Plázázom

No, most lenne jó egy fürdőszobamérleg. A saját súlyomra nem nagyon vagyok kíváncsi, de arra igen, mennyit hoztam haza. Két és fél kiló krumpli, egy kilónyi zöldség, nyolcvan deka husi, fél kiló kenyér, egy késkészlet, egy vágódeszka stb. Mindezt egyetlen a hátizsákban. Igaz, a tartalék pólómat már nem tudtam visszagyömöszölni bele, magamra húztam szépen, és a fényképező is a nyakamban jött visszafelé. Amikor elindultam, csak annyit terveztem, hogy biciklizem egy keveset, és a baloldali közlekedés tanulását összekötöm azzal, hogy felfedezem a már többek által ajánlott Dundrum nevű helyet. Persze, gondolhattam volna, hogy pláza. Most már tudom. Az igazság természetesen az, hogy nem csak pláza. Olyan, mint Dublin külterületei. Nagyon öreg, nagyon szép utcák közé vegyült modern épületek. Ígérem, még írok róla, mert tudom, csak egy szeletét láttam a helynek. Csakhogy a plázában a szokásos felhozatal közt ott van a szokásos Tesco, nekem pedig lapult a zsebemben egy csinos bevásárló lista. Természetesen itt is van Tesco Club kártya. Az enyém magyar változatát elhoztam ugyan, de a forintjaimmal és az összes otthoni törzsemberségemet szimbolizáló plasztik lappal együtt kitettem a bőröndömbe. Nem valószínű, hogy a magyar Tesco kártyát elfogadja az itteni gép, de egy próbát megér majd. (Vicces lenne, ha működne. Otthon 200 Forint után jár egy pont, itt pedig 1 Euro után. Végre lenne egy pici szeglete a világnak, ahol a nemzeti pénzünk erősebb lenne az európai valutánál.) A boltok közt természetesen a ruhaüzletek száma a legnagyobb. Lehet pfujolni, de egy cipőüzleten kívül egyikbe sem mentem be. Oda is csak azért, hogy belőjem a futócipők árát. A kedvencem is megvan már, az ESOMS nevű könyv és újságbolt.  És nem kis örömmel töltött el, hogy itt is van running sushi. De mindent a maga idejében. A plázában van mozi és McD-KFC-PH-TGIF sarok is, de külön bejáratú épületrészben. Így nem terjeng a gyorsbüféillat az üzletek közt. Az egyik sarokban épp zene volt. Az Ireland Got a Talent (itteni Megasz**r / X-F**ktor) egyik versenyzője mutatta meg élőben, milyen kincs rejtőzik a torkában, majd kérte a jelenlévők szavazatait. Operabetéteket énekelt és az én botfülem szerint tökéletes, kristálytiszta hangon. A plázát elhagyva megpróbáltam ugyan sétálni, felfedezni a jégpálya mögött bújkáló templomot, majd két keréken igyekeztem felderíteni a környéket, de a plusz kilók a hátamon arra ösztökéltek, hogy inkább induljak vissza. Dundrum nincs messze, sokszor fogok én még oda menni. Talán már holnap.

