Kezdhetném a nyelvvel. De nem fogom, mert még gondjaim vannak a megértéssel, a beszéddel. Egyetlen elemét emelném csak ki, azt a bizonyos H betűt. Azt, amelyet mi is egész jól ismerünk, hiszen Hazánk nemzetközi rövidítése, sőt jó tíz éve országunk szimbólumának is jelölték. A H betűt itt a munkatársaim kemények „heics”-nek ejtik. De úgy, hogy otthon a Rigó utcában ettől az alapfokú nyelvvizsga léce azonnal megrezdülne. Szerencsére van wikipedia, mely gyorsan és csendben eloszlatta a csodálkozásomat, nem kellett megkérdeznem és esetleg megsértenem senkit erről. A H-t az angol a „há” fonéma nélkül ejti, kivéve a tradicionális ír formát. Így már érthető. Lám, Ebben a H-ban benne van a nemzeti öntudat. Még azok is így ejtik, akik egyébként nem beszélnek írül. Mintha mi odahaza teszemazt még újra valáznánk, vagy nagyon bátran használnánk a dzs és dz hangjainkat (és most nem a Dzsenifer név terjedésére gondolok).
A másik példám az áruházi blokk. Mi otthon évek óta keserves harcot vívunk a magyar termékek megmentéséért, népszerűsítéséért. Magor termékek, Magyar áruk fóruma... Megannyi kis harc a multi áradat ellen. Itt az áruház pénztárától távozva az elköltött összeg mellett nem csak arra csodálkozhatok rá, hogy ha lenne szuper pontgyűjtő kártyám, akkor most mennyi pontot kaptam volna, hanem arra is, hogy mekkora összeget költöttem ír termékekre. Aztán dagadhat az öntudatom vagy sem. Mert furcsa mód én büszke voltam a minap, hogy a levásárolt hat és fél euróm minden centjét az ír gazdaságra fordítottam, nem vettem – itteni szemmel – külföldi árut. Nem támogattam az importtal és vámmal ügyeskedőket, a környezetszennyező több száz kilométernyi fuvarozást, a csak azért a polcokra került terméket, mert az áruház beszerzőjét valaki megkente.*
A lényeg, hogy az ír büszke nép. Hétköznapi színtereken is.
* Olvasnivaló a Tesco titok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése