Harmadízben jöttem Dublinba. Legutóbb egy hónapja. Semmi különleges érzésem nem volt ezzel kapcsolatban. Két dolgot tartottam csupán észben. Megkérdeztem az Alpok hegyeit, hogy várják-e már Nórit, aki nemsokára hódeszkázni utazik közéjük. Azt recsegték a gleccsereikkel, hogy igen. Anglia felett pedig integettem Andinak, hiszen megígértem neki, bár nem tudom, pontosan merre is van Bristol. Mindegy, a kézmozdulataimat nem csak nekik szántam. Noel, Ancsa, Lily, Péter (Törökéktől). Juhúúú! Üdv mindenkinek odalent!
A leszállástól kezdve egy hatalmas déja vu volt az egész. P a reptéren várt, náluk aludtam, reggel a gyermekei dörömböltek az ajtómon és végeláthatatlanul szórakoztattak, oktattak, beszéltettek. Amíg csak el nem indultak iskolába. Mi pedig a munkába.
nagyon biztatóan alakult tehát minden. rövid kis összefoglaló! :)
VálaszTörlés