Megszámolnak

Udvarias plakát a liftben

Nem sokat pihennek a közügyek Írországban. Nemrég zajlottak az előrehozott választások, az új kormány fenekén még ott a tojáshéj, de már látom az első jelét annak, hogy komolyan gondolják, hogy gatyába rázzák az országot. Először is tisztába jönnek azzal, kik laknak itt. Ennek az egyetlen módja a népszámlálás. Tegnap reggel még semmi nyomát nem láttam. Délben hazaugrottam ebédelni, ekkor már ki volt ragasztva a felvonókban egy plakát: egy David nevű úriember mutatkozott be illendően, hogy majd meg fog keresni. Este már az ajtóm alatt becsúsztatott szórólap is várt ugyanezzel a szöveggel.

Egy órára rá a vacsorámat egy eleddig sosem hallott hang zavarta meg: az ajtócsengő. David állt a küszöbömön, bemutatkozott, elmondta a cenzus rendszerét. Szeretek tárgyilagos lenni, ezért mindenek előtt megkérdeztem, nem baj-e, hogy nem vagyok ír állampolgár. Természetesen nem baj. Nem az íreket, hanem az itt tartózkodókat írják össze. Bezony, ha valaki április tizedikén vendégeskedne nálam, őt is megszámolnák.

Miután illendően megkérdezte, hogy angol vagy ír nyelvű nyomtatványt kérek-e, rövidel megmutogatta, mit és hogyan kell kitöltenem, majd a kezembe nyomva a nyomtatványt távozott. Igen. Nem tolakodott be a lakásba, nem olvasta fel hangosan és érthetően helyettem a kérdéseket, de nem is próbált meg helyettem válaszolni rájuk ("Ugye közepesen keresnek?") illetve nem titkolt el kérdéseket. Miért mondom mindezt? Mert ezekre emlékszem a legutóbbi, 2001-es magyar népszámlálásból. A kérdezőbiztos ott trónolt a nappalink közepén. Noha ketten voltunk jelen, de hármunk helyett töltötte a kérdőívet és, mint utólag kiderült, ügyesen továbblapozta a vallási hovatartozásról szóló kérdéseket - ezeket, gondolom, a saját egyháza nevében utólag szépen kitöltöte.

2011 a népszámlálás éve. Tavasszal Írországban, ősszel Magyarországon. Azt hiszem, kis hazámnak még van ideje tapasztalatokat gyűjteni, tanulni és okulni az itteni lebonyolításból.

A kérdőív. Egy hét múlva gyűjtik be.