Ádám-Évától elkezdve: valamikor évekkel ezelőtt megkérdezték tőlem, hogy ki mernék-e állni egy stadionnyi ember elé meztelenül. Magam is meglepődtem a válaszon, ami azonnal kijött a számon. (Igen, természetesen. Egy kiscsoportos rajzszakkörnek szégyellnék modellt állni, de egy egész lelátó, az más.) Azóta ugyan nem nyílt alkalmam egy stadionnyi ember elé vonulnom ruha nélkül, de egyéb dolgokban bőven megtalálom a párhuzamot. Itt van pédául a futás. Mindig is erdő mélyén meg a hegyünkben szerettem futni, a házak közt feszélyezve éreztem magam. Mert ott nem elég, hogy emberek vannak, de még ismernek is. Szóba hozzák, beszélnek róla, beszólnak, ahelyett, hogy ők is csinálnák.
Itt viszont egészen más. Nem egy kis közösség láthatja, ha órmótlanul nekivágok az aszfaltnak, hanem cirka négyszáz ember. És nem ismer senki. Ez már arctalan tömeg, ezek előtt bátran. A másik ok, ami nagyon kényelmessé teszi, hogy a nap akármelyik szakában, akármilyen időjárási körülmények közt találkozom futókkal. Reggel, délben, este, éjjel, esőben, hóban, napsütésben. Már említettem, hogy a lépcsőmet az első héten kinéztem, de jaj, sem futócipőm, sem anyagi keretem nem volt egy új vásárlására. Egy jobb cipő 100 Eu, az akciós, kifutó, nagyonolcsó is 35. A hétvégén azonban megváltozott a helyzet. Pironkodva vallom be, hogy végül 13 euroért vettem cipőt. Harmincról indult, de a cipőbolt megkergült és olyan engedményeket adtak, hogy csak lestem. Ha pár hónapot kibír az már éppen elég. Amúgy sem tudom, most mi a menőmanó. Mindig is Response-om volt, aztán, amikor idiótán kezdett kinézni és duplájára emelték az árát, lemondtam róla.
A lényeg, hogy hosszú kihagyás után megvolt az első tüdőkiköpés. Bár gondolataimban tisztelettel adózom nekik, egykori edzőim mégis forogtak a sírjukban / csuklottak, miközben bénáztam. De valahol el kell kezdeni... Le sem merem mérni a távolságot a térképen. Azt elárulom, hogy tíz alkalommal ugráltam, futottam fel a lépcsőkön (44 fok). Az elkövetkezőkről sem fogok részletesen beszámolni. Ez a pocakomra és az excel táblázatra tartozik.
A négy fal közt pedig marad, ami a szomszédok zavarása nélkül űzhető. Például a gumiszalag, amellyel könnyű súlyzózást és hasonlókat lehet kiváltani, és amelyről egész Dublin összes sportboltja nem hallott, csak az, amelyet véletlenül, egy téves parkolás miatt találtam meg. Ez a szerencse szó definíciója talán. Annak a neve pedig, amit a szalagok okoztak a hétvégén, az a neve, hogy izomláz. Sweet burning muscles.
* A címmel a váci illetőségű alapítványnak tisztelgek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése