételnek.

Jó étvágyat!

Ébredés

Nem akaródzik még kinyitni a szemem. Az álom már elpárolgott. A gondolataim ma úgy döntöttek, hogy nem szelíden, simogatva, hanem bakancsos lábbal széttaposva űzik el a képzelet világát az elmémből. Kár, pedig szeretek emlékezni arra, hogy mit álmodtam. Az első értelmes, saját gondolatom az - mint olyan sok esetben -, hogy „élek”. Még mindig. Az kinti fény a sötétítő és a lecsukott szemhéjam ellenére is bántja a szememet. Vagy csak képzelődöm? Ha napfény, akkor későre jár, ha a közvilágítás, az miért ilyen erős? Korán van még, ezt biztosan tudom. Aztán, még mindig lehunyt szemmel, próbálom kitalálni, milyen nap van. Kell-e munkába indulnom, vagy várhat-e még a felkelés egy picit. „Munkanap” - döntöm el. Számba veszem a teendőimet, és közben a telefonomért tapogatózom. Szeretem, amikor az ébresztőóra előtt kelek fel. Abban a hitben tart, hogy még nem lustultam el. Kikapcsolom az ébresztőt, s ha már a kezemben van a kütyüke, eljátszom a gondolattal, hogy küldök egy üzenetet egy családtagnak, barátnak, rég látott ismerősnek, hogy holnap ráérek, meglátogatom. Amíg azon gondolkodom, ki legyen, kintről a folyosóról idegen nyelvű kiabálást hallok. Egy mukkot sem értek belőle, de mégis tudom, hogy valaki egy másik valakit noszogat, mert el fognak késni. Magamra veszem a nógatást, aztán a papucsomat (gyenge szójáték, sajnálom, nemrég olvastam Bogdánt), és elindulok a fürdőbe. A tükrökben meglátva magam hirtelen a helyére kerül minden. Nem a kinti ordibálás volt idegen nyelvű ezen a helyen, hanem az én gondolataim. Nem megyek én holnap semmilyen rokonhoz, baráthoz, mert több száz kilométerrel odébb vannak. Vagyok. Még jó, hogy nem küldtem SMS-t. Aztán az egész átcsap egy déja vu érzésbe. Ezt az egész SMS dolgot már átéltem a héten egyszer. És ezt az egész ébredési folyamatot is sokszor végigjátszottam már az elmúlt két hétben. Benyitok a fürdőszobába. Mindkét villany ég. Elmosolyodom. Egyszer csak megváltozik ez is. És az ébredések is.

Palánk utca

Az épületkomplexum, amelyben lakom, egészen takaros kívülről. A belső tere is aranyos. Fák, díszavar, padok. Látszik, adtak a tereprendezésre, nem úgy, mint a budapesti lakóparkunkban. Az összképet azonban jelentősen rombolja, hogy közvetlen mellettünk egy befejezetlen építkezés van. Csupasz betonvasak merednek az ég felé, tizenhárom emeletnyi vakolatlan toronyház unatkozik szürkén. A két világ közti farost palánk pedig nem elválaszt, inkább hívogat. „Gyere, mássz át rajtam, lépj be a pusztulatba.” Ezt az érzést, amit akkor érzek, amikor egy nyüzsgő nagyváros közepén, a betondzsungelben hirtelen kihalt, néptelen területre érek, és azonnal megszáll az „egyedül vagyok a világon” révület metromantika* névvel illetem. Ha pedig az ilyen terület el van zárva előlem, azonnal jön a késztetés: menjek be, másszam át, küzdjem le. Sokszor hiszem azt, hogy ezt illik titkolni. De most is bebizonyosodott, nem vagyok egyedül.
Csütörtökön kezdték, két jómunkásember hatalmas feszítővasakkal nekiállt leszedni az OSB lapokat a tartójukról. Azt hittem, valami beindult, nemsokára folytatják az építkezést. De nem, csupán hegesztett, betonvas-kerítéssel magasították, erősítették meg a palánkot, és hatalmas KEEP OUT! táblával intettek mindenkit, hogy kívül tágasabb. Hogy ez mennyire nem mindennapi, misem bizonyítja, hogy szombaton két bámészkodó vizslatta a kerítést, és mivel a szomszédból léptem ki, engem kérdeztek, mi történt itt. Felhomályosítottam őket, hogy pár napja lakom itt, úgyhogy fogalmam sincs.

Aztán vasárnap megláttam őket. Ketten voltak, tizenhárom körüliek. Másztak. Ahogy minden fiatal mászik. Amikor belóg a sportpályára, kilóg az iskolából, lerövidíti az utat hazafelé, körtét csen a gazdától, átugrik a szomszédba rúgott labdáért... Míg a világ, világ. Talán még örültek is, hogy nem csupasz falapra kell mászniuk, hanem az acélrácsba kapaszkodva könnyebben jutottak át a kerítésen. A gyermek a lelkemben örült és integetett nekik. Ők észre sem vettek. Vagy ha igen, ellenséget láttak bennem – egy felnőttet. Mi vagyunk az ellenség, mert KEEP OUT táblákat teszünk a játszóterükre. Mert elrontjuk a játékukat. „Hajaj, a fiatalság vidám, ártatlan játékai.”**

* ezt a metropolisz-romantika akar lenni

** Astrid Lindgren: A nagymufti kincse

Kezdetek

Beköltözésem estéjén elmentem vásárolni. Vettem konyhai dolgokat, élelmiszert, szemeteszsákot. Aztán, amikor kipakoltam, szembesültem azzal, hogy mennyi minden kimaradt. Aznap egy előadás miatt későn értem haza, de nekiálltam kicsomagolni a legfontosabb elemeket. A hűtőt, vízforralót.

A második estén vásároltam tisztítószereket. És a legfontosabb bútorokat derekasan lepucoltam. Aztzán bekucorogtam egy sarokba és olvastam éjjelig.

Most ott tartok, hogy ezt nem folytatom minden áldott nap. A listám már kész, mi hiányzik még, hogy lakásnak nevezhessem ezt a helyet és az egyik hétvégi napon nagytakarítás következik, akár tetszik a buci fejemnek, akár nem.

Első képek

Még rendezetlenül, és még nem tőlem. Zömmel P készítette a 700 fontos fényképezőjével (most tessék irigykedni), mert annak a látószöge jobban befoadta a pici helyiségeket.

A hely, ahol élek

A lakhelyemre rosszat nem mondhatok. Ezt az elején leszögezem. A fenekem alá tolták, mire kijöttem le volt zsírozva, csak a papírokat kellett aláírnom. Fizetést is kapok majd annyit, hogy fizethessem. Mit mondhatnék rosszat?

Tényszerűen annyit, hogy helyileg az irodaház komplexum közelében épült, ahogyan sok más apartmanház is. Igényes, odafigyeléssel készült. A lakásom modern és teljesen felszerelt. Az épületben van biciklitároló. Az épület akadálymentes. A folyosók szőnyege süppedős. A bejárata modern. A közös udvar parkszerű. De az átadás, vagy igazi beindulás előtt üthetett be a válság, mert az összkép felemás. Minden kész, de a liften belül még ott a faborítás. Az alsó két szint (garázsok) lépcsőháza már burkolat nélküli. A garázs szinte csupasz beton.

(a liftben még ott burkolat)

A közvetlen szomszédságban egy befejezetlen építkezés szomorkodik. Szürke falak merednek az égnek, több tucat ablaknyílással bámulják az általunk belakott testvéreit. Megtudtam, már évek óta áll. Kiváló paintball vagy parkour helyszín lenne, illetve kiválóan sci-fi helyszín. A mi épületünk lakott ugyan, de a földszintjére álmodott üzletsorból semmi nem lett. Üresen konganak.

A munkahelyemre tíz perc alatt jutok el gyalog. De csak azért, mert a fékész épület telkét meg kell kerülnöm. Amúgy öt lenne. És végig félbehagyott épületek közt járok. Az egyik mellékes kis placcot a gördeszkások vették birtokba. Csövekből, rámpákból kiváló gyakorlópályát építettek maguknak. Ezen keresztül közelítem meg minden reggel az irodaházamat. Kedvem lenne ugrálva, szaltózva közlekedni a kiszögelléseken. No, majd pár hónap edzés és kicsit lengébb ruha. (És a szaltó akkor sem.) Van már terepem is. Utam egy nem túl forgalmas betonlépcsőn keresztül vezet. Egy hét alatt még senkit nem láttam ott. Elhatároztam, ezen fogok lépcsőzni. Már csak tornacipőt kell szereznem.

A lakásom modern és vadonatúj. Amíg nem illatosítom be, vagy nem kezdek füstölőzni, minden áthat az újlakás-szaga. Akárcsak három éve Budapesten. Csak ezt nem én rendeztem be. Készen van. Bár nem az én ízlésem, de el kell ismernem odafigyeléssel bútorozták be. Fekete és fehér és üveg. És - nem győzöm ismételgetni - új. A bútorokon, függönyökön még ott a gyártó cédulája. A konyhagépek nincsenek kicsomagolva. Van kenyérpirítóm, vízforralóm, mikróm, sütőm, tűzhelyem, mosogatógépem, hűtőm, fagyasztóm, mosógépem, szárítóm, porszívóm és vasalóm.

Az ágyam hatalmas. Az amerikai szállásom jut róla folyton eszembe. Ott is egyedül foglaltam el a dupla fekhelyet. Ott is vegyes érzésekkel aludtam el benne. Erről is lesz még írás. Ahogyan a fürdőszobáról is.

Beköltözés

Az apartman keresése még decemberben elkezdődött. Ám azt a bölcs tanácsot kaptam, hogy amit akkor kinéztem, felejtsem is el, valószínűleg elkél januárra. Majd a kijövetelem előtti héten vadászunk. Pontosan így történt. A kiszemelt apartman elment, került helyébe nem egy másik. Az áruk 900 és 1000 euró között. Per hó. Igen. És még vigasztaltak, hogy a gazdasági válság miatt ilyen olcsó.

Annakelőtte ugyanez a kategória 1300-1400 volt. A leendő cégemtől egy Lee nevű, általam még nem ismert személy (XA) kereste fel a címeket sorra, és küldte nekem a fényképeket. A kedvessége, az utánajárások zöme kezdett kényelmetlenné válni a számomra, így egy bizonyos apartmannál maradtam, amely a fényképek alapján a legjobban mutatott. Kértem, azt szerezze meg nekem.

Ezzel elkezdődött egy ördögi kör, melyből a mai napig nem sikerült kijutnom, bár már látszik a kiút. Nem szeretnék untatni senki, ezért csak nagyon röviden. Ahhoz, hogy legális munkaerő legyek ebben az országban, szükségem van egy ún. PPS számra (kb. az adószám és a TAJ szám együtt). Ahhoz, hogy ezt megkapjam, szükségem van egy itteni lakcímre. Ahhoz, hogy a lakbérleti-szerződést megkössük, és igazolni tudjam a lakcímemet, az ingatlanügynökség kérte a PPS számomat, munkaszerződésemet, bankszámlaszámomat. Amúgy bankszámla nyitáshoz szintén kell a PPS szám.

Sakk-matt.

Majdnem.

A főbérlő végre beadta a derekát. PPS, szerződés, bankszámla, telefonszám nélkül elfogadott albérlőként egyetlen feltétellel: én írom alá a szerződést. Ezt hétfőn délben ütöttük nyélbe. Ekkor ismertem meg Lee-t. (lásd Lee) Elmondták, mit és hogyan kell majd intézni. (Gáz, villany, internet) Kaptam kulcsokat. És ennyi. A fenekem alá lett tolva egy lakás. P volt olyan kedves és vett nekem egy starter kit-et, paplan, párna, huzat, némi élelmiszer, mosószerek, tányér, evőeszköz. Így akár aznap beköltözhettem volna, de P kislányának unszolására maradtam náluk még egy éjszakát. Könnyű a jó körülmények közt ellustulni.

Kedd este aztán végleg elfoglaltam a szállásomat.