Ébredés

Nem akaródzik még kinyitni a szemem. Az álom már elpárolgott. A gondolataim ma úgy döntöttek, hogy nem szelíden, simogatva, hanem bakancsos lábbal széttaposva űzik el a képzelet világát az elmémből. Kár, pedig szeretek emlékezni arra, hogy mit álmodtam. Az első értelmes, saját gondolatom az - mint olyan sok esetben -, hogy „élek”. Még mindig. Az kinti fény a sötétítő és a lecsukott szemhéjam ellenére is bántja a szememet. Vagy csak képzelődöm? Ha napfény, akkor későre jár, ha a közvilágítás, az miért ilyen erős? Korán van még, ezt biztosan tudom. Aztán, még mindig lehunyt szemmel, próbálom kitalálni, milyen nap van. Kell-e munkába indulnom, vagy várhat-e még a felkelés egy picit. „Munkanap” - döntöm el. Számba veszem a teendőimet, és közben a telefonomért tapogatózom. Szeretem, amikor az ébresztőóra előtt kelek fel. Abban a hitben tart, hogy még nem lustultam el. Kikapcsolom az ébresztőt, s ha már a kezemben van a kütyüke, eljátszom a gondolattal, hogy küldök egy üzenetet egy családtagnak, barátnak, rég látott ismerősnek, hogy holnap ráérek, meglátogatom. Amíg azon gondolkodom, ki legyen, kintről a folyosóról idegen nyelvű kiabálást hallok. Egy mukkot sem értek belőle, de mégis tudom, hogy valaki egy másik valakit noszogat, mert el fognak késni. Magamra veszem a nógatást, aztán a papucsomat (gyenge szójáték, sajnálom, nemrég olvastam Bogdánt), és elindulok a fürdőbe. A tükrökben meglátva magam hirtelen a helyére kerül minden. Nem a kinti ordibálás volt idegen nyelvű ezen a helyen, hanem az én gondolataim. Nem megyek én holnap semmilyen rokonhoz, baráthoz, mert több száz kilométerrel odébb vannak. Vagyok. Még jó, hogy nem küldtem SMS-t. Aztán az egész átcsap egy déja vu érzésbe. Ezt az egész SMS dolgot már átéltem a héten egyszer. És ezt az egész ébredési folyamatot is sokszor végigjátszottam már az elmúlt két hétben. Benyitok a fürdőszobába. Mindkét villany ég. Elmosolyodom. Egyszer csak megváltozik ez is. És az ébredések is.

Enyiiiiim

Három üveg amúgy is leértékelt Uncle Ben's szószhoz adták.
Jöhet a sült-párolt zöldség és egyéb wokos finomság korszaka.

Bónusz: Ilyen márkanév nálunk nem létezhet, itt igen.

Momentumok

Az első reggelem
Kilépek a házból, felnézek az égre. Egy madár köröz fent. De nem galamb, vagy veréb. Egy sirály.

A lakáskulcs
Az ingatlanügynökség képviselője, egy nagyon elegáns, magára sokat adó fiatal hölgy, Nicole. (Hallod, Gyuri, nemcsak Párizs van tele tip-top nőkkel. :- ) Megkér, hogy az apartman kulcsát én vegyem le magamnak a kulcskarikáról. Ez ugyanis számára egy lehetetlen feladat a műkörmei miatt.

Az első vajas kenyér - alma reggelim
Déja vu. 2000. Los Gatos, California

A tenger
Másodszor vagyok itt. Ismerősként üdvözlöm. És mielőtt hátat fordítok neki, azt suttogom, amit a Dunának tettem harminc éven át: viszlát, még találkozunk.

Eső és madárdal

Azt hallom, hogy Magyarországon esik a hó és a nemzet ismét egyként reggeli tornára ragadtatja magát. Ki félkaros seprűvel, ki hólapáttal végez testmozgást. Kivéve a trehány szomszédokat, akik sohasem sepernek, csak sunyítva várják, hogy valaki helyettük is elvégezze. És ilyen disznó szomszédja mindenkinek van. Szóval, ismét csak a fél nemzet...

Miközben egyik felem annak drukkol, hogy essen tovább a hó, hogy síelni, snowboardozni szerető ismerőseim csúszhassanak, a másik azt kívánja, hogy többiek számára legyen kedvező az idő, akiknek már elegük van a télből, itt csendben tavaszodik. A múlt héten még itt is a fagy visszatértét ígérték, volt is hideg, pénteken havazott is (egy milliméternyit), vasárnap ellenben már beleizzadtam a télikatomba. Tegnap megvolt az első eső, és ezt külön kiemelném. Félre a sztereotípiákkal: nyolc egész napot töltöttem itt eső nélkül!

Ma reggel pedig madárfüttyre ébredtem. Január 26. Azt hiszem, itt vége a télnek.