A készülődést karácsony táján kezdtem el, és onnantól szinte minden munkanapra jutott valami intéznivaló, bürokracica, személyes dolog, munkahelyi feladat. És egyáltalán nem gondoltam arra, hogy majd március 10-e táján arra kell döbbennem, hogy nincs kokárdám. Mit tegyek? Ahhoz már késő, hogy küldessek valakivel postán. Nem maradt más hátra, minthogy a péntekemet és a hétvége mindkét napját az általam ismert üzletek, plázák, boltsorok végigjárásával töltöttem, ezúttal méterárut lesve. Bántam is én, ha három színű krepp-papírból, szövetből, keménypapírból is kell összeraknom, csak legyen.
Mármost egyrészt furcsa tapasztalat volt ilyen szemmel végigmenni a már félig megismert boltokon. Betérni az eddig mellőzött kreatív és hobbiüzletekbe. Másrészt szomorú tapasztalattal gazdagodtam. Krepp-papírból nincsen piros. Egyáltalán. Arra természetesen nem számítottam, hogy piros-fehér-zöld szalagot találok, de titkon reméltem, hogy narancs-fehér-világoszöldet igen, és akkor majd filctollal megoldom. Vagy sima fehéret és akkor szintúgy filccel megoldom. Nyista. Nuku.
Ez van, hosszú idő óta először, kitűző nélküli lesz az ünnep. A tisztesség és az ünnepélyesség természetesen a szívben lakozik, a kokárda csak a külső megjelenítése. De azért jó lett volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése