Mostanában sok mindenkiért drukkoltam, drukkolok. Babonából nem írok le egyet sem. Hajrá mindenkinek! (Akinek pedig bejött, annak drakulálok.) Egy valamit nem tettem már kismillió éve: egy sportolóért vagy sport csapatért való szurkolást. Erre most vasárnap jöttem rá. Már a LUAS-on elkezdődött. Egy nő trappolt keresztül az utasok közt és köszöntött két odébb ülőt. Kicsi öröm magamnak: hogy zömében értettem a társalgásukat. A párocska egy meccsre készült éppen. Jól megnéztem őket és valóban, mindketten mezben, sapkában. Kezdők lehettek, mert a nő mezének ujján még rajta volt valami ár (vagy gyártói) cédula. Amikor Dublin belsejében leszálltunk, a nő így köszönt el tőlük „Enjoy, your game!” Ekkor vetettem bele magam a vasárnapi forgalomba és az első, ami feltűnt, a sok micisapkás turista. Ugyan a hónuk alól hiányzott a hatalmas rúd baguette, de nem kellett hallani őket, hogy tudjuk: franciák. Magamban megdicsértem őket, milyen jópofa ismertetőjel. Annyira ritkán látni ilyet, hogy így biztosan nem veszítik el egymást. Tévedni emberi dolog. Én is tévedtem (tehát vagyok). Még jó, hogy hamar be tudom ismerni. A következő sarkon ugyanis három, narancssárga parókás egyén jött velem szemben. A paróka színe és a két oldalán lógó hatalmas varkocs el-nem-téveszthető módon jelezte, hogy ők is franciák. És ekkor már tudtam: szurkolók. A hely pedig tudatta velem, az ellenfelük Írország lesz.
Még a LUAS mellett láttam valakit belépőjeggyel a kezében. Ezért volt nehéz megint csak kapcsolnom. A Liffey hídján, a belváros utcáin fel és le galoppozó szurkolóknak esze ágában sem volt a stadionba vonulni. Nem ám. A hely, amelyért száz mérföldeket utaztak bizonyos francia egyének, és Asterixet vagy Obelixet formázó parókába, francia zászlóba, térdzokniba öltöztek, az nem a AVIVA stadion volt, hanem Dublin valamely patinás pubja. A meccs éppen akkor kezdődött, amikor hazafelé vettem az irányt. Sajnos a szervezetem gyengítő bacilusok derék munkát végeztek, így három órás gyaloglás, felderítés után megroggyant a lábam. A főbb utcákon még voltak, bár a tömeg a felére apadt. A mellékutcákban semmi. A kihalt mellékutakat róva elcsodálkoztam, mekkora kultúrája van itt a szurkolásnak és a kocsmáknak meg a kettőnek együtt. És nem álltam meg, betértem az egyik nagyon színes, nagyon nagy, és nagyon zajos pubba. Hatalmas zöld kalapos és narancsszín parókás szurkolók egymás közé vegyülve közösen tapadtak a képernyőkre. A kezekben szaporátlanul emelkedtek a söröspoharak, a lárma az elviselhetőség szintjén belül volt Ahogyan pár órája odakint az utcán, most idebent a falak közt is megfért egymással a két tábor. Ezt a képet vittem haza a LUAS-on. Remélem, lesz még ilyenben is részem.
A történeti hűség kedvéért, Franciaország elpáholta Írországot. (25-22)
S mindez a rugbyről szólt. A focit a mai napon csak lányok által láttam űzni a villamosból kinézve, valahol Milltown környékén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése