Nehezen szánom rá magam, hogy írjak, hiszen visszanézve a legutóbbi bejegyzéseket, láthatóan elhanyagoltam a blogot. Ez analóg azzal, hogy régi ismerőssel találkozva már nem mesélünk el apró-cseprő eseteket. "Jól vagyok" mondjuk, és megyünk tovább. Aztán jön a sokk, ami általában sosem valami kellemes és egyből beszélhetnékünk támad. Mennyire szánnivaló. De ilyenek vogymunk.
Jöjjön hát a sokk. Megjártam hát a kórházat én is. Koromnál fogva csak idő kérdése volt. Azért kihagytam volna még egy ideig. Most már elmondhatom, hogy az életben kaptam infúziót, éjszakáztam kórházi ágyon. Az egésznek nyilván abból a szempontból van közlési értéke, hogy mindezt az ír kórházi rendszer két végében tettem. Jöhetne a bezzegisztán (nem fog) és a moralizálás. A lényeg, hogy nyitott szemmel járva a világot, tudtam ám minderről, ezért megint csak a szokásos érzés, hogy furcsa volt belülről látni: mennyire igaz minden, amit eddig csak hallomásból...
Úgy kezdődött, hogy nem fájt csak ha nevettem. Meg ha köhögtem, ásítottam, csuklottam. Egyszóval minden lélegzetvétel. Bizonyos (ülő) pozitúrában nem, de aztán, amikor megpróbáltam lefeküdni aludni. No azt nem kívánom senkinek. Amikor elkéredzkedtem a főnökömtől, ő karon fogott és elvitt a legközelebbi kórházba, mondván, hogy kilyukadt a tüdőm. Ő márcsak tudja, neki is ez volt. Ha nem tette volna belém az ideget, erősebben tiltakoztam volna, mert eddigre már volt időpontom egy GP-nél (kb. háziorvos), de ő ragaszkodott a mielőbbi ellátáshoz.
Egy
Az említett kórház a magánszektor egy jeles képviselője volt. Annak minden jellemzőjével. Viszonylag gyors, kedves, precíz hozzámállás. Szinte azonnali vérvétel, mellkas-röntgen, EKG és elég hamar megjelent a doktor bácsi is, aki diagnosztizált (lung infection, tüdőgyuszi). Egyből elrendelt egy intravénás antibiotikumot, infúziót és legalább két éjszakát náluk. Ha valaki még nem tudná, annak elmondom, mindezt azért, mert minden egyes vizsgálat, belém nyomott cucc súlyos tételként jelenik meg a számlán. Fél havi fizetésem hagytam ott, eltöltött éjszaka nélkül. Annak az ára 2500 euró lett volna plusz a kezelések, vizsgálatok. Több, mint kéthavi lakbérem éjszakánként.
A módszer neve a tankönyveknek "láb az ajtóban", amikor az ügynök beteszi a lábát az ajtórésbe és utána nehéz levakarni. Ennak a kórházi megfelelője a "kanü a karban". Amikor közöltem, hogy nincs pénzem minderre, bután néztek, hogy dehát már bennem van a csap, meg már elkezdték a kezelést stb. A filmeken általában az elszánt hősök nemtörődöm eleganciával tépik ki magukból a kórházi csöveket. Én sokáig szemeztem az enyémmel a karomban és biztos voltam benne, ha megpróbálnám magam kihúzni, valószínű a felénél elájulnék.
A doki bácsi, miután megtudta, hogy elmennék, egy másodpercet sem vesztegetett többé rám. Az ítéletet mindenkire magára bízom. Ez, az emberség legkisebb szikráját nélkülöző vérprofizmus, nem sokakat hagyhat hidegen. Szeretném elmondani, hogy mindemellett a hely nagy előnye, hogy nem hagyják az embert magára. Akárhol is ücsörögtem, várakoztam, körülbelül negyedóránként mindig odajött valaki és mondott pár szót. Néha csak annyit, hogy "már nézik a röntgenemet, de még várnak egy konzulensre", de valamit. Azaz éreztették, hogy nem vagyok elengedve. Sokszor kilógott a lóláb, de akkor is jól esik. (Amikor az ember beteg és egyedül van, mások a mércéi.) A másik, akit megemlítenék, a magyar sebész. Azért rángatták hozzám, hátha kell tolmács (bár ekkor már túlvoltam pár vizsgálatom és tollba mondtam az esetemet), és amikor kiderült, hogy nincs rá szükség, akkor is vissza-visszajött beszélgetni. S rajta nem éreztem, hogy kötelességből.
Kettő
Részletekkel nem terhelve a kedves olvasót, ott folytatom, hogy másnap jelentkeztem a legközelebbi közkórház ügyeletén. Eme intézmény lehetne egy "Bezzegisztán" bejegyzés alapja. De nem lesz. Csak közlök dolgokat. Amilyen hamar csak lehet a felvevő orvoshoz kerültem. Elmondtam mindent, azt is, hogy már megállapították, mi a bajom és csak a kúrát kéne foytatni. De nem hatotta meg őket. Kaptam egy ágyat a folyosón és ugyanazokat a vizsgálatokat, melyekez az előző nap, csak épp itt órákon át elhúzva.
Nem nagyon bántam. Ha nem mozogtam, nem fájt és az újságíró szemnek érdekes volt látni a sürgősségi ellátó forgatagát. Közvetlen szomszédomat nem mentősök, hanem tűzoltók hozták. Nyakmerevítőt kapott és a hordágyhoz szíjazták, hogy ne tudjon mozogni. Később az orvos vizsgálta, hogy tudja-e mozgatni minden végtagját, a medencéjét. Szegényt, rázta a hideg. Már épp ráadtam volna a felsőm, amikor hoztak neki takarót. A figyelem tehát itt is megvolt, csak szétaprózva több tucat beteg közt. Később megjelent a lány barátja, sokat beszélgettek (szerintem lengyelül). Aztán a fiú a telefonján összetört autók képét mutogatta a mozdulatlanságra kárhoztatott lánynak. Valószínű az egyikből vágták ki őt a tűzoltók. Magamban nagy baromnak könyveltem el a hímet. De hát ez van. (Néha egy barom is jobb a bajban, mint egyedül szenvedni.)
Főnököm megnyugtatott, hogy szombat lévén ennél cifrábbakat fogok látni. Estefelé valóban érkeztek a foci és GAA meccsekről összetört, vagy csak sokkban levő sportolók. De kocsmai verekedés áldozatai, ahogyan azt feljebbvalóm vizionálta, nem.
A kórházról lassan megértettem valami. Ez egy egyetemi kórház. Nagyon sok a gyakornok és a fiatal orvos. Lelkesek, energikusak, teszik a dolguk. Ezért hát a sok pontos, precíz vizsgálat. Mindegyikük elgyakorolta rajtam, amit tudott. Amikor rutindologról volt szó, begipszelni egy törött lábat, azt azonnal meg is csinálták. De kérdéses esetekben, pl. velem, meg kellett várniuk egy gyakorlott professzort. Négy körül jött meg a dokim. Egy Stephen Fry kinézetű és kedéjű ürge. Szerinte is a mellkasommal van a gond és folyadék van a tüdőmben, azért a fájdalom. Kaptam valmi brutál fájdalomcsillapítót és a szokásos intravénás baciölőt. Nem tudom, mi volt a cucc, de negyed óra múlva már kint a napsütésben mészkáltam, annyira nem éreztem fájdalmat.
Este tízkor kaptam ágyat egy pici szobaféleségben. De a gyógyszeremet elfelejtették. Éjfélkor ébredtem arra, hogy elmúlt a fájdalomcsillapító és üvöltenem kell picit a kíntól. Hajnal kettőig kint a folyosó egyik székén ücsörögtem, figyelve az éjjeli műszakot. Enyhébb, de ugyanolyan pergős. Kettő után megjelent az ápoló és a függöny mögött engem keresett. Meghozta az elfeledett gyúgyszereim. Valamint felvittek egy kórterembe.
A kórtermi élet tipikus volt. Járni alig tudó, de életükért derekasan küzdő sorstársak. Számszenrint hárman. És az ajtón nagy robajjal bevágódó, harsányan köszönő és vidáman társalgó kerekesszékes kolléga, akinek a minap vágták le bal lábát térd alatt de valamiért kötelességének érzi, hogy végighaknizza a kürtermeket és jókedvet csempésszen a dermedt légkörbe.
Fájó szívvel hagytam őket ott, de a fájdalomcsillapítóknak hála, tudtam mozogni. Úgy véltem, más, jobban rászoruló elől nem kéne elvennem a kórházi ágyat.
Otthon
A lábadozás még két hétig tartott. Ma már parkrunoztam és bicikliztem. Még fárasztó minden, de már jön vissza az erőm. Örök igazság, hogy ha csak lehet, ne legyünk betegek. Én is így vagyok vele. (Mondjuk így:) kirpóbálni jó volt, elég volt, most újabb öt évig jó lenne nem újra bekerülni semmivel.
2016. április 30., szombat
2015. december 29., kedd
Karácsonyi kiruccanás
Ez eredetileg egy magán-email folyam volt, de tulajdonképpen miért ne kerülne fel ide is?
--
Előszó: emlékszem, azt mondtad nekem, hogy valaki úgy jellemezte Írországot, hogy van Dublin és minden más vidék.
Donegal megyében vagyunk egy Killybegs nevű városkában. 1300 ember lakja, de mégis nagyon fontos hely. Ugyanis egy öbölben fekszik, ide futnak be a halászhajók. Több tucatot számoltam. A "falu" két végén halfeldolgozó, körülötte pedig rengeteg hűtőház. Amikor először voltam itt nyáron, akkor a hajók dízelbűzével keveredő halszag miatt úgy írtam le, hogy a város szaga olyan, mint az éppen sülő rántott halé.
Igen, hotelt mondtam. A városka méretéhez képest rengeteg sok a hotel és B&B (magyarul modjuk "motel". Azt jelenti "bed and breakfast", "ágy és reggeli"). Ez annak köszönhető, hogy a környéken akad jópár gyönyörű esküvőhelyszín és a násznép itt száll meg, valamint igen sűrű az átmenő turistaforgalom. A Wind Atlantic Way-nek nevezet turistaút mellett vagyunk. Rengeteg gyönyörű beach, vízesés, hegyhát várja, hogy az arra kíváncsiak felkeressék. (Ezen a vonalon fekszik a Skellig Michael is, a komor sziget az új Star Wars film legvégéről.) Mi egy szuper kis fürdőhelyen voltunk (Silver Strand a neve, bizonyítva, hogy itt is ismerik ezt a szót, bár a beach az általánosan elterjedt) valamint felkerestünk egy vízesést, ahol inkább az odavezető út volt a kalandos és érdekes, nem maga a zuhatag.
Emiatt viszont kimaradt a karácsonyi úszás. Valahol nem bánom, valahol bánom. Így is jól telt a nap. Gyönyörű a vidék a nyers vonalaival, érintetlenségével.
Este pedig table quiz (de az itteniek szava járásával pub quiz). Nem tudom, otthon mennyire látni ilyet, ha máshol nem ilyen kisvárosi tévésorozatban (most hirtelen a Gilmore Girls jut eszembe). Ahol a pici város lakói mind ismerik egymást, van ilyen közgyűlésük, ahol mindenki kiadja a mérgét a másikkal, de egyébként közösen csinálnak mindenfélét. Ez a kvíz pont ilyen hangulatú volt számomra. Összegyűlt szerintem jó kétszáz ember. Csapatokat alkottunk, körbeültük az asztalokat, kaptunk papírlapokat a válaszoknak. Aztán elkezdődött a játék. Fordulónként tíz kérdés teljesen vegyesen. A fele sajnos ír vonatkozású, a másik fele zömmel olyanoknak való, akik naponta több órát tévéznek, és volt néhány általános műveltség. De nem csak szóbeli kérdés volt. Voltak fotók és fel kellett ismerni, ki van a képen, vagy - illően az ünnephez - karácsonyi dalok felismerése.
Tíz kérdés egy forduló. A válaszadásra van némi plusz idő a kérdések után. Ezalatt a csapatok megpróbálnak tisztesen válaszokat cserélni (A "melyik az a főváros, melynek neve az ország előző fővárosának nevének anagrammája" válaszért cserébe megmondjuk "Christiano Ronaldo ki után kapta a nevét".), vagy megpróbálnak trükkel válaszokat kicsikarni. A haveromat behúzták a csőbe. Csajok: "Mi volt a hatos kérdés?" Ő pár sör után már így felelt: "Idén milyen versenyt nyert Miss Fülöp Szigetek". A miss nem volt része a kérdésnek, ezzel elszólta magát. De nem ritka a kémkedés sem, átmenni másik asztalhoz "csevegni", közben lelesni a papírjukat. És ennek ellentéte a hamis információ szórása is része a játéknak. ("Mi Törökország fővárosa?" kérdésre hangosan Istanbult mondani.)
Az egész egy laza társasjáték. Az igazi célja nem a győzelem, hanem a közösségi szórakozás. Közben persze mennek a körök, mindenki issza a magáét. A hangulat parádés. Főleg az ír vonatkozású kérdések aratnak sikert. Mi volt rövidebb. XY ír boxoló kiütéses győzelme (13 másodperc) vagy a fény útja a napról a Földig. Ki mondta XY politikusról, hogy egy "hisztis p*csa (bocsánat)". Ki volt a műsorvezető, aki Galwayből a vihar közepéről tudósított. Apropó vihar. Mint mondtam, most év végén nagyon sok a 100kmh feletti erősségű vihar. S most már nevük is van. Az egyik kvíz kérdés az volt, hogy soroljuk fel az eddigi öt vihart (sajnos F, mint Frank a héten várható, még az év vége előtt). Ekkor kerültek elő minden asztalnál a google-lel felfegyverzett telefonok. Ami aztán agyon is csapta a játékot. Mindenhol csaltak, pedig igazán nincs miért. A nyertesek egy italt kapnak. Ami a nevezési díj (5EUR) ára kb. Ennél sokkal többet megisznak és a nevezés pedig jótékonyságra megy, ahogy a tombola is.
A tombola is érdekes volt, ugyanis az emberek maguk hozták a nyereményeket. Egy üveg ital, egy utalvány a helyi szépségszalonba, egy nagy doboz csoki. Mind becsomagolva. Szóval aki hozott ajándékot, sorsjegyet vett és nyert, az maximum kb elcserélte az ajándékát valaki máséval. Mint a Secret Santa. De még egyszer, a lényeg nem ez, hanem a közösségi szórakozás és az adakozás. Az egész kvízt egyébként a helyi postamester szervezi, akinek sok ideje van (a posta, mint a válágon mindenütt, egyre kevesebb forgalmat bonyolít). Mindezt ingyen teszi. A mikrofonja sokszor gerjed. A felismerendő zenéket kazettás magnóról játsza. Az egésznek van valmi múltba fordító hangulata, amatőr varázsa. Mint a kezdő tévés műsor volt a váci tévében a kilencvenes években. Ám eközben olyan kérdéseket tesz fel, hogy "2015. október 31 melyik filmben játszott fontos szerepet". Amikor a válaszokat felolvassa, azt mondja "Vissza a jövőbe". A pub egyik fele csalódottan sóhajt, a másik, fiatalabb fele örömittasan felkiált "Yeeeah", és ekkor a játékmester hozzáteszi "... második rész". És akkor mind az asztalra csapunk, mert a kettest nem tettük a név mögé. Aztán mindenki felnevet hangosan.
Ilyen lehet az élet errefelé. Mindenki mindenkit ismer, esténként pub, péntekenként kvíz (a mostani karácsony miatt tolódott), rengeteg pletyka, ármány, vidámság, együtt örülés és sírás. Minden, ami elveszik a nagyvárosokban, vagy átalakul klubboká, amik jók, csak ritkán téved be idegen, mint mi. Őszintén: élveztem és jó volt, de hosszú távon nem bírnám itt.
Már csak azért is, mert ugye kilógok a sorból azzal, hogy nem iszom. Magyarországon durvábban beszólnak, itt elfogadják, de azért jelzik, hogy kívülállónak tekintenek. Én meg minden ilyen alkalommal azt érzem, hogy lehet, hogy életemben egyszer rászokok az alkoholra, de nem ezek miatt az emberek miatt fogok. Cserébe azt kapom, amíg ők kiheverik az éjszakákat én reggel totálisan üres utakon tudok futni, a birkák rezignáltan megbámulnak, a néptelen apró beach-ek (kettőt is találtam) hangulata feltölt. Jó volt itt, de már pár óra és megyek vissza a nyüzibe.
--
Előszó: emlékszem, azt mondtad nekem, hogy valaki úgy jellemezte Írországot, hogy van Dublin és minden más vidék.
Donegal megyében vagyunk egy Killybegs nevű városkában. 1300 ember lakja, de mégis nagyon fontos hely. Ugyanis egy öbölben fekszik, ide futnak be a halászhajók. Több tucatot számoltam. A "falu" két végén halfeldolgozó, körülötte pedig rengeteg hűtőház. Amikor először voltam itt nyáron, akkor a hajók dízelbűzével keveredő halszag miatt úgy írtam le, hogy a város szaga olyan, mint az éppen sülő rántott halé.
Az első
alkalom Kevin és Deridra esküvője volt.
Most a lány édesanyjánál vagyunk, aki egyedül él egy nagy házban.
Többször elmesélte, hogy amikor ide költöztek, alig pár ház volt a falu,
utána épültek az ipari épületek, utak. Dolgozott itt, ott, de nem bírta
a várost sosem. Neki jó itt. Ahogy mesél, ugyanazt érzem, mint én
Váccal kapcsolatban. A régi városkép jobb volt. A régi emberanyag jobb
volt. "Hol van a ház, ami a sarkon állt..."
A városka egyébként most, karácsonykor egészen más. A hajók pihennek, s nem csak csendben ringanak a dokkjukban, hanem pici karácsonyi fények is villognak az árbocaikon. S mivel hal nem érkezik, az üzem is áll. Meglepően tiszta a levegő. Már a múltkorihoz képest. Az idő viszont nem jó. Szürke, nyomasztó. Napot nem láttunk már hetek óta, ellenben öt erős vihar is megtépte az országot november óta. Láttuk a hírekben, hogy Angliában, Skóciában rosszabb a helyzet. Karácsonykor is építették a gátakat az áradások miatt.
A környéket már nyáron felderítettem. Nem volt nehéz. Pár bolt, meglepően nagy számú szépségszalon. A pubok száma öt. Ez nagyon fontos az itteniek. Messze múltba révedő tekintettel emlegetik, hogy volt ez a szám hét is hajdanában danában. A pub szót kell használnom. Több, mint otthon egy kocsma, de kevesebb, mint egy bár. Ahol ma este voltunk, az például egy hotel, mi úgy mondanánk bárja, de az ittenieknek csak pub.
A városka egyébként most, karácsonykor egészen más. A hajók pihennek, s nem csak csendben ringanak a dokkjukban, hanem pici karácsonyi fények is villognak az árbocaikon. S mivel hal nem érkezik, az üzem is áll. Meglepően tiszta a levegő. Már a múltkorihoz képest. Az idő viszont nem jó. Szürke, nyomasztó. Napot nem láttunk már hetek óta, ellenben öt erős vihar is megtépte az országot november óta. Láttuk a hírekben, hogy Angliában, Skóciában rosszabb a helyzet. Karácsonykor is építették a gátakat az áradások miatt.
A környéket már nyáron felderítettem. Nem volt nehéz. Pár bolt, meglepően nagy számú szépségszalon. A pubok száma öt. Ez nagyon fontos az itteniek. Messze múltba révedő tekintettel emlegetik, hogy volt ez a szám hét is hajdanában danában. A pub szót kell használnom. Több, mint otthon egy kocsma, de kevesebb, mint egy bár. Ahol ma este voltunk, az például egy hotel, mi úgy mondanánk bárja, de az ittenieknek csak pub.
Igen, hotelt mondtam. A városka méretéhez képest rengeteg sok a hotel és B&B (magyarul modjuk "motel". Azt jelenti "bed and breakfast", "ágy és reggeli"). Ez annak köszönhető, hogy a környéken akad jópár gyönyörű esküvőhelyszín és a násznép itt száll meg, valamint igen sűrű az átmenő turistaforgalom. A Wind Atlantic Way-nek nevezet turistaút mellett vagyunk. Rengeteg gyönyörű beach, vízesés, hegyhát várja, hogy az arra kíváncsiak felkeressék. (Ezen a vonalon fekszik a Skellig Michael is, a komor sziget az új Star Wars film legvégéről.) Mi egy szuper kis fürdőhelyen voltunk (Silver Strand a neve, bizonyítva, hogy itt is ismerik ezt a szót, bár a beach az általánosan elterjedt) valamint felkerestünk egy vízesést, ahol inkább az odavezető út volt a kalandos és érdekes, nem maga a zuhatag.
Emiatt viszont kimaradt a karácsonyi úszás. Valahol nem bánom, valahol bánom. Így is jól telt a nap. Gyönyörű a vidék a nyers vonalaival, érintetlenségével.
Este pedig table quiz (de az itteniek szava járásával pub quiz). Nem tudom, otthon mennyire látni ilyet, ha máshol nem ilyen kisvárosi tévésorozatban (most hirtelen a Gilmore Girls jut eszembe). Ahol a pici város lakói mind ismerik egymást, van ilyen közgyűlésük, ahol mindenki kiadja a mérgét a másikkal, de egyébként közösen csinálnak mindenfélét. Ez a kvíz pont ilyen hangulatú volt számomra. Összegyűlt szerintem jó kétszáz ember. Csapatokat alkottunk, körbeültük az asztalokat, kaptunk papírlapokat a válaszoknak. Aztán elkezdődött a játék. Fordulónként tíz kérdés teljesen vegyesen. A fele sajnos ír vonatkozású, a másik fele zömmel olyanoknak való, akik naponta több órát tévéznek, és volt néhány általános műveltség. De nem csak szóbeli kérdés volt. Voltak fotók és fel kellett ismerni, ki van a képen, vagy - illően az ünnephez - karácsonyi dalok felismerése.
Tíz kérdés egy forduló. A válaszadásra van némi plusz idő a kérdések után. Ezalatt a csapatok megpróbálnak tisztesen válaszokat cserélni (A "melyik az a főváros, melynek neve az ország előző fővárosának nevének anagrammája" válaszért cserébe megmondjuk "Christiano Ronaldo ki után kapta a nevét".), vagy megpróbálnak trükkel válaszokat kicsikarni. A haveromat behúzták a csőbe. Csajok: "Mi volt a hatos kérdés?" Ő pár sör után már így felelt: "Idén milyen versenyt nyert Miss Fülöp Szigetek". A miss nem volt része a kérdésnek, ezzel elszólta magát. De nem ritka a kémkedés sem, átmenni másik asztalhoz "csevegni", közben lelesni a papírjukat. És ennek ellentéte a hamis információ szórása is része a játéknak. ("Mi Törökország fővárosa?" kérdésre hangosan Istanbult mondani.)
Az egész egy laza társasjáték. Az igazi célja nem a győzelem, hanem a közösségi szórakozás. Közben persze mennek a körök, mindenki issza a magáét. A hangulat parádés. Főleg az ír vonatkozású kérdések aratnak sikert. Mi volt rövidebb. XY ír boxoló kiütéses győzelme (13 másodperc) vagy a fény útja a napról a Földig. Ki mondta XY politikusról, hogy egy "hisztis p*csa (bocsánat)". Ki volt a műsorvezető, aki Galwayből a vihar közepéről tudósított. Apropó vihar. Mint mondtam, most év végén nagyon sok a 100kmh feletti erősségű vihar. S most már nevük is van. Az egyik kvíz kérdés az volt, hogy soroljuk fel az eddigi öt vihart (sajnos F, mint Frank a héten várható, még az év vége előtt). Ekkor kerültek elő minden asztalnál a google-lel felfegyverzett telefonok. Ami aztán agyon is csapta a játékot. Mindenhol csaltak, pedig igazán nincs miért. A nyertesek egy italt kapnak. Ami a nevezési díj (5EUR) ára kb. Ennél sokkal többet megisznak és a nevezés pedig jótékonyságra megy, ahogy a tombola is.
A tombola is érdekes volt, ugyanis az emberek maguk hozták a nyereményeket. Egy üveg ital, egy utalvány a helyi szépségszalonba, egy nagy doboz csoki. Mind becsomagolva. Szóval aki hozott ajándékot, sorsjegyet vett és nyert, az maximum kb elcserélte az ajándékát valaki máséval. Mint a Secret Santa. De még egyszer, a lényeg nem ez, hanem a közösségi szórakozás és az adakozás. Az egész kvízt egyébként a helyi postamester szervezi, akinek sok ideje van (a posta, mint a válágon mindenütt, egyre kevesebb forgalmat bonyolít). Mindezt ingyen teszi. A mikrofonja sokszor gerjed. A felismerendő zenéket kazettás magnóról játsza. Az egésznek van valmi múltba fordító hangulata, amatőr varázsa. Mint a kezdő tévés műsor volt a váci tévében a kilencvenes években. Ám eközben olyan kérdéseket tesz fel, hogy "2015. október 31 melyik filmben játszott fontos szerepet". Amikor a válaszokat felolvassa, azt mondja "Vissza a jövőbe". A pub egyik fele csalódottan sóhajt, a másik, fiatalabb fele örömittasan felkiált "Yeeeah", és ekkor a játékmester hozzáteszi "... második rész". És akkor mind az asztalra csapunk, mert a kettest nem tettük a név mögé. Aztán mindenki felnevet hangosan.
Ilyen lehet az élet errefelé. Mindenki mindenkit ismer, esténként pub, péntekenként kvíz (a mostani karácsony miatt tolódott), rengeteg pletyka, ármány, vidámság, együtt örülés és sírás. Minden, ami elveszik a nagyvárosokban, vagy átalakul klubboká, amik jók, csak ritkán téved be idegen, mint mi. Őszintén: élveztem és jó volt, de hosszú távon nem bírnám itt.
Már csak azért is, mert ugye kilógok a sorból azzal, hogy nem iszom. Magyarországon durvábban beszólnak, itt elfogadják, de azért jelzik, hogy kívülállónak tekintenek. Én meg minden ilyen alkalommal azt érzem, hogy lehet, hogy életemben egyszer rászokok az alkoholra, de nem ezek miatt az emberek miatt fogok. Cserébe azt kapom, amíg ők kiheverik az éjszakákat én reggel totálisan üres utakon tudok futni, a birkák rezignáltan megbámulnak, a néptelen apró beach-ek (kettőt is találtam) hangulata feltölt. Jó volt itt, de már pár óra és megyek vissza a nyüzibe.
2015. október 3., szombat
Esküvők közt
Az öböl parti falu, ahol megszálltunk, nem hal szagú. Rántott hal szagú. A tenger és hajnalban kifogott gyümölcseinek össze nem keverhető bukéja keveredik a fáradt olaj (dízel) kimoshatatlan odórjával, ám az egészre rátelepszik valami más is. Mintha a hajókon nem csupán kifognák és megtisztítanák a halakat, hanem egyből elősütnék, paníroznák és gyorsfagyasztanák, hogy a hat órára már nyitva levő piacon azonnal a hűtőházaknak adják el.
Sok rövid móló. Yacht, hétvégi hajócska egy sem. Csupa testes halászbárka. Úszásra - akármennyire is kecsegtettek az itteniek, hogy hosszam a neoprént - biztosan nincs lehetőség. De másra sem nagyon. Reggeli futásom során megpróbáltam a parton, de nem a műúton maradni. Lehetetlen feladat. Magánterület itt, sűrű bozótossal elzárt szakasz amott.
Ahogyan tavalyi kerry látogatásunkból okultam, ezek a települések arra szolgálnak, hogy az itteniek megkeressék a kenyerüket és az ide látogatóknak csupán szállást adjanak. A programlehetőségekhez autóba, de minimum kerékpárra kellene pattanni.
Esküvőre jöttünk egyébként. Killlybegsben, Donegal megyében vagyunk. A legszebb partú megye Írországban. A szörfösök zöld szigeti paradicsoma. Ebből persze semmit sem látunk ezen a hétvégén. Puccparádé, mosoly-áradat és az ifjú pár.
Lesz tehát indok visszajönni ide valamikor. Talán jövőre.
.
Sok rövid móló. Yacht, hétvégi hajócska egy sem. Csupa testes halászbárka. Úszásra - akármennyire is kecsegtettek az itteniek, hogy hosszam a neoprént - biztosan nincs lehetőség. De másra sem nagyon. Reggeli futásom során megpróbáltam a parton, de nem a műúton maradni. Lehetetlen feladat. Magánterület itt, sűrű bozótossal elzárt szakasz amott.
Ahogyan tavalyi kerry látogatásunkból okultam, ezek a települések arra szolgálnak, hogy az itteniek megkeressék a kenyerüket és az ide látogatóknak csupán szállást adjanak. A programlehetőségekhez autóba, de minimum kerékpárra kellene pattanni.
Esküvőre jöttünk egyébként. Killlybegsben, Donegal megyében vagyunk. A legszebb partú megye Írországban. A szörfösök zöld szigeti paradicsoma. Ebből persze semmit sem látunk ezen a hétvégén. Puccparádé, mosoly-áradat és az ifjú pár.
Lesz tehát indok visszajönni ide valamikor. Talán jövőre.
.
2015. február 28., szombat
Gondolatfolyam
Belépéskor azt mondja a tábla, hogy "Ácsi, haver. Mielőtt továbbmégy, fertőtlenítsd a kezedet! Ha megteszed, abból senkinek semmi baja nem lehet. De ha nem..." Persze az ismerkedés nem itt kezdődik. A kórház kerítésén belül mindenütt jól hallhatóan hangosbemondó sorolja a tudnivalókat. Kerékpártároló van bőségesen. És fedett! Kár, hogy emiatt a dohányosok használják. Valamiért a begyükben vannak az egészségesen élő futók és kerékpárosok.
Aztán úton a bejárathoz egy tábla bontakozik ki egyre kevésbé látó szemeim számára. Ha ön megfázott, köhög, influenzás... "No" - ítélkezem csípőből, helytelenül - "itt is a reklám, mindenütt a reklám". De nem! A mondat így végződik: ... akkor kérjük ne látogassa a kórházat. Ezután jön a kézmosó. Négy darab, rögtön a forgóajtó után. De aztán ötméterenként a falakon mindenütt. Komolyan veszik.
Első utam a vécébe vezet: utcai ruhát kell öltenem. A helyiség tágas és világos. Azt leszámítva, hogy neon kék fényben úszik. A láthatósági mellényem és csíkjaim természetfeletti színnel világítanak. :) Tudom ám, mi az oka. Nem tesz vidámmá. (A magukat szúró drogosok ennél a fénynél nem látják a kék vénájukat, nem tudják magukat fecskendezni.)
A recepció hatalmas. A nap vége felé egy ember van itt, de látható, hogy nap közben többen látják el a feladatot. A számítógépbe pötyögve azonnal megmondja, melyik szárnyban fekszik, akit keresek. Odébb egy tájékoztató fény-ember. Még nem három dimenziós, mint a filmekben, de valódi méretű, konszolidált nő-alak, aki nyugodt angolsággal ismétli a tudnivalókat, attól függően, hogy mely menüt választja a látogató a gombsorról. Az előtér kulturált. Rengeteg ülőhely és növény.
Azt értem, hogy a Maguire Ward-ra kell mennem, de nem tudom, merre. A recepciós elmondhja, hogy hívjam a liftet, nyomjam meg a hármas gombot és ott ki lesz írva. Itt ér a meglepetés. Nyolc (!) lift van. Szinte másodpercenként nyílik valamelyik ajtaja.
A beteg szint már más hangulatú. Kevésbé világos. Használt. És betegek. Minden ajtó mögött. Mej ajtók itt is nyitva vannak, ígyhát az elhaladó óhatatlanul látja mások kisebb - de inkább nagyobb - gondjait. Megtalálva a szárnyat, útbaigazítást kérek. A betegek nevei filccel egy white board-ra vannak írva. Itt már nincs számítógépes rendszer. De a barátom karján ott a vonalkód. Amikor más részekre kerül, ott nyomon követik pontosan.
Sokat beszélünk. Nem vagyunk közeli barátok, de láthatóan jól esik neki a látogatás. Nincs tévéje és könyvet, újságot sem látok a szobában. Modern kor modern embere. A telefonja tökéletesen elég számára. A szoba kopott. Nem tudom megítélni, mennyi idős, látszik, hogy időnként lefestik és tisztán tartják, de funkcionális. Megtudom, hogy itt sincs elég kerekes szék, néha sokat kell várni, hogy egy ápoló felbukkanjon. De az ellátás rendben van. (Mert a biztosító fizeti.)
Kifelé menet óhatatlanul is felmerül bennem a látogatásom a Váci kórházban és szakrendelőben pár hete, decemberben. Lerobbant épület, melyet gyermekkorom óta alig tataroztak. Talán sohasem. Az ajtók de még a kilincsek is ugyanazok, mint a hetvenes években. Parkoló a kerítésen belül nincs. Kint lehet megállni köztéren. Ahol a közterület-felügyelet ügyesen kihelyezett táblákkal csapdába ejti és naponta bírságolja azokat, akik figyelmetlenül parkolnak. Ha igazán zavarnának az ott álló autók, elkertenék azt a részt. De nem zavarnak senkit. Egyszerűen arról van szó, hogy minden nap 4-5 autóstól be lehet hajtani ugyanazt az összeget. Lásd még Gundel étterem előtti rész Pesten. Velem is megtették. Fontosabb volt nagymamámat minél előbb orvos elé vinnem, mint mindkét irányból figyelmesen elolvasni minden táblát és feliratot.
Kerékpár tároló van. Négy darab, ujjnyi vékony drót a föld felett tíz centivel, egymástól arasznyira. Két kerékpár megtölti. Ha valaki megpróbálna a kerítésen belülre menni biciklivel a kapuőr keresetlen szavakkal elküldi.
A bejáratál és a földszinti folyosón árusok. Ruha, méz, lekvár, műanyag játék... Mindegy mi. Amely árus hajlandó helypénzt fizetni, jöhet. Az intézménynek kell a pénz. Az információ - talán a dolgozók ellenállása miatt is - a múlt évszázadot idézi. A lift, az az egyetlen, nem jön. Ez alapállapot. Általában valaki egy másik emeleten nyitva tarja az ajtót. A másik lift csak dolgozói kulccsal használható. Ha valaki figyelmesen szemmel tarja fél óráig - tán mert reménytelenül várakoztatják - észreveheti, hogy ugyanaz az ember jön-megy ezzel a lifttel. Ez az ember a kis fizetéséért gyakorlatilag semmit nem csinál, csak a leheletnyi hatalmát (liftkulcsa van!) gyakorolja álló nap. A folyosók sötétek. A szobák zsúfoltak és végtelenségig elhasználtak.
A kontraszt nem túl nagy. Az áplók mind - ehun fehérben, mind ahun kékben - csinosak és végtelenségig eltökéltek, vakulásig dolgoznak. A betegek száma - ahogyan a világ népessége - egyre nő, a hely egyre kevesebb. Az épületek elhasználtak. A folyosókon elszórva orvosi műszerek kerekeken, sziszifuszi munkát végző takarítók, útjukat vesztett látogatók és néhány növény nagy cserépben. És persze tengernyi, gyógyulást váró beteg.
A kontraszt túl nagy. Az egyik jól prosperál és még egy dekádig kibírja gond nélkül. A másikat már tíz éve fel kellett volna újítani. De hogyan? Ha csak egy szárnyat lezárnak, nincs hová tenni a betegeket. És immár nincs másik kórház a közelben. A barátom azt mondja, ez Írországban is gond volt és valószínűeg mindenütt. Az egyetlen megoldás, hogy építenek egy újat és aztán az egész átköltözik. Egyetértek, mert eszembe jut a régi kórház Vácon. (Ma már csak kevesen tudják, hogy hol volt.) De az is, hogy nincs hely egy másiknak. Minden területet beépítettek zsúfolt lakóparkokkal és templomokkal.
A barátom tegnap elhagyta a kórházat. Gyengén, de felépülve. Éljen még sokáig. Egy másik ember, valahol messze örökre elment. Sokáig és sikeresen élt. Nyugodjék békében.
Aztán úton a bejárathoz egy tábla bontakozik ki egyre kevésbé látó szemeim számára. Ha ön megfázott, köhög, influenzás... "No" - ítélkezem csípőből, helytelenül - "itt is a reklám, mindenütt a reklám". De nem! A mondat így végződik: ... akkor kérjük ne látogassa a kórházat. Ezután jön a kézmosó. Négy darab, rögtön a forgóajtó után. De aztán ötméterenként a falakon mindenütt. Komolyan veszik.
Első utam a vécébe vezet: utcai ruhát kell öltenem. A helyiség tágas és világos. Azt leszámítva, hogy neon kék fényben úszik. A láthatósági mellényem és csíkjaim természetfeletti színnel világítanak. :) Tudom ám, mi az oka. Nem tesz vidámmá. (A magukat szúró drogosok ennél a fénynél nem látják a kék vénájukat, nem tudják magukat fecskendezni.)
A recepció hatalmas. A nap vége felé egy ember van itt, de látható, hogy nap közben többen látják el a feladatot. A számítógépbe pötyögve azonnal megmondja, melyik szárnyban fekszik, akit keresek. Odébb egy tájékoztató fény-ember. Még nem három dimenziós, mint a filmekben, de valódi méretű, konszolidált nő-alak, aki nyugodt angolsággal ismétli a tudnivalókat, attól függően, hogy mely menüt választja a látogató a gombsorról. Az előtér kulturált. Rengeteg ülőhely és növény.
Azt értem, hogy a Maguire Ward-ra kell mennem, de nem tudom, merre. A recepciós elmondhja, hogy hívjam a liftet, nyomjam meg a hármas gombot és ott ki lesz írva. Itt ér a meglepetés. Nyolc (!) lift van. Szinte másodpercenként nyílik valamelyik ajtaja.
A beteg szint már más hangulatú. Kevésbé világos. Használt. És betegek. Minden ajtó mögött. Mej ajtók itt is nyitva vannak, ígyhát az elhaladó óhatatlanul látja mások kisebb - de inkább nagyobb - gondjait. Megtalálva a szárnyat, útbaigazítást kérek. A betegek nevei filccel egy white board-ra vannak írva. Itt már nincs számítógépes rendszer. De a barátom karján ott a vonalkód. Amikor más részekre kerül, ott nyomon követik pontosan.
Sokat beszélünk. Nem vagyunk közeli barátok, de láthatóan jól esik neki a látogatás. Nincs tévéje és könyvet, újságot sem látok a szobában. Modern kor modern embere. A telefonja tökéletesen elég számára. A szoba kopott. Nem tudom megítélni, mennyi idős, látszik, hogy időnként lefestik és tisztán tartják, de funkcionális. Megtudom, hogy itt sincs elég kerekes szék, néha sokat kell várni, hogy egy ápoló felbukkanjon. De az ellátás rendben van. (Mert a biztosító fizeti.)
Kifelé menet óhatatlanul is felmerül bennem a látogatásom a Váci kórházban és szakrendelőben pár hete, decemberben. Lerobbant épület, melyet gyermekkorom óta alig tataroztak. Talán sohasem. Az ajtók de még a kilincsek is ugyanazok, mint a hetvenes években. Parkoló a kerítésen belül nincs. Kint lehet megállni köztéren. Ahol a közterület-felügyelet ügyesen kihelyezett táblákkal csapdába ejti és naponta bírságolja azokat, akik figyelmetlenül parkolnak. Ha igazán zavarnának az ott álló autók, elkertenék azt a részt. De nem zavarnak senkit. Egyszerűen arról van szó, hogy minden nap 4-5 autóstól be lehet hajtani ugyanazt az összeget. Lásd még Gundel étterem előtti rész Pesten. Velem is megtették. Fontosabb volt nagymamámat minél előbb orvos elé vinnem, mint mindkét irányból figyelmesen elolvasni minden táblát és feliratot.
Kerékpár tároló van. Négy darab, ujjnyi vékony drót a föld felett tíz centivel, egymástól arasznyira. Két kerékpár megtölti. Ha valaki megpróbálna a kerítésen belülre menni biciklivel a kapuőr keresetlen szavakkal elküldi.
A bejáratál és a földszinti folyosón árusok. Ruha, méz, lekvár, műanyag játék... Mindegy mi. Amely árus hajlandó helypénzt fizetni, jöhet. Az intézménynek kell a pénz. Az információ - talán a dolgozók ellenállása miatt is - a múlt évszázadot idézi. A lift, az az egyetlen, nem jön. Ez alapállapot. Általában valaki egy másik emeleten nyitva tarja az ajtót. A másik lift csak dolgozói kulccsal használható. Ha valaki figyelmesen szemmel tarja fél óráig - tán mert reménytelenül várakoztatják - észreveheti, hogy ugyanaz az ember jön-megy ezzel a lifttel. Ez az ember a kis fizetéséért gyakorlatilag semmit nem csinál, csak a leheletnyi hatalmát (liftkulcsa van!) gyakorolja álló nap. A folyosók sötétek. A szobák zsúfoltak és végtelenségig elhasználtak.
A kontraszt nem túl nagy. Az áplók mind - ehun fehérben, mind ahun kékben - csinosak és végtelenségig eltökéltek, vakulásig dolgoznak. A betegek száma - ahogyan a világ népessége - egyre nő, a hely egyre kevesebb. Az épületek elhasználtak. A folyosókon elszórva orvosi műszerek kerekeken, sziszifuszi munkát végző takarítók, útjukat vesztett látogatók és néhány növény nagy cserépben. És persze tengernyi, gyógyulást váró beteg.
A kontraszt túl nagy. Az egyik jól prosperál és még egy dekádig kibírja gond nélkül. A másikat már tíz éve fel kellett volna újítani. De hogyan? Ha csak egy szárnyat lezárnak, nincs hová tenni a betegeket. És immár nincs másik kórház a közelben. A barátom azt mondja, ez Írországban is gond volt és valószínűeg mindenütt. Az egyetlen megoldás, hogy építenek egy újat és aztán az egész átköltözik. Egyetértek, mert eszembe jut a régi kórház Vácon. (Ma már csak kevesen tudják, hogy hol volt.) De az is, hogy nincs hely egy másiknak. Minden területet beépítettek zsúfolt lakóparkokkal és templomokkal.
A barátom tegnap elhagyta a kórházat. Gyengén, de felépülve. Éljen még sokáig. Egy másik ember, valahol messze örökre elment. Sokáig és sikeresen élt. Nyugodjék békében.
2015. február 12., csütörtök
A mi kis emeletünk 2.
Én nem tudom, hogy ez mennyire szokványos itt Írországban, de az öt ajtót számláló emeletemen immár a második fura alakkal hozott össze a sors. Ezen a kartárson a múltkorival ellentétben volt ruha, ám teljesen kinyújtva a földön feküdt. Mindezt reggel fél hétkor.
Óvatosan megkocogtatom. "Are you okay?" Majd kicsit erőteljesebben. Erre halkan odasúgja "Yes." Hagyom hát. Hazamegyek, lezhanyzom (futás után voltam), reggelizem estébé Kilenc előtt indulok munkába: az illető még mindig ugyanott.
Meggyőződöm róla, hogy él és még mindig "Yes" a felelet az "Are you all right?"-ra és hagyam. Elég volt a meztelen emberrel kínlódni. Még átfut a fejemen, hogy hozok neki egy pládet és párnát, de rájövök, nincs plédem (throw). A párnám pedig túl személyes (értsd azon fekszem, izzadt).
Délutánra már nem volt ott.
 |
| A csendes szomszéd |
Meggyőződöm róla, hogy él és még mindig "Yes" a felelet az "Are you all right?"-ra és hagyam. Elég volt a meztelen emberrel kínlódni. Még átfut a fejemen, hogy hozok neki egy pládet és párnát, de rájövök, nincs plédem (throw). A párnám pedig túl személyes (értsd azon fekszem, izzadt).
Délutánra már nem volt ott.
Bundáskenyér
Írország, ahogyan a világ minden szeglete, sok gasztronómiai meglepetést tartogat a máshunnan odatévedők részére. A pudingnak nevezett hurkát és társait tán sokan ismerik. Azt a tényt is feszegettem, már, hogy egyszerűen nem ismerik a sós péksüteményt. A scone (pogácsa) édes, a leveles tésztás dolgok mind lekvárosak, édes krémesek. A sausage roll pedig nem található reggelizőkben mifelénk. Nem tudom, mire számítottam, amikor kértem egy french toast-ot, azaz bundás kenyeret reggelire... Talán valamire kenyérbűl és toljásbúl, amit kicsi sóval fogyasztok immár negyven éve.
 |
| Ez itten egy bundás kenyér |
- bundás kenyér
- piros bogyós gyümölcskompót (savanyú)
- méz
- porcukor
- tejföl
Én azért csak megsóztam egy picit... : )
2015. január 29., csütörtök
Leesik egy centiméter hó
Leesik egy centiméter hó. Az aszfalton még csak meg sem marad, rögtön latyakká válik. A végeredmény mégis mellbevágó. Nemcsak a környékbeli utcák dugulnak be mindkét irányban, de a kocsisor bekígyózik azirodakomplexum udvarára, le a garázsba és teljesen kitölti a parkoló garázs minden "utcáját". Szó szerint dugó van lent, arra várnak, hogy kint megmozduljon valami... Ahelyett, hogy leparkolnának (hely van, hiszen erre való a létesítmény), várnának két órát a közeli kávézóban, a kórház tévés előcsarnokában... Hiába, no. Aki nincs szokva a "kemény" télhez, az így jár.
Az utca
A garázs
..
Az utca
A garázs
..
2015. január 15., csütörtök
Négy
Pontosan négy évvel ezelőtt - vasárnapra esett - az Aer Lingus szokásos, éjjel érkező járatával a sok ingázó és turista közé vegyülve írföldre érkeztem. Egy útra szólt a jegyem és fogalmam sem volt, meddig maradok. Ha jól belegondolok, még ma sincs. De akkor másként nem tudtam. Sejtésem sem volt, beválok-e angol nyelvterületen. Beválok-e a munkakörben. Estébé. Aki segített kijönnöm, azt mondta, hogy ha nem tetszik, hazamegyek és maximum egy jó kaland volt. Igyekszem így felfogni a mai napig. Egy jó kaland. Már amikor nem dögunalmas munka.
Hogy mivel és hogyan telt a négy év - nos erről épp ez a blog nem számol be. Ahogyan négy éve és pár hete mondtam valakinek a Mátra havas lankái felé robogva, az embernek vagy van ideje írni, de nincs miről, vagy tele az élete eseményekkel és nincs ideje lejegyezni. Körülbelül ez van velem is.
De nem tettem le arról, hogy a négy évet valahogy összefoglaljam. Mert érdekes, emberileg mély négy év volt. Úgyhogy... talán... remélhetőleg... nemsokára a süket fülek elé dobom. És akkor kezdődhet az új négy év.
(Általános iskola óta négy éves ciklusokban élem az életem. Mint a sportolók, tornatanárok. Egy két hár négy, másik láb. Egy két hár négy újra váltunk... Nekem a főiskola is négy év volt. A négyes bele van valahol kódolva az életvonalamba. Ideje váltani. Sőt már meg is történt egy szinten. Ezért lenne jó írásban lezárni az elmúlt négyest.)
Hogy mivel és hogyan telt a négy év - nos erről épp ez a blog nem számol be. Ahogyan négy éve és pár hete mondtam valakinek a Mátra havas lankái felé robogva, az embernek vagy van ideje írni, de nincs miről, vagy tele az élete eseményekkel és nincs ideje lejegyezni. Körülbelül ez van velem is.
De nem tettem le arról, hogy a négy évet valahogy összefoglaljam. Mert érdekes, emberileg mély négy év volt. Úgyhogy... talán... remélhetőleg... nemsokára a süket fülek elé dobom. És akkor kezdődhet az új négy év.
(Általános iskola óta négy éves ciklusokban élem az életem. Mint a sportolók, tornatanárok. Egy két hár négy, másik láb. Egy két hár négy újra váltunk... Nekem a főiskola is négy év volt. A négyes bele van valahol kódolva az életvonalamba. Ideje váltani. Sőt már meg is történt egy szinten. Ezért lenne jó írásban lezárni az elmúlt négyest.)
2014. december 19., péntek
Karáthczsony
Ahogyan minden évben, Halloween másnapján eltűnnek a boltok polcairól az osztogatni való apró csokoládék és átveszi a helyüket a karácsonyi témájú tömegárú. Aztán pár hét sem kell hozzá, azaz még javában november derekán, felcsendülnek az unalomig ismert zeneszámok az áruházakban, és szerencsétlen eladóknak napi 10-12 órában kell hallgatniuk, hogy "It's Christmas again". Pedig még a kanyarban sincs.
Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem nem lesz karácsonyi hangulatom ezektől a jelektől. Egyáltalán nem. Aztán eljöve a Black Friday, amit elegánsan hálaadáshoz kötnek. Szerény véleményem szerint, arról van szó, hogy november utolsó péntekén megjön a fizetés és el lehet kezdeni költekezni. Akárhogy is, a híradások tele vannak egymást taposó, leárazott(nak tűnő) cikkekért versengő emberek képeivel. És a karácsony hangulata, ha volt egyáltalán, még messzebb száll.
A fordulat számomra idén most jött el, amikor a szokásos food marketünk helyszínén, ahol általában valami kezdő DJ adja háttérnek a lounge zenét, most megjelent félszáz kisiskolás, és karácsonyi dalokat énekeltek. Nem úgy, ahogyan a filmeken, díjnyertes kórus színvonalán, hanem nagyon is emberi módon. Kicsit hamisan, de szívvel. Már aki. Mert természetesen van, aki lámpalázas lett, volt, aki a háta közepére kívánta, de zengtek a dalok. És én csak álltam egy félreeső sarokban és élveztem, hogy átsuhant felettem az a bizonyos angyal.
Persze nem lennék én, ha nem vettem volna észre valamit. Minden elismerésem, hogy a picik, egy olyan országban, ahol a legtöbben idegen nyelvként az írt tanulták (de kevesen beszélik), egyszóval az angolon kívül mást nem nagyon gyakorolnak, nos a diákok előadták a Csendes éj kezdetű dalt eredeti, német nyelven. S rögtön rá utána angolul. S ekkor ütötte meg a fülemet valami. Míg a német verzóban a Stille Nacht végén a t keményen, katonásan hangzott, úgy amikor "Silent Night"-ot énekeltek, a t rögtön átváltott abba a számomra produkálhatatlan hangba, amit annyiszor hallok a but, let stb szavak végén. Elindul egy t-vel, de összekeveredik valami h szerű hanggal, majd nagyon rövid ideig mintha megjelenne egy c vagy z is.
Akárhogy is, boldog karácsony várásthcz mindenkinek.
Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem nem lesz karácsonyi hangulatom ezektől a jelektől. Egyáltalán nem. Aztán eljöve a Black Friday, amit elegánsan hálaadáshoz kötnek. Szerény véleményem szerint, arról van szó, hogy november utolsó péntekén megjön a fizetés és el lehet kezdeni költekezni. Akárhogy is, a híradások tele vannak egymást taposó, leárazott(nak tűnő) cikkekért versengő emberek képeivel. És a karácsony hangulata, ha volt egyáltalán, még messzebb száll.
A fordulat számomra idén most jött el, amikor a szokásos food marketünk helyszínén, ahol általában valami kezdő DJ adja háttérnek a lounge zenét, most megjelent félszáz kisiskolás, és karácsonyi dalokat énekeltek. Nem úgy, ahogyan a filmeken, díjnyertes kórus színvonalán, hanem nagyon is emberi módon. Kicsit hamisan, de szívvel. Már aki. Mert természetesen van, aki lámpalázas lett, volt, aki a háta közepére kívánta, de zengtek a dalok. És én csak álltam egy félreeső sarokban és élveztem, hogy átsuhant felettem az a bizonyos angyal.
Persze nem lennék én, ha nem vettem volna észre valamit. Minden elismerésem, hogy a picik, egy olyan országban, ahol a legtöbben idegen nyelvként az írt tanulták (de kevesen beszélik), egyszóval az angolon kívül mást nem nagyon gyakorolnak, nos a diákok előadták a Csendes éj kezdetű dalt eredeti, német nyelven. S rögtön rá utána angolul. S ekkor ütötte meg a fülemet valami. Míg a német verzóban a Stille Nacht végén a t keményen, katonásan hangzott, úgy amikor "Silent Night"-ot énekeltek, a t rögtön átváltott abba a számomra produkálhatatlan hangba, amit annyiszor hallok a but, let stb szavak végén. Elindul egy t-vel, de összekeveredik valami h szerű hanggal, majd nagyon rövid ideig mintha megjelenne egy c vagy z is.
Akárhogy is, boldog karácsony várásthcz mindenkinek.
2014. november 8., szombat
Parkrun
Az úszó szezonnak vége. Visszatértem volna a kerékpárhoz, ám a bal térdem nem akarja az igazat. Egyszer elmegyek egy hosszabb körre és utána napokig dagadt, nem tudok 100% leguggolni. Aztán a cégtől jött egy felhívás, hogy menjünk jótékonyság-futni. Ez olyan, hogy az ember befizet 27 eurót egy alapítványnak és utána még ő köpi ki a tüdejét 5000 vagy 10000 méteren.* (Ez majdnem hasonló ahhoz, amely élményben Budapesten volt részem. A Borbély című darab zseniálisan újító helyszínen és díszlettel kerül előadásra. Ám ott éreztem azt, hogy hm... én tulajdonképpen fizettem azért, hogy a járókelők megbámuljanak.)
Fiatal koromban eveztem, rengeteg futó edzéssel. De már akkor sem ment. Mire befejeztem a 12 kilométeres (amúgy imádott erdei ösvényes) futást, a többiek már a levezető focimeccsüket játszották és az eredmény 10-8 körül járt. Azóta nem futottam rendszeresen.** Tavaly megpróbálkoztam vele. Háromszor három-négy kilométer után feladtam. Most viszont, gondoltam, barhiból benevezek a sötétben futásra. És arra készülni is kellene. Úgyhogy immár két hete futok. Minden reggel. Minimum 5 kilométert.
Aztán az történt, amire nem számítottam. A határidő előtt egy héttel megtelt a helyek száma, nem lehet többé nevezni. Megmaradt a 27 euróm (ami majd megy a Movember kalapjába) és az edzéstervem. Hiába nem állok rajthoz 12-én, azért addig legyűröm minden nap az ötöst. Utána majd meglátjuk. Ezt elmeséltem sportos munkatársamnak, aki csak idén két maratont futott le és amúgy többet fut egy évben mint én tekerek. Kiderült, ő is lemaradt a regisztrációról. De szeret versenyezni, ezért kinézte magának a Parkrun nevű mozgalmat.
A Parkrun kilenc országban van jelenleg. Ide Angliából érkezett át. A neve is mutatja, hogy fontos feltétele a nagyméretű parkok léte, ami mindkét szigeten adott. Írországban 22 parkban lehet futni. Minden szombaton. Mindenütt 5000 métert. A legfontosabb dolog, hogy ez nem egy verseny (állítják ők). Futás az egészségért, a jókedvért. Minden futó egyszerre indul. A célban aztán vonalkóddal regisztrálják az eredményét. Aztán van szép toplista. Szóval, ha úgy tekintjük, mégiscsak verseny.
Az én első park futásom
Mivel ezen a hétvégén dolgoznom kell, nem volt kétséges, hogy a legközelebbi parkban fogom kezdeni. Amúgy Dublinban hét helyütt lehet futni. Ezek zöme kellemes (5-15km) távolságban van, azaz az odabiciklizés jó bemelegítésnek fogható fel. Mi más fogadott volna a zöld szigeten a mai reggelen, mint sűrű eső. Már az odaút első kilométerén bőrig áztam minden négyzetcentiméteremen. Megvallom, nem bántam. Legalább nem tűnik majd ki, hogy mennyivel többet izzadok egy átlag futónál.
Ahogyan valaki nemrég megjegyezte magukról: az írek imádják a saras dolgokat. Legalábbis nincs ellenükre. Én úgy pár maréknyi elvetemültre számítottam. A saccolókám elromlott, a népet meglátva a lélekszámot úgy száz fölé tettem, de kiderült kettőszázharmincnégyen álltunk a zuhogó esőben a rajtra várva. Illetve dehogy álltunk. Egy előmutogató vezetésével bemelegítettünk. Aztán jött a rajt. És a trappolás pocsojában, sárban, betonon, füvön, de mindenekelőtt egy gyönyörű helyen.
Sosem voltam még tömegben. Fura volt kerülgetni egymást. Egy kilométer után derült ki, magasan az edzés futásaim feletti a sebességem. kíváncsi voltam, bírom-e. Bírtam, jó volt. Megyek jövő héten is. Egyelőre az a tervem, hogy váltogatom a parkokat. Aztán meglátjuk. A lábaim fájnak. Nem az én sportom továbbra sem. De tízig szeretnék elmenni.
A verseny, ami nem verseny
Késő délután csöngetett az e-postás és levelet hozott a dzsímél ládámba. Ahhoz képest, hogy nem verseny, elég részletesen taglalták, hogy hanyadik lettem cakkumpakk (középmezőny alja), a korosztályomban (tizenegyedik, de tekintve, hogy pár hete vagyok negyven, a 40-44 csoportban valszínű elsőnek kellene lennem), kaptam százalékot is, ami szintén csak azt mutatja: az eddigi leggyorsabb futásommal sikerült bebizonyítanom, hogy teljesen átlagember vagyok.
De nem ez a lényeg. Hanem, hogy felfedeztem egy mozgalmat magamnak. Ahová szerintem szívesen eljárok majd. A Parkrun ugyanis olyan közeg, amilyenbe vágyom. Teljesen nonprofit. Azok az emberek, akik az útvonal mellett állnak és terelgetnek minket, nehogy a parkok pókháló-ösvényein rossz felé forduljunk, azok, akik kilométerenként az út mellett bemondják az eredményt minden futónak (hiszen nincs mindenkinek GPS-órája), azok, akik bemelegítenek, s akik a végén regisztrálják az eredményt, mind-mind önkéntesek. A weblapot is ingyen csinálják lelkes hozzáértők. És maga a futás sem verseny. Nyilván itt is tarolnak az önbizalomhiányos profik*** (akik eljönnek amatőröket legyőzni, hogy a lelküknek jó legyen), de a legtöbben azért jönnek, hogy mozogjanak egy kicsit. Rengeteg a senior (úgy húztak el mellettem, hogy ihaj), a babakocsival rajthoz álló anyuka, a tíz év alatti csemete.
Ide valami frappáns zárómondat illene, de még dolgoznom kell. Aki tud, mozogjon!
* Mindezt ráadásul sötétben. A jótékony futás neve "Run in the Dark", Futás a sötétben.
** Itt megemlékezem Imi barátomról, aki megpróbált rábeszélni és elcsalt futni jó nyolc éve. Sajnos ő sem tudott három-négy alkalomnál többször rávenni.
*** Mutatja, hogy az egyik park első helyzettje "Unknown ATHLET" azaz nem vállalhatja a nevét.
Fiatal koromban eveztem, rengeteg futó edzéssel. De már akkor sem ment. Mire befejeztem a 12 kilométeres (amúgy imádott erdei ösvényes) futást, a többiek már a levezető focimeccsüket játszották és az eredmény 10-8 körül járt. Azóta nem futottam rendszeresen.** Tavaly megpróbálkoztam vele. Háromszor három-négy kilométer után feladtam. Most viszont, gondoltam, barhiból benevezek a sötétben futásra. És arra készülni is kellene. Úgyhogy immár két hete futok. Minden reggel. Minimum 5 kilométert.
Aztán az történt, amire nem számítottam. A határidő előtt egy héttel megtelt a helyek száma, nem lehet többé nevezni. Megmaradt a 27 euróm (ami majd megy a Movember kalapjába) és az edzéstervem. Hiába nem állok rajthoz 12-én, azért addig legyűröm minden nap az ötöst. Utána majd meglátjuk. Ezt elmeséltem sportos munkatársamnak, aki csak idén két maratont futott le és amúgy többet fut egy évben mint én tekerek. Kiderült, ő is lemaradt a regisztrációról. De szeret versenyezni, ezért kinézte magának a Parkrun nevű mozgalmat.
A Parkrun kilenc országban van jelenleg. Ide Angliából érkezett át. A neve is mutatja, hogy fontos feltétele a nagyméretű parkok léte, ami mindkét szigeten adott. Írországban 22 parkban lehet futni. Minden szombaton. Mindenütt 5000 métert. A legfontosabb dolog, hogy ez nem egy verseny (állítják ők). Futás az egészségért, a jókedvért. Minden futó egyszerre indul. A célban aztán vonalkóddal regisztrálják az eredményét. Aztán van szép toplista. Szóval, ha úgy tekintjük, mégiscsak verseny.
Az én első park futásom
Mivel ezen a hétvégén dolgoznom kell, nem volt kétséges, hogy a legközelebbi parkban fogom kezdeni. Amúgy Dublinban hét helyütt lehet futni. Ezek zöme kellemes (5-15km) távolságban van, azaz az odabiciklizés jó bemelegítésnek fogható fel. Mi más fogadott volna a zöld szigeten a mai reggelen, mint sűrű eső. Már az odaút első kilométerén bőrig áztam minden négyzetcentiméteremen. Megvallom, nem bántam. Legalább nem tűnik majd ki, hogy mennyivel többet izzadok egy átlag futónál.
Ahogyan valaki nemrég megjegyezte magukról: az írek imádják a saras dolgokat. Legalábbis nincs ellenükre. Én úgy pár maréknyi elvetemültre számítottam. A saccolókám elromlott, a népet meglátva a lélekszámot úgy száz fölé tettem, de kiderült kettőszázharmincnégyen álltunk a zuhogó esőben a rajtra várva. Illetve dehogy álltunk. Egy előmutogató vezetésével bemelegítettünk. Aztán jött a rajt. És a trappolás pocsojában, sárban, betonon, füvön, de mindenekelőtt egy gyönyörű helyen.
Sosem voltam még tömegben. Fura volt kerülgetni egymást. Egy kilométer után derült ki, magasan az edzés futásaim feletti a sebességem. kíváncsi voltam, bírom-e. Bírtam, jó volt. Megyek jövő héten is. Egyelőre az a tervem, hogy váltogatom a parkokat. Aztán meglátjuk. A lábaim fájnak. Nem az én sportom továbbra sem. De tízig szeretnék elmenni.
A verseny, ami nem verseny
Késő délután csöngetett az e-postás és levelet hozott a dzsímél ládámba. Ahhoz képest, hogy nem verseny, elég részletesen taglalták, hogy hanyadik lettem cakkumpakk (középmezőny alja), a korosztályomban (tizenegyedik, de tekintve, hogy pár hete vagyok negyven, a 40-44 csoportban valszínű elsőnek kellene lennem), kaptam százalékot is, ami szintén csak azt mutatja: az eddigi leggyorsabb futásommal sikerült bebizonyítanom, hogy teljesen átlagember vagyok.
De nem ez a lényeg. Hanem, hogy felfedeztem egy mozgalmat magamnak. Ahová szerintem szívesen eljárok majd. A Parkrun ugyanis olyan közeg, amilyenbe vágyom. Teljesen nonprofit. Azok az emberek, akik az útvonal mellett állnak és terelgetnek minket, nehogy a parkok pókháló-ösvényein rossz felé forduljunk, azok, akik kilométerenként az út mellett bemondják az eredményt minden futónak (hiszen nincs mindenkinek GPS-órája), azok, akik bemelegítenek, s akik a végén regisztrálják az eredményt, mind-mind önkéntesek. A weblapot is ingyen csinálják lelkes hozzáértők. És maga a futás sem verseny. Nyilván itt is tarolnak az önbizalomhiányos profik*** (akik eljönnek amatőröket legyőzni, hogy a lelküknek jó legyen), de a legtöbben azért jönnek, hogy mozogjanak egy kicsit. Rengeteg a senior (úgy húztak el mellettem, hogy ihaj), a babakocsival rajthoz álló anyuka, a tíz év alatti csemete.
Ide valami frappáns zárómondat illene, de még dolgoznom kell. Aki tud, mozogjon!
* Mindezt ráadásul sötétben. A jótékony futás neve "Run in the Dark", Futás a sötétben.
** Itt megemlékezem Imi barátomról, aki megpróbált rábeszélni és elcsalt futni jó nyolc éve. Sajnos ő sem tudott három-négy alkalomnál többször rávenni.
*** Mutatja, hogy az egyik park első helyzettje "Unknown ATHLET" azaz nem vállalhatja a nevét.
2014. augusztus 1., péntek
Gyakorlati szótár
Ennek a bejegyzésnek nincs különösebb célja. Időnként frissíteni fogom. Szavak, kifejezések, melyeket át kellett, át kell kapcsolnom az agyamban.
foly biztosan köv
- prototype helyett a mockup kifejezés elterjedt (minta, prototípus, modell)
- half ten az bizony 10:30 (ellentétben a magyar fél tíz és a német halb zehn kifejezésekkel, melyek 9:30-at jelentenek)
- a 'scuse me, bizony váratlan dolgok után használatos (tüsszentés)
- a sorry meg néha dolgok előtt (pl. amikor nem férünk el egymás mellett a boltban)
- minden más nyelvvel ellentétben és minden nyelvtani szabály ellenére a pénzegységek (euro, cent) egyes- és többes száma megyegyezik, nincs s a végén. (1 euro, 100 euro, 30 cent)
- a what's the crack? (vagy what's the craic?) egy tipikus ír párbeszéd nyitás. Kb. mi a pálya?, mi a szitu? hogy ityeg?
- -ish a -like vagy az around helyett. Azt, hogy holnap tíz körül találkozunk, vagy körülbelü tíz óra volt, amikor valami történt nem az around ten kifejezéssel, hanem a ten-ish szóval illetik. Ha valami kígyószerű, az nem snake-like, hanem snake-ish. Tudom, hogy ez is része az angolnak, ismertem a foolish, childish kifejezéseket, de itt minden -ish. Legfőképpen Irish. : )
- chipper az urban dictionary szerint a sok-sok jelentése közül az egyik a "fish and chip shop" Északnyugat-Skóciában. Valószínűleg ebből alakult tovább. Itt Dublinban a Takeaway kajaboltok gyűjtőneve. Ezek jellemzője, hogy az ember belép, bent egy darab hosszú pult fogadja, rendel, megsütik, megkapja, elmegy. A kínálat lehet, ázsiai, indiai vagy "minden ami olajban sül" - ez utóbbiban lehet kapni hagyományos fish and cipset.
foly biztosan köv
2014. május 11., vasárnap
Bray - Greystones Ribbon World Record (Bray - Greystones szalag világrekord)
Három év az három év. Kialakultak a szokásaim, megtaláltam a kedvenc helyeimet. Az egyik a Bray és Greystones városok közti tengerparti sétaút, úgynevezett "cliffwalk". A táblák szerint hat, a trackerem szerint hét kilométeres túraút kedvenc célpontja a sétálóknak, túrázóknak. Sajnos, teszem hozzá, a futóknak, a kerékpárosoknak és a lovasoknak is. Ez utóbbi két csoport egyébként ki is van tiltva, de nem nagyon zavartatják magukat. Így a békés túrázó, ahelyett, hogy a tenger, a hegyek, a kék ég szépségében gyönyörködne, állandóan a lába elé kell néznie, hogy ne lépjen bele egy méretes ürülékbe és folyamatosan félre kell állnia az "én sportember vagyok takarodjon mindenki az utamból" futók és a náluknál is vadbarmabb kerékpárosok elől. (Félreértés ne essék, én is kerékpározom. De ha megkérnek, hogy itt vagy ott ne, akkor másokra tekintettel nem teszem.)
Ezt a bevezetőt az "itt sem tejfel" nézet jegyében osztottam meg. Azért mindent összevetve a Bray-Greystones Cliffwalk csodálatos túra. Aki nem bírja az oda-vissza összesen 14 kilométert, az visszajöhet DART-tal, azaz vonattal is. Én minden karácsonykor megcsinálom, valamint év közben úgy öt-hat alkalommal, amikor úgy jön ki. Most éppen volt rá ürügy.
Történt ugyanis, hogy a Caroline Alapítvány gondolt egyet és egészségeset a hasznossal alapon, világ (Guinness) rekord kísérletet hajott ma végre. Önkénteseket toborzott, akik felsorakoztak a hat (hét) kilométer mentén és egyetlen hosszú szalagot (ribbon) feszítettek ki Bray és Greystones között. Minden elismerésem a szervezőké és az önkénteseké. Én a magam részéről még kora reggel eltekertem Bary-be, onnan megcsináltam a Bray-Greystones cliffwalk-ot ám visszafelé megálltam félúton. Kevesen, de ők azért alaposan, tudják, hogy van egy felső út is. Mely véleményem szerint sokkal szebb. Onnan fentről sikerült pár fotót elkattintanom.
Ezt a bevezetőt az "itt sem tejfel" nézet jegyében osztottam meg. Azért mindent összevetve a Bray-Greystones Cliffwalk csodálatos túra. Aki nem bírja az oda-vissza összesen 14 kilométert, az visszajöhet DART-tal, azaz vonattal is. Én minden karácsonykor megcsinálom, valamint év közben úgy öt-hat alkalommal, amikor úgy jön ki. Most éppen volt rá ürügy.
 |
| Nem nagyon látni, de az ott a Greystones-i bevezető szakasz. Tele önkéntesekkel. |
 |
| A szalag Greystones irányából. Szemmel látható, hogy az út közepéig 2-3 km-re már kevesebben jöttek el. |
 |
| A szalag Bray irányából |
2014. április 29., kedd
Úszónapló 2014
#01 - 2014.04.29. Seapoint, csak fél bójáig és vissza. A víz hideg. Nem annyira, mint karácsonykor, talán nem is lesz sokkal melegebb az elkövetkező hónapokban, de már elszoktam tőle. Ennyi, ismerkedésként, elég is volt.
#02 - 2014.05.16. Seapoint, már majdnem a bójáig. Sajnos a tudat, hogy vissza kell mennem dolgozni és nem engedhetem meg magamnak, hogy akármeddig a vízben maradjak, rányomja a bélyegét.
#03 - 2014.06.13. Seapoint, immár bójáig. No igen, ha az ember nem siet dolgozni, akkor igen jót tud úszni. Péntek 13? Csak annyiban, hogy tegnap verőfény volt, ma már felhő. De a víz isteni.
#04 - 2014.06.18. Seapoint, bója és vissza. No, ez az, amikor már túl meleg a part közelében. De bent kifejezetten élmény volt, hiszen, jegyezzük csak meg, ismét tombol a felhőtlen, 22 fokos ír nyár.
#05 - 2014.06.19. Seapoint, reggel, egyedül, erős szél. Valamit valamiért.
#06-10 - 2014.06.20,21,22,24. Seapoint. Leírva talán kezd unalmassá válni. Amúgy nem az. :)
#11-12 - 2014.06.26,27 Seapoint. A dagály áttolódott dél körülre ezért e két alkalom ebédidőben, a bendő tömése helyett.
#13 - 2014.07.03 Seapoint. A 13-as lehet, hogy szerencsés szám, de nem a mai napon. Megpróbáltam lemérni az úszás útvonalát. Inkább ne is beszéljünk róla. Az ég annál kegyesebb volt. Északra és délre is felhőtakaró, egyedül mifelettünk egy sávban tiszta ég. A reggeli napfény széles sugárban terült el épp, amerre úsztam.
#14 - 2014.07.05 Seapoint. Majd megyek máshová is. Egyelőre a fájós térdem miatt próbálom minimalizálni a biciklizést.
#15-17 - 2014.07.19,20,21. - Seapoint. A reggeli dagályt ki kell használni. Érdekes volt figyelni, hogy bár mind a három nap 6:00 körül csobbantam a vízbe, mennyire más volt az úszótársak száma. Ahogyan egyre kevesebb lett a felhő az égen, úgy nőtt a lubickolkók száma...
#18. - 2014.07.22 - ...ezért ma reggel valami nyugalmasabb helyet kerestem, s White Rock-ra esett a választás. Közepesen távol egy munkanap reggelébe még belefér, a száz lépcsőfok távol tartja a mindehová kocsival járó divatsportolókat. Nem is volt ott rajtam kívül senki, amikor érkeztem, később is csak egy férfi, node ő ruha nélkül úsztott. Felidézve a tavalyi White Rock úszást, azt kell gondolom, ez a hely a meztelenül úszók találkahelye és talán nem kéne ide járnom.
#19. - 2014.07.25. - Seapoint. Gatyarohasztó meleg. Mármint ír mértékkel. Elég legyen, hogy félmeztelenül (felül!) tekertem vissza a tengertől. Szóval forró nap. Ebédidőben kétszázan a Seapoint beach-en. Fel kellett volna, tűnjön, hogy milyen kevesen a vízben. Fel kellett volna tűnjön, hogy sokan fotóznak a lépcsőknél, de nem egymást, a vizet. Beúsztam mintegy kétszáz métert és akkor bump, valamibe beleöklöztem. Azt hittem az áramlatot érzékelem ilyen furán, vagy hal. Bump. Na, sok lesz a halból. Bump. Mi a franc ez. És ekkor esett le. (The penny dropped, hogy angolul is oktassam az arra rá nem szorulókat.) Medúzák!!! Öklömnyiek, de rengetegen. Pánik fogott el. Komolyan. Az ismeretlenségtől főleg. A legendáktól, hogy megbénít a csípésük stb. Szóval menekültem ki. És úgy gondoltam, a vizes kalandokból ennyi elég is.
#20. - 2014.08.06. - Seapoint. ...persze a fenti gondolat elhalványult szépen, s egy szelesebb, hűvösebb reggelen lemerészkedtem a vízhez. Nem volt medúza egy sem. Igaz, napfelkelte sem, csak valahol a felhők mögött. Nem is volt lent senki, amikor beúsztam és csak egy srác, amikor kijöttem. És bár odébb öltözködött, de nem ment be a vízbe. Gyanúsan közeledett felém. Száz szónak is egy a vége, most már tudom, hogyan kell lehúzni a cipzárt a gumi úszóruhán (Búvárúszó-edző nem röhög). Én nem láttam még ilyen ruhát közelről, most viszont megkértek, hogy húzzam össze, mert én voltam az egyetlen a közelben. Igen, felülről lefelé húzva kell összezárni. És a zár nyelvén van egy hosszú zsinór, hogy segítse a munkájukat, de a mai delikvens nem boldogult vele.
#21. - 2014.08.07. - Forty Foot magasságában a tengeren. Egy munkatársam hajózik és hozzáfér egy kisebb jachthoz. Azzal elmentünk hajókázni. Egy tucat utasból négyen vettük a bátorságot, hogy beugráljunk a vízbe a fedélzetről. Keserű elmék, mert néhány parádés vízbe csobbanós felvétel után elveszítettem a munkatársam GoPro-ját. A tenger fenekén pihen.
#22. - 2014.08.09. - Forty Foot.Természetesen visszavonzott a hely. De csak, hogy végleg belássam, a hely, ahol a minap ugráltunk legalább egy kilométerre van a parttól. Mégha az ár kigörgeti a GoPro-t a part felé, akkor is bárhol lehet. Eh.
#23. - 2014.08.10. - Seapoint. A futópad az a találmány, hogy az ember fut, fut, izzad, oszt mégis egy helyben van. Az erős szél keltette hullámok és sodrás az a találmány, hogy az ember negyed órán keresztül kaálódzik az orra előtt 10 méterre levő bója irányába és mégsem éri el. Aztán feladja.
#24. - 2014.08.16. - Seapoint. Valójában sátrat nézni indultam. Azaz a hátizsákomban nem volt váltás ruha és törülköző, ellenben olyan dolgok, melyeket nem viszek magammal a partra, félő, hogy ellopják (pl. pénztárca) De hirtelen előbújt a nap és nagyon meleg volt és már majd' egy hete nem úsztam. Úgyhogy csobbantam egyet. Addigra már nem volt nap, ellenben ugyanaz az egyhelyben úszás élmény a viharos szél miatt, mint fent. Újságot olvasva szárítgattam magam a parton. Egy vastag kabátot, sapkát viselő pár férfi tagja bátran bedugta a kezét a vízbe, majd megjegyezte "nem is olyan vészes". Hiába, ezek a magyarok nem félnek a víztől.
#25. - 2014.08.17. - Howth. Kirándulni mentünk. Elvileg áthajóztunk volna Ireland's Eye-ra, de akkora volt a szél és a hullámok, hogy nem indultak komphajók. Életbe lépett a B-terv: séta a cliff walkon. Az elején még áztunk, aztán az öbölhöz érve már sütött a nap és az öböl vize csendes. Nem lehetett kighagyni. Kép is készült rólam, ahogy egyedül élvezem a tengert. Aztán meglátott fentről a sok turista és hirtelen legalább ötven olasz diák lézengett az amúgy néptelen partszakaszon. (Kevesen ismerik és nagyon meredek lejönni.) Komolyan mondom, pénzt kéne kérnem bizonyos helyek népszerűsítéséért. :) Mivel megint nem úszni készültem és itt zuhany sem volt, mire visszagyalogoltunk, aztán visszatekertem 24 kilométert az arcomra szélére szépen kiült a fehér só. Ezt persze csak otthon láttam meg a tükörben.
#26. - 2014.08.20. - Seapoint. Fura, hogy idén huszonhat alkalomnak kellett eltelnie, hogy végre lássam a napfelkeltét a vízből.
#27. - 2014.08.31. - Seapoint. A nagy szünet oka a pocsék időjárás és, hogy állandóan mentünk valahová a többiekkel és mindig távol a víztől. Ma is múzeumlátogatás volt terítéken, de utána a víz felé kerültem. Piros lobogó, medúzaveszély. Ezért ma csak a part mentén, óvatosan, mint a többi úszó.
#28. - ???
#02 - 2014.05.16. Seapoint, már majdnem a bójáig. Sajnos a tudat, hogy vissza kell mennem dolgozni és nem engedhetem meg magamnak, hogy akármeddig a vízben maradjak, rányomja a bélyegét.
#03 - 2014.06.13. Seapoint, immár bójáig. No igen, ha az ember nem siet dolgozni, akkor igen jót tud úszni. Péntek 13? Csak annyiban, hogy tegnap verőfény volt, ma már felhő. De a víz isteni.
#04 - 2014.06.18. Seapoint, bója és vissza. No, ez az, amikor már túl meleg a part közelében. De bent kifejezetten élmény volt, hiszen, jegyezzük csak meg, ismét tombol a felhőtlen, 22 fokos ír nyár.
#05 - 2014.06.19. Seapoint, reggel, egyedül, erős szél. Valamit valamiért.
#06-10 - 2014.06.20,21,22,24. Seapoint. Leírva talán kezd unalmassá válni. Amúgy nem az. :)
#11-12 - 2014.06.26,27 Seapoint. A dagály áttolódott dél körülre ezért e két alkalom ebédidőben, a bendő tömése helyett.
#13 - 2014.07.03 Seapoint. A 13-as lehet, hogy szerencsés szám, de nem a mai napon. Megpróbáltam lemérni az úszás útvonalát. Inkább ne is beszéljünk róla. Az ég annál kegyesebb volt. Északra és délre is felhőtakaró, egyedül mifelettünk egy sávban tiszta ég. A reggeli napfény széles sugárban terült el épp, amerre úsztam.
#14 - 2014.07.05 Seapoint. Majd megyek máshová is. Egyelőre a fájós térdem miatt próbálom minimalizálni a biciklizést.
#15-17 - 2014.07.19,20,21. - Seapoint. A reggeli dagályt ki kell használni. Érdekes volt figyelni, hogy bár mind a három nap 6:00 körül csobbantam a vízbe, mennyire más volt az úszótársak száma. Ahogyan egyre kevesebb lett a felhő az égen, úgy nőtt a lubickolkók száma...
#18. - 2014.07.22 - ...ezért ma reggel valami nyugalmasabb helyet kerestem, s White Rock-ra esett a választás. Közepesen távol egy munkanap reggelébe még belefér, a száz lépcsőfok távol tartja a mindehová kocsival járó divatsportolókat. Nem is volt ott rajtam kívül senki, amikor érkeztem, később is csak egy férfi, node ő ruha nélkül úsztott. Felidézve a tavalyi White Rock úszást, azt kell gondolom, ez a hely a meztelenül úszók találkahelye és talán nem kéne ide járnom.
#19. - 2014.07.25. - Seapoint. Gatyarohasztó meleg. Mármint ír mértékkel. Elég legyen, hogy félmeztelenül (felül!) tekertem vissza a tengertől. Szóval forró nap. Ebédidőben kétszázan a Seapoint beach-en. Fel kellett volna, tűnjön, hogy milyen kevesen a vízben. Fel kellett volna tűnjön, hogy sokan fotóznak a lépcsőknél, de nem egymást, a vizet. Beúsztam mintegy kétszáz métert és akkor bump, valamibe beleöklöztem. Azt hittem az áramlatot érzékelem ilyen furán, vagy hal. Bump. Na, sok lesz a halból. Bump. Mi a franc ez. És ekkor esett le. (The penny dropped, hogy angolul is oktassam az arra rá nem szorulókat.) Medúzák!!! Öklömnyiek, de rengetegen. Pánik fogott el. Komolyan. Az ismeretlenségtől főleg. A legendáktól, hogy megbénít a csípésük stb. Szóval menekültem ki. És úgy gondoltam, a vizes kalandokból ennyi elég is.
#20. - 2014.08.06. - Seapoint. ...persze a fenti gondolat elhalványult szépen, s egy szelesebb, hűvösebb reggelen lemerészkedtem a vízhez. Nem volt medúza egy sem. Igaz, napfelkelte sem, csak valahol a felhők mögött. Nem is volt lent senki, amikor beúsztam és csak egy srác, amikor kijöttem. És bár odébb öltözködött, de nem ment be a vízbe. Gyanúsan közeledett felém. Száz szónak is egy a vége, most már tudom, hogyan kell lehúzni a cipzárt a gumi úszóruhán (Búvárúszó-edző nem röhög). Én nem láttam még ilyen ruhát közelről, most viszont megkértek, hogy húzzam össze, mert én voltam az egyetlen a közelben. Igen, felülről lefelé húzva kell összezárni. És a zár nyelvén van egy hosszú zsinór, hogy segítse a munkájukat, de a mai delikvens nem boldogult vele.
#21. - 2014.08.07. - Forty Foot magasságában a tengeren. Egy munkatársam hajózik és hozzáfér egy kisebb jachthoz. Azzal elmentünk hajókázni. Egy tucat utasból négyen vettük a bátorságot, hogy beugráljunk a vízbe a fedélzetről. Keserű elmék, mert néhány parádés vízbe csobbanós felvétel után elveszítettem a munkatársam GoPro-ját. A tenger fenekén pihen.
#22. - 2014.08.09. - Forty Foot.Természetesen visszavonzott a hely. De csak, hogy végleg belássam, a hely, ahol a minap ugráltunk legalább egy kilométerre van a parttól. Mégha az ár kigörgeti a GoPro-t a part felé, akkor is bárhol lehet. Eh.
#23. - 2014.08.10. - Seapoint. A futópad az a találmány, hogy az ember fut, fut, izzad, oszt mégis egy helyben van. Az erős szél keltette hullámok és sodrás az a találmány, hogy az ember negyed órán keresztül kaálódzik az orra előtt 10 méterre levő bója irányába és mégsem éri el. Aztán feladja.
#24. - 2014.08.16. - Seapoint. Valójában sátrat nézni indultam. Azaz a hátizsákomban nem volt váltás ruha és törülköző, ellenben olyan dolgok, melyeket nem viszek magammal a partra, félő, hogy ellopják (pl. pénztárca) De hirtelen előbújt a nap és nagyon meleg volt és már majd' egy hete nem úsztam. Úgyhogy csobbantam egyet. Addigra már nem volt nap, ellenben ugyanaz az egyhelyben úszás élmény a viharos szél miatt, mint fent. Újságot olvasva szárítgattam magam a parton. Egy vastag kabátot, sapkát viselő pár férfi tagja bátran bedugta a kezét a vízbe, majd megjegyezte "nem is olyan vészes". Hiába, ezek a magyarok nem félnek a víztől.
#25. - 2014.08.17. - Howth. Kirándulni mentünk. Elvileg áthajóztunk volna Ireland's Eye-ra, de akkora volt a szél és a hullámok, hogy nem indultak komphajók. Életbe lépett a B-terv: séta a cliff walkon. Az elején még áztunk, aztán az öbölhöz érve már sütött a nap és az öböl vize csendes. Nem lehetett kighagyni. Kép is készült rólam, ahogy egyedül élvezem a tengert. Aztán meglátott fentről a sok turista és hirtelen legalább ötven olasz diák lézengett az amúgy néptelen partszakaszon. (Kevesen ismerik és nagyon meredek lejönni.) Komolyan mondom, pénzt kéne kérnem bizonyos helyek népszerűsítéséért. :) Mivel megint nem úszni készültem és itt zuhany sem volt, mire visszagyalogoltunk, aztán visszatekertem 24 kilométert az arcomra szélére szépen kiült a fehér só. Ezt persze csak otthon láttam meg a tükörben.
#26. - 2014.08.20. - Seapoint. Fura, hogy idén huszonhat alkalomnak kellett eltelnie, hogy végre lássam a napfelkeltét a vízből.
#27. - 2014.08.31. - Seapoint. A nagy szünet oka a pocsék időjárás és, hogy állandóan mentünk valahová a többiekkel és mindig távol a víztől. Ma is múzeumlátogatás volt terítéken, de utána a víz felé kerültem. Piros lobogó, medúzaveszély. Ezért ma csak a part mentén, óvatosan, mint a többi úszó.
#28. - ???
2014. április 22., kedd
Érzés
Ha valami, hát ez a dal fejezi ki legjobban, milyen érzés itt lenni. Magyar, de ír akkordokkal. (http://www.youtube.com/watch?v=6EBkd_-dXLg, azoknak, akik...)
2014. április 14., hétfő
Tayto szendvics
A Tayto szendvics egy olyan étel, melyről szerintem minden ír hallott, a legtöbben ettek is és nagyobb részük egész életében kedveli. Hogy én csak most, ennyi év után hallottam róla, az engem fémjelez.
A Tayto szendvics úgy készül, mint bármely más szendó. Az ember fog két szelet kenyeret, vagy félbe vág egy baguette-et, bunt vagy hasonlót. Ezt aztán megpirítja, ha gondolja, majd megkeni vajjal, majd ízlés szerint zöldségeket helyez rá és felvágott helyett Taytot tesz bele. Ezek után összefogja a két felet és jóízűen elfogyasztja.
A Tayto amúgy egy ír burgonyachips.*
A Tayto gyárat 1954-ben alapították, s noha az ír történelem és minden a burgonya körül fogor, először pattogatott kukoricát gyártottak. De hamar crisps-et is termeltek, sőt ők ízesítették elsőként a gyári crisps-et.
A Tayto olyan, mint otthon a Boci csoki**. A világon másutt is gyártanak hasonlót, de itt ez a nemzeti változat. Büszkék rá és gyakran részesítik előnyben a külföldi vacakokkal szemben.
A Tayto nem csak élelmiszert gyárt, hanem egy vidámparkot is fentart. Ezt minden gyermek meglátogatja életében. Nem rossz reklámfogás, beültetés. Képzeljünk csak el egy Milka parkot vagy Pick szalámi parkot. Ugye, nehezen megy?
A Tayto kiejtése "tétó".
Nem, én még nem vetemedtem a Tayto szendvics kipróbálására. Én újabban levesbe főzöm bele a gyári crisps-et. :)
*A vékonyra szelt, gyári buronya a világ ezen részén crisps és csak Amerikában és az általa megfertőzött keleten chips. Ezzel szemben a chips a nagyon vastagra szelt burgonya. Lásd még fish & chips.
** A hitelesség kedvéért, a legfrissebb adataim szerint minden Boci termékünkön a Made in Czech Republic szerepel. :(
A Tayto szendvics úgy készül, mint bármely más szendó. Az ember fog két szelet kenyeret, vagy félbe vág egy baguette-et, bunt vagy hasonlót. Ezt aztán megpirítja, ha gondolja, majd megkeni vajjal, majd ízlés szerint zöldségeket helyez rá és felvágott helyett Taytot tesz bele. Ezek után összefogja a két felet és jóízűen elfogyasztja.
A Tayto amúgy egy ír burgonyachips.*
A Tayto gyárat 1954-ben alapították, s noha az ír történelem és minden a burgonya körül fogor, először pattogatott kukoricát gyártottak. De hamar crisps-et is termeltek, sőt ők ízesítették elsőként a gyári crisps-et.
A Tayto olyan, mint otthon a Boci csoki**. A világon másutt is gyártanak hasonlót, de itt ez a nemzeti változat. Büszkék rá és gyakran részesítik előnyben a külföldi vacakokkal szemben.
A Tayto nem csak élelmiszert gyárt, hanem egy vidámparkot is fentart. Ezt minden gyermek meglátogatja életében. Nem rossz reklámfogás, beültetés. Képzeljünk csak el egy Milka parkot vagy Pick szalámi parkot. Ugye, nehezen megy?
A Tayto kiejtése "tétó".
Nem, én még nem vetemedtem a Tayto szendvics kipróbálására. Én újabban levesbe főzöm bele a gyári crisps-et. :)
*A vékonyra szelt, gyári buronya a világ ezen részén crisps és csak Amerikában és az általa megfertőzött keleten chips. Ezzel szemben a chips a nagyon vastagra szelt burgonya. Lásd még fish & chips.
** A hitelesség kedvéért, a legfrissebb adataim szerint minden Boci termékünkön a Made in Czech Republic szerepel. :(
2013. december 25., szerda
Soha nem mondd, hogy soha! De tényleg.
Októberben, idénre legalábbis elbúcsúztam az úszónaplómtól.
Ám bő egy hete egy baráti beszélgetés során valamit a fülembe ültettek és nem hagyott nyugodni, érlelődött, érlelődött. A dolgot úgy hívják, hogy Christmas Splash vagy Christmas Dip. Az, ami a neve: karácsonyi megmártózás. Egészen pontosan tengerbe ugrálás december 25-én a Forty Foot-nál. Őrülten hangzik? Az is. Épp ezért vonzott. Gondoltam, pár őrült beugrál sok néző kukkolásától kísérve. Nos, a nézők számát jól tippeltem. Azt viszont nem sejtettem, hogy az ugráshoz hosszú sorokban állnak majd. 20-30 ember várakozik a sorára. Állandóan. Ezt úgy tessen mindenki elképzelni, hogy aki beugrik, azt szinte azonnal kiúszik és öltözik is. Mégis tíztől délig folyamatosan volt sor. Százak mártóztak meg aznap. Legtöbben fürdőruhában, de volt aki mikulás sapkában, ál-szakállal vagy éppen nagy zöld leprechaun sapkában.
Eme sorok írója is becsobbant. Érdekes élmény. A levegő 3-4 fokos, a víz 10-11. A szervezet pár másodpercig nem érti mi történt, aztán viszont fázni kezd és az ötlet, hogy kicsit lebegnék a víz felszínén elpárolog és úszunk ki. De nem ez a leghidegebb része a történetnek, hanem a fagyos beton, amelyen sorban állás és utána öltözködés közben állni kell. Ott megy el a legtöbb hő.
És még mindig van pár nap az évből? Újabb úszás? Nem hinném, de sohát nem mondok többé. :)
Ám bő egy hete egy baráti beszélgetés során valamit a fülembe ültettek és nem hagyott nyugodni, érlelődött, érlelődött. A dolgot úgy hívják, hogy Christmas Splash vagy Christmas Dip. Az, ami a neve: karácsonyi megmártózás. Egészen pontosan tengerbe ugrálás december 25-én a Forty Foot-nál. Őrülten hangzik? Az is. Épp ezért vonzott. Gondoltam, pár őrült beugrál sok néző kukkolásától kísérve. Nos, a nézők számát jól tippeltem. Azt viszont nem sejtettem, hogy az ugráshoz hosszú sorokban állnak majd. 20-30 ember várakozik a sorára. Állandóan. Ezt úgy tessen mindenki elképzelni, hogy aki beugrik, azt szinte azonnal kiúszik és öltözik is. Mégis tíztől délig folyamatosan volt sor. Százak mártóztak meg aznap. Legtöbben fürdőruhában, de volt aki mikulás sapkában, ál-szakállal vagy éppen nagy zöld leprechaun sapkában.
Eme sorok írója is becsobbant. Érdekes élmény. A levegő 3-4 fokos, a víz 10-11. A szervezet pár másodpercig nem érti mi történt, aztán viszont fázni kezd és az ötlet, hogy kicsit lebegnék a víz felszínén elpárolog és úszunk ki. De nem ez a leghidegebb része a történetnek, hanem a fagyos beton, amelyen sorban állás és utána öltözködés közben állni kell. Ott megy el a legtöbb hő.
 |
| Forty Foot karácsonyi lemmingezés. Azok a félmeztelenek várnak a sorukra, hogy a szikláról a vízbe vessék magukat. |
És még mindig van pár nap az évből? Újabb úszás? Nem hinném, de sohát nem mondok többé. :)
2013. december 10., kedd
"Kösz, jól vagyok..."
"Köszönöm, jól vagyok" - feleltem és én magam lepődtem meg a legjobban.
A helyszín Budapest, Magyarország, egy kiülős-beülős (mondjuk, romkocsma), az idő téliesen hideg, de fűt minket valami. Ülhetnénk persze bent is, melegben, de az udvar üres, hívogat és átölel. A pincér időnként kijön hát és elviszi, ami kiürült és megkérdezi, hogy hozhat-e még valamit. Én meg azt válaszolom, nem, jól vagyok.
Ez bizony nagyon csúnya anglicizmus volt. Talán jelent valamit. Mindenesetre, egyelőre, nem örülök neki.
/ Azoknak, akik nem értenék. Ír (angol dettó szerintem) ügyfél-kiszolgáló viszonylatban, például boltban, kocsmában, piacon az eladó rendszerint a "How are you?" vagy "Are you okay?" formulával köszön, ami itt nem az jelenti, hogy "Hogy van" avagy "Helló" és nem is azt, hogy "Jól van?" hanem értsd és mondd, "Segíthetek?" vagy mondjuk "Sikerült választani?". A formális válasz "Yes, can I get..." (Igen, kaphatnék egy...) vagy "No, I'm okay" (= Nem kérek semmit, köszönöm). Ez utóbbit sikerült szó szerint lefordítva magyarul kimondanom. Eh. /
A helyszín Budapest, Magyarország, egy kiülős-beülős (mondjuk, romkocsma), az idő téliesen hideg, de fűt minket valami. Ülhetnénk persze bent is, melegben, de az udvar üres, hívogat és átölel. A pincér időnként kijön hát és elviszi, ami kiürült és megkérdezi, hogy hozhat-e még valamit. Én meg azt válaszolom, nem, jól vagyok.
Ez bizony nagyon csúnya anglicizmus volt. Talán jelent valamit. Mindenesetre, egyelőre, nem örülök neki.
/ Azoknak, akik nem értenék. Ír (angol dettó szerintem) ügyfél-kiszolgáló viszonylatban, például boltban, kocsmában, piacon az eladó rendszerint a "How are you?" vagy "Are you okay?" formulával köszön, ami itt nem az jelenti, hogy "Hogy van" avagy "Helló" és nem is azt, hogy "Jól van?" hanem értsd és mondd, "Segíthetek?" vagy mondjuk "Sikerült választani?". A formális válasz "Yes, can I get..." (Igen, kaphatnék egy...) vagy "No, I'm okay" (= Nem kérek semmit, köszönöm). Ez utóbbit sikerült szó szerint lefordítva magyarul kimondanom. Eh. /
2013. október 13., vasárnap
Úszónapló (folytatás)
16.
2013.08.03. Seapoint
Hideg víz és hullámok. Igazán küzdős volt a mai nap.
17
2013.08.04. Bray
Tanár úr, én készültem. Törülköző, fürdőcucc. Dagály is volt, rossz idő sem volt. Ha már az utam arra vezetett, gondoltam megmártózom Bray-nél is. Namost a sétányon, parton volt vagy száz ember, de vízben senki. Én meg gyáván, egyedül, ennyi ember előtt nem mentem be. Azon már túl vagyok, hogy mit gondolnak rólam, teszek rá. De otthagyni a táskát fényképezőgéppel, igazolvánnyal, telefonnal, kulccsal a parton, amikor tucatnyian mászkálnak csak úgy arra, ez túl ment a bátorságom határain. Ha többen úsztak volna, és sok cucc van kint gazdátlanul vagy épp valaki által szemmel tartva a fövenyen, az más. De így nem mertem. Hiába, az egyedüllét egyik hátránya ez.
17.
2013.08.05. Seapoint
A tegnapi pótlásaként. 11 órakor volt dagály. Még szerencse, hogy szünnap, bank holiday van. Erős szél és ezért hullámok. Megint küzdős volt. De nem baj. Ez jobban dolgoztat.
18.
2013.08.08. Seapoint
Munka közben. ebéd helyett. Teljesen mások a délutánok egy ilyen menet után. Direkt lemértem. 70 perc alatt letekerek Black Rock mellé (6km), ledobom a ruháim, beúszom a bójáig és vissza, lezuhanyozom, átöltözöm, visszatekerek (sokkal tovább tart).
19.
2013.08.10. Seapoint
S amikor nincs olyan szerencsém, mint eggyel feljebb és megnyerek minden piros lámpát, több várakozót a zuhanynál, akkor 90 perc lesz belőle.
20.
2013.08.11. Forty Foot
A Sandycove-ban lévő beach a legnépszerűbb hely azok közül, amit eddig láttam. A nap félgőzzel végezte munkáját, sokszor pihent a felhők mögött, mégis alig lehetett mozdulni a parton, annyian voltak. Értem én. Bull, Seapoint, White Rock unalmas hosszú partszakaszai helyett kalandos, sziklákkal tarkított rész ez öböllel, majd az öblön belül is egy kisebb öböllel. Ez utóbbiban szinte áll a víz, aki csak ejtőzni szeretne, itt lebeg. Másutt tíz méteren belül kis kiemelkedések, csipkék vannak a sziklákban. Több helyütt lehet a vízbe ugrálni.
Én beúsztam egy kicsit, gondoltam a bólyáig meg vissza elég lesz, noha itt a bólyák közelebb vannak a parthoz. Amikor már öt perce tempóztam a nagy, sárga, ormótlan dolog felé, akkor döbbentem rá, hogy egy áradással szemben úszom és kintről nézve gyakorlatilag egy helyben állok. Ekkor éreztem megint, hogy a tenger nem tréfadolog. (Tavaly New York strandján láttam valakit, aki a tiltás ellenére bement a vízbe, szó szerint három méterre a parttól teljes erejével úszott kifelé és centinként jutott csak ki. Teljesen kimerüve ért partot hosszú idő után. Akkor éreztem ezt először.)
21-22.
2013.08.15-16. Seapoint
Két csendes reggel. A csütörtöki jobb volt.
23.
2013.08.17. Seapoint
A délutánt Brayben töltöttük, de addigra már apadt. S mivel nem volt biztos a program, délelőtt a biztosabb, közelebbi helyet választottam.
24.
2013.08.24. Seapoint
S néha ilyen is van. Odakint kellemes, langymeleg, szellő alig, ellenben a víz erősen hullámzik, sodor. Egy férfi kérdezte, hogy a hely, ahová éppen tette a ruháit, dagály mentes-e. Mondtam igen, oda már nem megy fel a víz az elkövetkező fél órában. Egy perc múlva hozta még feljebb a gönceit, mert a dagály nem, de a kicsapó hullámok beterítették azt a szakaszt is.
25.
2013.08.25. Seapoint
A huszonötödik stílusosan huszonötödikén. A mai nap mondhatni tökéletes volt, bárcsak mind ilyen lenne. Lazy morning, tíztől kettőig zavartalan munka (teljesítményben megfelelt egy átlag hétköznap nyolc órai, káoszban elvégzett munkájával). Mindehez felhők és eső adták a hátteret. Dél után egyre kevesebb felhő, a biciklizés és az úszás ragyogó napsütésben, a víz is kellemes. Késő délután és este pedig házimunka, lazítás. Az egyetlen dolog ami beárnyékolja, hogy mindkét lábfejem viszket. Elkezdtem utánaolvasni, hogy mi lehet, de a sok gomba és baktérium említése, rajza nem igazán fokozták a hangulatomat.
26.
2013.08.29. Seapoint
Semmi különös. Jó volt.
27.
2013.08.30. Seapoint
Most lehozotam a fényképezőgépet is. No, ezt nem kellett volna. Az ideg evett végig, hogy akármilyen békés ország, valaki bele ne találjon túrni a táskámba merő szórakozásból. Alig vártam, hogy beérjek a célig és után kint legyek a parton. Ilyet többet nem szabad csinálni. Napfelkelte lesz máskor is...
28.
2013.08.31. Seapoint
Erre szinte alig emlékszem. Amolyan kötelező jelleggel letudtam. Az idő romlik, nem lesz már napsütéses úszás idén. Úgy néz ki.
29.
2013.09.01. White Rock
Ha zárni kell valahol, akkor legyen ott, ahol elkezdtem - gondoltam ma reggel. Meg amúgy is, az egyebfüggő felhőréteg inkább volt biciklizésre csábító mintsem úszásra. Kellemes meglepetésként a víz egészen jó volt. Pedig ha az ember felteker a Killiney-ra, úgy megizzad, hogy még a fürdővíz is hidegnek érződne.
White Rock a szívem csücske. Apró szemű partja, az ormótlan kőépítmény (lelátó? öltöző?), a növényekkel befutott terméskő fal és a néha elhúzó DART: számomra nagyon hangulatos. No, ma egy picit árnyaltabb lett a kép. Tíz körül értem oda (a dagály idejére), egy férfi ment be épp a vízbe, a kapucnis felsőbe burkolózott leány nézte a lépcsőkről és egy másik férfi jött gyalog a parton. A fázósan vacogó lány magyarázta, hogy egyeseknek segít a másnaposság ellen az úszás - fejével a vízben lubickoló apja?/párja? felé intett -, de ő nem gyakorolja. Én is a vízbe ereszkedtem, ők ketten hamar eltűntek, s hamarosan megérkezett a váltás. Középkorú férfi, pár pillanat és már ő is a hullámokat szelte. Befejeztem, ruhát húztam, épp a cipőmmel szemvedtem, amikor látom, hogy közeledik felém. Egy szál pólóban. Értsd, ahogy mondom. Alul semmi. Rám köszön, de nem igazán kommunikál. A ruháit keresi. Nem emlékezett, hogy ahol levette az úszónadrágját és felvette a pólóját, ott van a többi gönce is.
Szemmel láthatóan neki nem segített a másnaposságán a tengervíz.
30.
2013.09.05. Seapoint
Ebéd helyett, de mázlisan. Az egyre felhősebb, szelesebb napokon sikerült kifognom egy napsütéses húsz percet, mialatt lubickoltam. A hullámok viszont egyre magasabbak.
31-32.
2013.09.07-08. Seapoint
Egyre hidegebb van. A víz még tartja a hőfokát, de már nem esik annyira jól kijönni. A Seapoint egyik korlátján megjelent a rózsacsokor. Még mindig nem tudom, hogy a nyarat búcsúztatja-e vagy szomorú eseményre emlékezik. Remélem, csupán az előbbi.
33.
2013.09.22. Seapoint
Mondják, ha az embernek magas a láza, akkor egy hideg ülőfürdő leviszi a hőmérsékletét. Most kipróbáltam tengerrel. Végül is jó volt, csak utána ne kellett volna a 70m emelkedőt letekerni. A nap süt, a levegő kora-nyári, a víz mégis hüsi volt. Elképzeltem ugyanezt nap nélkül, a reggeli órákban, ahogy szoktam. Lehet, hogy ez volt az utolsó idén.
34.
2013.09.28. Seapoint
Csakazértis.
Minden megváltozott és a víz hőfoka a legkevésbé. A nap már fél nyolc körül kel, azaz nem szükséges hajnalok hajnalán biciklire pattannom, hogy a napkeltét a vízből lássam. De amúgy sem látom, mert már délebbre emelkedik ki a tengerből, a Seapoint-ról nem látszik, mert takarják Dún Laughaire mólói. A tenger felől párát sodor a szél (most már tudom milyen az, amit a regényekben oly sokszor olvastam) és a zuhany, törölközés után a biciklimre pattanva újra nedves leszek, mert a pára szépen befedett közben mindent, kormányt, ülést, pedált, vázat. Ebben a csöpögésben indulok vissza és nehéz szívvel tanakodom, hogy holnap is úsznö jöjjek-e (okom van rá) vagy elmenjek egy erdőbe, párás fotókat csinálni.
35.
2013.10.06 Seapoint
A mai úszás különleges volt, mert az odaúton történt valami, amiről viszont nem szerenék beszélni. A víz hőfoka töretlen, ahogyan a mindenre elszánt úszók kedve is. Értsd: nem voltam egyedül a dilimmel. Jól esett a víz, mégha hideg is volt.
36.
2013.10.13. Seapoint
Soha se mondd, hogy soha... de azért valószínűleg ez a mai volt az utolsó. Majdnem meg sem történt, mert ilyen hullámzó víztömeg fogadott:
Aztán győzött az akarat. Kaptam ugyanis kölcsön egy vízhatlan(nak mondott) zsákot, hogy a telefonom abba téve le tudjam mérni a távolságot. Igaz, azt az instrukciót is kaptam mellé, hogy előbb próbáljam ki kádban, de kicsire sosem adok. Ha a kádban vizes lesz, akkor ott is tönkre mehet. Akkor már legalább úszás közben menjen tönkre. Mármost a kölcsönkapott zsákocskát illik mihamarabb visszaadni, ráadásul nagy ára volt ennek a nagylelkűségnek, tudom, úgyhogy megbecsülve az adományozót mindenáron fel szerettem volna használni még idén.
Telenfon, útvonalkövető bekapcs, zsákba bele, zsák még a biztonság kedvéért átgumizva és spagival a nyakamba akasztva. Aztán pár lépés a vízben és... ezek a hullámok nem viccesek. Ilyen háborgásban még eddig nem úsztam. Máskor talán élveztem volna, de most zsák ide, zsák oda, féltettem a telefont. Úgyhogy egy kezemmel kiemelve a készüléket a vízből fél kézzel próbáltam úszni. Ez nevetséges volt, úgyhogy a fogaim közt szorítva tettem meg a távot a bójáig és vissza.
Utólag könnyú okosnak lenni. Egyrészt kár volt az aggodalom, a telefon akkor lett vizes, amikor a partra kecmeregve nedves kézzel kivettem a zsákból. Másrészt rájöttem, a fejlámpám gumiját felhasználva a fejemre kellett volna erősíteni. No mindegy. A lényeg, hogy a mérce szerint 50 perc alatt 900 métert úsztam. Ez jó viszonyítási alap végre. Ennél kevesebbet nem úsztam soha, a legtöbb a táv duplája volt. (part-bója-part kétszer) Az szintidő általában sokkal jobb, hiszen a partra biciklizést-úszás-öltözés-visszabiciklizés bele szokott férni 70-80 percbe. Tudjuk be ezt a hullámoknak és a telefonnal való szenvedésnek.
http://www.mapmyride.com/workout/407655449
Jövőre folyt. köv.
A korábbiak
2013.08.03. Seapoint
Hideg víz és hullámok. Igazán küzdős volt a mai nap.
2013.08.04. Bray
Tanár úr, én készültem. Törülköző, fürdőcucc. Dagály is volt, rossz idő sem volt. Ha már az utam arra vezetett, gondoltam megmártózom Bray-nél is. Namost a sétányon, parton volt vagy száz ember, de vízben senki. Én meg gyáván, egyedül, ennyi ember előtt nem mentem be. Azon már túl vagyok, hogy mit gondolnak rólam, teszek rá. De otthagyni a táskát fényképezőgéppel, igazolvánnyal, telefonnal, kulccsal a parton, amikor tucatnyian mászkálnak csak úgy arra, ez túl ment a bátorságom határain. Ha többen úsztak volna, és sok cucc van kint gazdátlanul vagy épp valaki által szemmel tartva a fövenyen, az más. De így nem mertem. Hiába, az egyedüllét egyik hátránya ez.
17.
2013.08.05. Seapoint
A tegnapi pótlásaként. 11 órakor volt dagály. Még szerencse, hogy szünnap, bank holiday van. Erős szél és ezért hullámok. Megint küzdős volt. De nem baj. Ez jobban dolgoztat.
18.
2013.08.08. Seapoint
Munka közben. ebéd helyett. Teljesen mások a délutánok egy ilyen menet után. Direkt lemértem. 70 perc alatt letekerek Black Rock mellé (6km), ledobom a ruháim, beúszom a bójáig és vissza, lezuhanyozom, átöltözöm, visszatekerek (sokkal tovább tart).
19.
2013.08.10. Seapoint
S amikor nincs olyan szerencsém, mint eggyel feljebb és megnyerek minden piros lámpát, több várakozót a zuhanynál, akkor 90 perc lesz belőle.
20.
2013.08.11. Forty Foot
A Sandycove-ban lévő beach a legnépszerűbb hely azok közül, amit eddig láttam. A nap félgőzzel végezte munkáját, sokszor pihent a felhők mögött, mégis alig lehetett mozdulni a parton, annyian voltak. Értem én. Bull, Seapoint, White Rock unalmas hosszú partszakaszai helyett kalandos, sziklákkal tarkított rész ez öböllel, majd az öblön belül is egy kisebb öböllel. Ez utóbbiban szinte áll a víz, aki csak ejtőzni szeretne, itt lebeg. Másutt tíz méteren belül kis kiemelkedések, csipkék vannak a sziklákban. Több helyütt lehet a vízbe ugrálni.
Én beúsztam egy kicsit, gondoltam a bólyáig meg vissza elég lesz, noha itt a bólyák közelebb vannak a parthoz. Amikor már öt perce tempóztam a nagy, sárga, ormótlan dolog felé, akkor döbbentem rá, hogy egy áradással szemben úszom és kintről nézve gyakorlatilag egy helyben állok. Ekkor éreztem megint, hogy a tenger nem tréfadolog. (Tavaly New York strandján láttam valakit, aki a tiltás ellenére bement a vízbe, szó szerint három méterre a parttól teljes erejével úszott kifelé és centinként jutott csak ki. Teljesen kimerüve ért partot hosszú idő után. Akkor éreztem ezt először.)
21-22.
2013.08.15-16. Seapoint
Két csendes reggel. A csütörtöki jobb volt.
23.
2013.08.17. Seapoint
A délutánt Brayben töltöttük, de addigra már apadt. S mivel nem volt biztos a program, délelőtt a biztosabb, közelebbi helyet választottam.
24.
2013.08.24. Seapoint
S néha ilyen is van. Odakint kellemes, langymeleg, szellő alig, ellenben a víz erősen hullámzik, sodor. Egy férfi kérdezte, hogy a hely, ahová éppen tette a ruháit, dagály mentes-e. Mondtam igen, oda már nem megy fel a víz az elkövetkező fél órában. Egy perc múlva hozta még feljebb a gönceit, mert a dagály nem, de a kicsapó hullámok beterítették azt a szakaszt is.
25.
2013.08.25. Seapoint
A huszonötödik stílusosan huszonötödikén. A mai nap mondhatni tökéletes volt, bárcsak mind ilyen lenne. Lazy morning, tíztől kettőig zavartalan munka (teljesítményben megfelelt egy átlag hétköznap nyolc órai, káoszban elvégzett munkájával). Mindehez felhők és eső adták a hátteret. Dél után egyre kevesebb felhő, a biciklizés és az úszás ragyogó napsütésben, a víz is kellemes. Késő délután és este pedig házimunka, lazítás. Az egyetlen dolog ami beárnyékolja, hogy mindkét lábfejem viszket. Elkezdtem utánaolvasni, hogy mi lehet, de a sok gomba és baktérium említése, rajza nem igazán fokozták a hangulatomat.
26.
2013.08.29. Seapoint
Semmi különös. Jó volt.
27.
2013.08.30. Seapoint
Most lehozotam a fényképezőgépet is. No, ezt nem kellett volna. Az ideg evett végig, hogy akármilyen békés ország, valaki bele ne találjon túrni a táskámba merő szórakozásból. Alig vártam, hogy beérjek a célig és után kint legyek a parton. Ilyet többet nem szabad csinálni. Napfelkelte lesz máskor is...
 |
| Napfelkelte a Seapoint-nál |
28.
2013.08.31. Seapoint
Erre szinte alig emlékszem. Amolyan kötelező jelleggel letudtam. Az idő romlik, nem lesz már napsütéses úszás idén. Úgy néz ki.
29.
2013.09.01. White Rock
Ha zárni kell valahol, akkor legyen ott, ahol elkezdtem - gondoltam ma reggel. Meg amúgy is, az egyebfüggő felhőréteg inkább volt biciklizésre csábító mintsem úszásra. Kellemes meglepetésként a víz egészen jó volt. Pedig ha az ember felteker a Killiney-ra, úgy megizzad, hogy még a fürdővíz is hidegnek érződne.
White Rock a szívem csücske. Apró szemű partja, az ormótlan kőépítmény (lelátó? öltöző?), a növényekkel befutott terméskő fal és a néha elhúzó DART: számomra nagyon hangulatos. No, ma egy picit árnyaltabb lett a kép. Tíz körül értem oda (a dagály idejére), egy férfi ment be épp a vízbe, a kapucnis felsőbe burkolózott leány nézte a lépcsőkről és egy másik férfi jött gyalog a parton. A fázósan vacogó lány magyarázta, hogy egyeseknek segít a másnaposság ellen az úszás - fejével a vízben lubickoló apja?/párja? felé intett -, de ő nem gyakorolja. Én is a vízbe ereszkedtem, ők ketten hamar eltűntek, s hamarosan megérkezett a váltás. Középkorú férfi, pár pillanat és már ő is a hullámokat szelte. Befejeztem, ruhát húztam, épp a cipőmmel szemvedtem, amikor látom, hogy közeledik felém. Egy szál pólóban. Értsd, ahogy mondom. Alul semmi. Rám köszön, de nem igazán kommunikál. A ruháit keresi. Nem emlékezett, hogy ahol levette az úszónadrágját és felvette a pólóját, ott van a többi gönce is.
Szemmel láthatóan neki nem segített a másnaposságán a tengervíz.
30.
2013.09.05. Seapoint
Ebéd helyett, de mázlisan. Az egyre felhősebb, szelesebb napokon sikerült kifognom egy napsütéses húsz percet, mialatt lubickoltam. A hullámok viszont egyre magasabbak.
31-32.
2013.09.07-08. Seapoint
Egyre hidegebb van. A víz még tartja a hőfokát, de már nem esik annyira jól kijönni. A Seapoint egyik korlátján megjelent a rózsacsokor. Még mindig nem tudom, hogy a nyarat búcsúztatja-e vagy szomorú eseményre emlékezik. Remélem, csupán az előbbi.
 |
| Tavalyi kép a rózsákról |
33.
2013.09.22. Seapoint
Mondják, ha az embernek magas a láza, akkor egy hideg ülőfürdő leviszi a hőmérsékletét. Most kipróbáltam tengerrel. Végül is jó volt, csak utána ne kellett volna a 70m emelkedőt letekerni. A nap süt, a levegő kora-nyári, a víz mégis hüsi volt. Elképzeltem ugyanezt nap nélkül, a reggeli órákban, ahogy szoktam. Lehet, hogy ez volt az utolsó idén.
34.
2013.09.28. Seapoint
Csakazértis.
Minden megváltozott és a víz hőfoka a legkevésbé. A nap már fél nyolc körül kel, azaz nem szükséges hajnalok hajnalán biciklire pattannom, hogy a napkeltét a vízből lássam. De amúgy sem látom, mert már délebbre emelkedik ki a tengerből, a Seapoint-ról nem látszik, mert takarják Dún Laughaire mólói. A tenger felől párát sodor a szél (most már tudom milyen az, amit a regényekben oly sokszor olvastam) és a zuhany, törölközés után a biciklimre pattanva újra nedves leszek, mert a pára szépen befedett közben mindent, kormányt, ülést, pedált, vázat. Ebben a csöpögésben indulok vissza és nehéz szívvel tanakodom, hogy holnap is úsznö jöjjek-e (okom van rá) vagy elmenjek egy erdőbe, párás fotókat csinálni.
35.
2013.10.06 Seapoint
A mai úszás különleges volt, mert az odaúton történt valami, amiről viszont nem szerenék beszélni. A víz hőfoka töretlen, ahogyan a mindenre elszánt úszók kedve is. Értsd: nem voltam egyedül a dilimmel. Jól esett a víz, mégha hideg is volt.
36.
2013.10.13. Seapoint
Soha se mondd, hogy soha... de azért valószínűleg ez a mai volt az utolsó. Majdnem meg sem történt, mert ilyen hullámzó víztömeg fogadott:
Aztán győzött az akarat. Kaptam ugyanis kölcsön egy vízhatlan(nak mondott) zsákot, hogy a telefonom abba téve le tudjam mérni a távolságot. Igaz, azt az instrukciót is kaptam mellé, hogy előbb próbáljam ki kádban, de kicsire sosem adok. Ha a kádban vizes lesz, akkor ott is tönkre mehet. Akkor már legalább úszás közben menjen tönkre. Mármost a kölcsönkapott zsákocskát illik mihamarabb visszaadni, ráadásul nagy ára volt ennek a nagylelkűségnek, tudom, úgyhogy megbecsülve az adományozót mindenáron fel szerettem volna használni még idén.
Telenfon, útvonalkövető bekapcs, zsákba bele, zsák még a biztonság kedvéért átgumizva és spagival a nyakamba akasztva. Aztán pár lépés a vízben és... ezek a hullámok nem viccesek. Ilyen háborgásban még eddig nem úsztam. Máskor talán élveztem volna, de most zsák ide, zsák oda, féltettem a telefont. Úgyhogy egy kezemmel kiemelve a készüléket a vízből fél kézzel próbáltam úszni. Ez nevetséges volt, úgyhogy a fogaim közt szorítva tettem meg a távot a bójáig és vissza.
Utólag könnyú okosnak lenni. Egyrészt kár volt az aggodalom, a telefon akkor lett vizes, amikor a partra kecmeregve nedves kézzel kivettem a zsákból. Másrészt rájöttem, a fejlámpám gumiját felhasználva a fejemre kellett volna erősíteni. No mindegy. A lényeg, hogy a mérce szerint 50 perc alatt 900 métert úsztam. Ez jó viszonyítási alap végre. Ennél kevesebbet nem úsztam soha, a legtöbb a táv duplája volt. (part-bója-part kétszer) Az szintidő általában sokkal jobb, hiszen a partra biciklizést-úszás-öltözés-visszabiciklizés bele szokott férni 70-80 percbe. Tudjuk be ezt a hullámoknak és a telefonnal való szenvedésnek.
http://www.mapmyride.com/workout/407655449
Jövőre folyt. köv.
A korábbiak
2013. július 30., kedd
Úszónapló
Mivel a tavalyi év eléggé eklektikusra sikerült, úgy gondoltam, idén lenaplózom, ha mást nem is, de az úszásokat.
01.
2013.06.08. Whiterock
Nem volt igazán úszás, csak megmártózás. Max 5 perc kapálózás a jéghideg vízben. De ezt kétszer.
Odaút: http://www.mapmyride.com/workout/297618391
Hazaút: http://www.mapmyride.com/workout/297618583
02.
2013.06.08. Seapoint
Ezt meg nem terveztem annak, de végül is egy part-bólya-part lett belőle.
Sokan a part mellett úsznak párhuzamosan. Igazuk van, sekélyebb ergo melegebb a víz és szél (sodrás, hullám) sincs akkora,. Épp ezért kihívás befelé úszni.
A szél csak fokozódik, amikor kijöttem, épp kitették a figyelmeztető zászlót. A parton két ember arról beszélgetett, hogy az előrejezés szerint változik az idő. Vége a nyárnak? Meglátjuk.
03.
2013.07.06. Seapoint
A nyár csak szünetet tartott egy hetecskét. Utána viszont kellemes (vendég otthonról) és kellemetlen (napi 13-17 óra munka) elterelések távol tartottak a víztől. A mai napig. A jó a majd' egy havi szünetben, hogy a víz kellemesre melegedett. Ma szinte fodrozódásmentes, csendes volt a tenger és a vízállás is épp megfelelő, akkor volt dagály, amikor a nap már fent járt, de még a nagy tömeg még csak készülődik a partra.
Odaút: http://www.mapmyride.com/routes/view/240445735
Hazatút: http://www.mapmyride.com/routes/view/240445763
04.
2013.07.07. Seapoint
A napocska mára elfáradt és nem kelt ki fuha felhőpaplanjai alól. De volt vagy 20 fok (legalábbis egy utcai hőmérő szerint). A fülledtséget kiávóan enyhíti egy kis úszás. A víz csendes volt és dugig fürdőzőkkel. Az oda- és visszautat megbolondítottam egy city beli bevásárlóúttal, így 26 kilométer tekerés adódott a mai duatlon másik oldalára. Az úszás a szokásos part-bólya-part. Kíváncsi vagyok, hány méter lehet.
05.
2013.07.10. Seapoint
A nap ma is elbújt, egészen pontosan annyi időre, amíg lebicikliztem, úsztam és visszatekertem dolgozni. Ma ugyanis ebédidőben, ebéd helyett mentem ki. Hiába, a dagály ekkor volt meg éjfélkor. Reggel és este meg éppen apály. A parton majdnem százan, a vízben alig tucatnyian. Hatalmas hullámok, lassú haladás. Szőke, rövid hajú, úszóruhás hölgy mögöttem a bójáig. Ám ő maradt a mélyvízben úszni. Mázlista. Nem várta munka. Viszont megpendítette bennem, hogy legközelebb talán én is növelhetném a távot, part-bója-part helyett, part-bója-másik bolya-part.
06.
2013.07.13. Seapoint
Igazi strandidő. Ezren a parton, nekem viszont vissza kellett érnem az irodába mielőtt bezárják. Azért a szokásosnál kicsit hosszabb távot engedtem meg magamnak.
07.
2013.07.14. Seapoint
No, a mai napon sikerült hosszabb távot úszni. A legnagyobb löketet az adta, hogy megjelentek a fátyolfelhők az égen, ami ebben az országban bármit jelenthet, akár hetekig tartó esőzést is. Úgyhogy "használd ki, amíg a nap süt" alapon a szokásos idő kétszeresét töltöttem a vízben. Érdekesek az áramlatok már a part közelében is. Sávosan jéghideg és langymeleg, sávosan kristálytiszta és hínártenger. (S mivel hétvége van, az oda és vissza kerékpárút is hosszabb természetesen.)
08.
2013.07.16. Seapoint
Tudom, unalmas a Seapoint, két érv szól mellette. Egy a közelség. Hétvégén nem annyira mérvadó, hétköznap, így reggel, munka előtt, nem mindegy mennyivel hamarabb kell kelnem. A másik a zuhany. Ma hatkor tetőzött a víz és olyan csendes volt, mint még soha. Lemértem, 600 karcsapás a bója és vissza. Már csak tudnom kéne, az én csigatempómban mennyit haladok egy tempóval. 10 centit, 20 centit? :)
09.
2013.07.18. Seapoint
A tökéletes úszás. Napfelkelte, sima víz.
10.
2013.07.20. Seapoint
A levegő és a víz meleg. Mindez tízkor (dagály) ezért tele emberrel. A nagy hullámok viszont távol tartották a jónépet a belsőbb zónától, ott zavartalanul lehetett lubickolni.
11.
2013.07.23. Seapoint
Vasárnap repülőshow volt, ezért a csobbanás kimaradt. Gondoltam, pótolom hétközben. Az ár-apály változás miatt ismét ebédszünetben.
12.
2013.07.27. Seapoint
Még napfelkelte előtt. Nem volt túlságosan meleg.
13.
2013.07.28. Seapoint
Ma igyekeztem elcsípni a napfelkeltét. Okom volt rá. Kaptam kölcsön egy GoPro-t és gondoltam, megmutatom, milyen békés a napfelkelte a vízből. Az ég majdnem tiszta volt, látszottak a csillagok, a Hold. Egyetlen felhősáv volt, pont a keleti horizonton. Úgyhogy napfelkelte nuku.
14.
2013.07.29. Seapoint
Nem jött össze a GoPro + tökéletes napfelkelte. Talán nem is baj. Nem szabad telhetetlennek lenni.
A mai szösszenetek: http://youtu.be/gkeJP4BJaeM
és
http://youtu.be/39Vte3DQ3yk
15.
2013.07.30. Seapoint
Csak annyit mondok: majdnem tökéletes napfelkelte. A kamera már természetesen nincs nálam.
Ez a negyedik kora reggeli úszás és észrevettem magamon, hogy már rosszul esne, ha nem mennék. Márpedig a következő három napban már nem fogok. (Vagyis majd elválik.)
01.
2013.06.08. Whiterock
Nem volt igazán úszás, csak megmártózás. Max 5 perc kapálózás a jéghideg vízben. De ezt kétszer.
Odaút: http://www.mapmyride.com/workout/297618391
Hazaút: http://www.mapmyride.com/workout/297618583
02.
2013.06.08. Seapoint
Ezt meg nem terveztem annak, de végül is egy part-bólya-part lett belőle.
Sokan a part mellett úsznak párhuzamosan. Igazuk van, sekélyebb ergo melegebb a víz és szél (sodrás, hullám) sincs akkora,. Épp ezért kihívás befelé úszni.
A szél csak fokozódik, amikor kijöttem, épp kitették a figyelmeztető zászlót. A parton két ember arról beszélgetett, hogy az előrejezés szerint változik az idő. Vége a nyárnak? Meglátjuk.
03.
2013.07.06. Seapoint
A nyár csak szünetet tartott egy hetecskét. Utána viszont kellemes (vendég otthonról) és kellemetlen (napi 13-17 óra munka) elterelések távol tartottak a víztől. A mai napig. A jó a majd' egy havi szünetben, hogy a víz kellemesre melegedett. Ma szinte fodrozódásmentes, csendes volt a tenger és a vízállás is épp megfelelő, akkor volt dagály, amikor a nap már fent járt, de még a nagy tömeg még csak készülődik a partra.
Odaút: http://www.mapmyride.com/routes/view/240445735
Hazatút: http://www.mapmyride.com/routes/view/240445763
04.
2013.07.07. Seapoint
A napocska mára elfáradt és nem kelt ki fuha felhőpaplanjai alól. De volt vagy 20 fok (legalábbis egy utcai hőmérő szerint). A fülledtséget kiávóan enyhíti egy kis úszás. A víz csendes volt és dugig fürdőzőkkel. Az oda- és visszautat megbolondítottam egy city beli bevásárlóúttal, így 26 kilométer tekerés adódott a mai duatlon másik oldalára. Az úszás a szokásos part-bólya-part. Kíváncsi vagyok, hány méter lehet.
05.
2013.07.10. Seapoint
A nap ma is elbújt, egészen pontosan annyi időre, amíg lebicikliztem, úsztam és visszatekertem dolgozni. Ma ugyanis ebédidőben, ebéd helyett mentem ki. Hiába, a dagály ekkor volt meg éjfélkor. Reggel és este meg éppen apály. A parton majdnem százan, a vízben alig tucatnyian. Hatalmas hullámok, lassú haladás. Szőke, rövid hajú, úszóruhás hölgy mögöttem a bójáig. Ám ő maradt a mélyvízben úszni. Mázlista. Nem várta munka. Viszont megpendítette bennem, hogy legközelebb talán én is növelhetném a távot, part-bója-part helyett, part-bója-másik bolya-part.
06.
2013.07.13. Seapoint
Igazi strandidő. Ezren a parton, nekem viszont vissza kellett érnem az irodába mielőtt bezárják. Azért a szokásosnál kicsit hosszabb távot engedtem meg magamnak.
07.
2013.07.14. Seapoint
No, a mai napon sikerült hosszabb távot úszni. A legnagyobb löketet az adta, hogy megjelentek a fátyolfelhők az égen, ami ebben az országban bármit jelenthet, akár hetekig tartó esőzést is. Úgyhogy "használd ki, amíg a nap süt" alapon a szokásos idő kétszeresét töltöttem a vízben. Érdekesek az áramlatok már a part közelében is. Sávosan jéghideg és langymeleg, sávosan kristálytiszta és hínártenger. (S mivel hétvége van, az oda és vissza kerékpárút is hosszabb természetesen.)
08.
2013.07.16. Seapoint
Tudom, unalmas a Seapoint, két érv szól mellette. Egy a közelség. Hétvégén nem annyira mérvadó, hétköznap, így reggel, munka előtt, nem mindegy mennyivel hamarabb kell kelnem. A másik a zuhany. Ma hatkor tetőzött a víz és olyan csendes volt, mint még soha. Lemértem, 600 karcsapás a bója és vissza. Már csak tudnom kéne, az én csigatempómban mennyit haladok egy tempóval. 10 centit, 20 centit? :)
09.
2013.07.18. Seapoint
A tökéletes úszás. Napfelkelte, sima víz.
 |
| Úszás után édes a fényképezés |
10.
2013.07.20. Seapoint
A levegő és a víz meleg. Mindez tízkor (dagály) ezért tele emberrel. A nagy hullámok viszont távol tartották a jónépet a belsőbb zónától, ott zavartalanul lehetett lubickolni.
11.
2013.07.23. Seapoint
Vasárnap repülőshow volt, ezért a csobbanás kimaradt. Gondoltam, pótolom hétközben. Az ár-apály változás miatt ismét ebédszünetben.
12.
2013.07.27. Seapoint
Még napfelkelte előtt. Nem volt túlságosan meleg.
13.
2013.07.28. Seapoint
Ma igyekeztem elcsípni a napfelkeltét. Okom volt rá. Kaptam kölcsön egy GoPro-t és gondoltam, megmutatom, milyen békés a napfelkelte a vízből. Az ég majdnem tiszta volt, látszottak a csillagok, a Hold. Egyetlen felhősáv volt, pont a keleti horizonton. Úgyhogy napfelkelte nuku.
14.
2013.07.29. Seapoint
Nem jött össze a GoPro + tökéletes napfelkelte. Talán nem is baj. Nem szabad telhetetlennek lenni.
A mai szösszenetek: http://youtu.be/gkeJP4BJaeM
és
http://youtu.be/39Vte3DQ3yk
15.
2013.07.30. Seapoint
Csak annyit mondok: majdnem tökéletes napfelkelte. A kamera már természetesen nincs nálam.
Ez a negyedik kora reggeli úszás és észrevettem magamon, hogy már rosszul esne, ha nem mennék. Márpedig a következő három napban már nem fogok. (Vagyis majd elválik.)
2013. július 14., vasárnap
Klíma
Essék szó az időjárásról, amely, az itteni viszonyok közt is végletesnek mutatkozik. A tél itt is elhúzódott. Nemhogy szokatlan módon havazott, de kétszer is. A februárban már javában nyíló nárciszokat hótakaró fedte be.
S most eljöve a nyár. Először kilenc napig (két hétvége) nem láttunk felhőt. Már ez csodaszámba ment abban az országban, ahol naponta többször zápor szokta áztatni / locsolni a földet. Nézőpont kérdése. Én állítom, hogy a fű azért zöld és az utak azért nem porosak, mert sokszor esik. Ha ez az ára, legyen. Node vissza az időjárásra, a májusi mini-csoda után jött az igazi. Lassan három hete kánikula van. Felhő, eső, csepp se, napsütés annál inkább. A tengerpartok tömve. Igaz, csak óvatosan. Egy ismerősöm orrom alá dugta az alkarján ékeskedő vörös foltot. "Ezt a pontot kihagytam a naptejjel és ilyen lett. Így égünk le mi, írek." Öregek esküsznek, hogy csak nagyon régen, fiatal korukban volt utoljára ilyen nyaruk.
Én nem tudom, hogy ez jó-e vagy sem. A paradicsomjaim, melyek olyan szépen indultak, mindenesetre kiégtek. Valahogy nem akar sikerülni ez az év...
S most eljöve a nyár. Először kilenc napig (két hétvége) nem láttunk felhőt. Már ez csodaszámba ment abban az országban, ahol naponta többször zápor szokta áztatni / locsolni a földet. Nézőpont kérdése. Én állítom, hogy a fű azért zöld és az utak azért nem porosak, mert sokszor esik. Ha ez az ára, legyen. Node vissza az időjárásra, a májusi mini-csoda után jött az igazi. Lassan három hete kánikula van. Felhő, eső, csepp se, napsütés annál inkább. A tengerpartok tömve. Igaz, csak óvatosan. Egy ismerősöm orrom alá dugta az alkarján ékeskedő vörös foltot. "Ezt a pontot kihagytam a naptejjel és ilyen lett. Így égünk le mi, írek." Öregek esküsznek, hogy csak nagyon régen, fiatal korukban volt utoljára ilyen nyaruk.
Én nem tudom, hogy ez jó-e vagy sem. A paradicsomjaim, melyek olyan szépen indultak, mindenesetre kiégtek. Valahogy nem akar sikerülni ez az év...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)